2019-ben mutatta be a Katona József Színház Máté Gábor rendezésében a Rozsdatemető 2.0 c. darabot, Fejes Endre Rozsdatemető c. művét, s annak a Tasnádi István által tovább szőtt családtörténetét. Az eredeti mű 1962-ben ér véget, Tasnádi újabb történelmi helyzetekben mutatja meg a Hábetlerek, a Zentayak, Pék Mária utódainak sorsát. A produkció felvétele május 17-től május 21-ig megtekinthető online, az eSzínház oldalán. Ennek kapcsán beszélgettünk Szirtes Ágival.

Fejes Endre a Rozsdatemetőben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól a hatvanas évek elejéig. Tanácsköztársaság, fehérterror, Horthy-korszak, újabb világháború, Rákosi-korszak, ’56… és közben a család tagjai élik az életüket: házasodnak, gyerekeik lesznek, azok szerelmesek lesznek, és nekik is lesznek gyerekeik… A mindenkori gyerekek történetét a történelem nagy eseményei, a szülők bűnei, a szűkös lehetőségek határozzák meg.

Az előadás nem ötven, hanem száz év történetét meséli el: Tasnádi István továbbírta Fejes Endre darabját, így egészen a kétezres évek elejéig nézhetünk ‘alulnézetből’, a család újabb és újabb generációinak életén keresztül a régmúlt és a közelmúlt Magyarországára, sorsfordító történelmi pillanataira, a rohanó huszadik századra.

Szirtes Ági: Szerintem Fejes Rozsdatemetője értékálló regény, nem szorul rá a mai kor mankóira, ahogy Tersánszky Cigányok c. műve sem. A rendezői szándék mindkét esetben az lehetett, hogy a történelmi aktualitáshoz szolgáljon ürügyként. Hogy ezekről a mából is lehessen beszélni. De én csak játszottam benne. 

Ugyanabban az évadban – 2019-ben – mutattátok be a Bánk bánt és a Rozsdatemetőt. Mind a két szerepedről arról beszéltél egy interjúban, hogy királynőiek. Pék Mária, nagyon más társadalmi közeg asszonya, mi teszi koronássá?

Nem a társadalmi környezettől függ, hanem a belső tartalmaitól. Pék Mária belső értékei, tartása, számomra királyi. A viszonylatai, ahogyan rendezi azokat, ahogy átlátja a környezetét. Lehet, hogy a külső szemlélő sokszor igazságtalannak gondolja őt, én arra törekedtem, hogy megtaláljam az igazságát. Lenyűgözött az alakja, csak elfogultan tudok róla beszélni. A regény lüktetett bennem, amikor játszottam. Kitömött belülről.

Mi a lenyűgözősége ennek a nagyon kemény, nehéz sorsú asszonynak?

Kézben tartja a családi szálakat, minden nála fut össze. Hogy helyt áll a történelem viharaiban – hatalmas hibákat is elkövet – de túlél és csinálja. Nekem ez lenyűgöző. Az ő orbitális tévedése, hogy ígérete ellenére elfelejtkezik Reich Katóról, akit a nyilasok elvittek a zsidóházba, s akinek megígérte, hogy kihozza és magukkal viszi vidékre. Ezt a „bűnét” cipeli magával, végigkíséri a további életét, a fiával való kapcsolatában is mély nyomot hagy.Indulatos, zsigeri emberek. Ifjabb Hábetler János indulatból üt, így történik meg a gyilkosság. Ez is a regény tanulsága, hogy nem eltökélten csináljuk a rosszat, hanem zsigerből. Ez szörnyen megrémiszt, mert általában én is ösztönből cselekszem. 

A regény itt, a gyilkossággal fejeződik be, addigra Pék Máriát eltemették. Tasnádi István Rozsdatemető 2.0 története innen folytatja a családtörténetet, új, elképzelt családtagokat beemelve. Az általad alakított Sós Kriszta Pék Mária unokájának a barátnője. Nehéz volt átlépni az új történetbe, az új szerepbe?

Számomra érzelmileg volt nehéz, mert az idők folyamán devalválódott ez az alak, nehéz volt ezzel szembenéznem. Ugyanúgy, mint Závada Pál Jadviga párnája c. több generációs családregényében, elértéktelenednek az emberi tartalmak a történelem folyamán. Nagyon fájdalmas, nem szívesen szembesültem ezzel.

Mennyiben, miben devalválódik az egykori Pék Mária?

Főleg az emberi viszonyaiban. Felületesebb. Azt hiszem, ez volt a fő bajom vele.

A Tarnóczi Jakab rendezte Bánk bán Gertrudis királynéja királynői szerep, nagyon egymáshoz símultatok. Pék Máriához hasonlóan erős, családot összetartó, sok tekintetben kiszolgáltatott asszony. Érezted a párhuzamot kettőjük között?

Ezt egy külső szemlélő jobban látja.Gertrudis nagy kitüntetése a színészi életemnek. Az felért egy Kossuth-díjjal. Papírforma szerint nem az én szerepem – egy száznyolcvan centis szőke nő, jóval fiatalabb – már ettől kitüntetve éreztem magam, hogy Jakab mégis rám gondolt. Sunyin elhallgatom, hogy bizony szentségeltem, amikor megláttam a színlapot, hogy egyáltalán minek vesszük elő a darabot, ráadásul én vagyok Gertrudis, ami nem szerep. Nagyon inspiráló volt Jakabbal dolgozni. Barátaim mondták az előadás után, hogy végre megértették a Bánk bánt. Én is valahogy így voltam vele.

Az eredeti, ősszöveget játszottátok.

Izgalmas küzdelem volt megbirkózni vele. Ha az ember gondos ezzel a szöveggel, ha a régi ízét pontosan próbálja előhozni, akkor megcsendül.

Egy-egy ilyen, számodra fontos szerep feledtetni tudja, ha egy évadban viszonylag kevésdarabban játszol? Feszít, hogy éppen mennyi szereped, munkád van?

Egy ilyen szereppel az ember egy-két évadra elkábul. Akkor érzelmileg le van terhelve, ami jólesik. Két évadra is elég, körülbelül addig nincs az a harapási vágy. De utána – azt gondolom- , hogy jöhetne már valami új. 

Viszonylag állandó rendező-stábja van a Katonának. Tudjátok, értitek a nyelvüket Aschertől Zsámbékiig. Mit jelent a társulatnak, neked, amikor bekerülnek fiatal, tehetséges rendezők, színészek? Változtat a társulaton is?

A fiatalok különösen örültek annak, hogy fiatal rendezőt kapnak, hogy a saját problémáik kerülnek tálcára. Én azért örültem, mert vérátömlesztés, akár a gondolatai, a meglátásai, akár a temperamentuma.

Más határokat lép át Tarnóczi? Vagy csak hozza a maga fiatal svungját?

Az elgondolásai nagyon különböznek a megszokottól. A Melancholy Rooms valami fantasztikus, szerelmes vagyok az előadásba, abba a formába, amit Jakab kitalált, hozzá a fantasztikus díszlettel. Szavak nélkül, csak mozdulatokkal, gesztusokkal, zenével.

Prózai színésznek nehezebb szavak nélkül színpadon lenni?

Nekem egyáltalán nem, az idegrendszert nem terheli úgy le, mint például Pék Mária. Figyelni kell, mert nagyon koncentráltnak kell lenni, minden egymásra épül. Ha valaki kinyaklik – velem egyszer megtörtént – billen a rendszer.

Máthé Erzsivel sokat játszottatok együtt. Egy nagyon szép posztot tettél ki rólaa halálakor.Mit jelent ő neked?

Az első találkozásom Erzsikével a Nemzeti Színház Úrhatnám polgár előadása volt, ezt a képet tettem ki a halálakor. Elbűvölten néztem, hogy mit csinált abban a Moliere darabban. Számtalan emlékezetes előadás jut róla eszembe, például a Bernarda Alba háza, ahol egy vén nagymamát játszott. Testközelben töltöttünk negyven évet, már önmagában ez fájdalmas, hogy egyszer csak nincs ott. Mert mostanáig – bár már nem játszott, a tudat is jó volt, hogy ül a lakásában, de velünk van. Az általa alapította díjat minden évben megkapja egy kolléga. Élő mérce volt az ember mellett. Abszolút érték. És az is eszembe jutott a halálakor, hogy milyen iszonyatosan hamar elmegy az élet. Jobban meg kéne gondolni, hogy mire költi az ember az életét. 

Többször beszéltél interjúkban arról, hogy voltak pillanatok, amikor vágytál elmenni a Katonából. Miért? Mert jó hely, mert nehéz elhagyni, kényelemből?

Ez mind. A lehető legjobb hely, ahova az ember tartozhat, de amikor huzamosabb ideje nem játszol, azt gondolod, akkor itt nincs is rád akkora szükség. Előfordult, hogy tettem lépéseket kifelé, de mégis valamiféle gumikötél visszarántott. Helyhez való hűség, olyan nincs. Főként a rendezők meg a kollégák a megtartó erő. Mindig arra jutottam, hogy a Katonánál jobb hely nem létezik, de borzalmas érzés, amikor alig játszol, mert olyankor elkezdesz kételkedni magadban. Ez a kettősség őrölt ilyenkor.

Neked ilyenkor a hiányt a film, a forgatás pótolja?

Annyira különbözik egymástól a kettő. A filmezés eleve olyan, hisz annyira gondoskodnak az emberről a film érdekében, hogy az az illúziód támad, hogy fontos vagy. És ez nagyon üdítő, jól tud esni.

Jónéhány, úgy gondolom, számodra is meghatározó film van mögötted, ilyen lehetett Tarr Bélával dolgozni, Török Ferenc 1945 c. filmje. Kiemelten fontos munkái lehetnek a pályádnak.

Nagyon szerettem mind a kettőt csinálni. Azon nem gondolkodik közben az ember, hogy mit jelenthet a pályája szempontjából. Csinálja, s bearanyozódnak a hajnali kelések, meg a nappalok. A nap is más, ha az embernek ilyen munkái vannak.

A Psota-díj is ilyen bearanyozódás?

Hát persze. Egy lapon említődni Psotával, már önmagában díj. Nagyon nagy elismerésnek tartom. Egyszer játszottunk együtt az Egy erkölcsös éjszaka c. filmben.

A díjátadó egyik bensőséges pillanata volt, amikor a lányod, Pálmai Anna, egy részletet olvasott fel édesapád könyvéből. Összeért a ti hármasotok. Hogyan élted meg?

Nehéz volt átélni. Amikor Molnár Piroska elénekelte apám kedvenc nótáját, most is belecsavarodik a szívem. Nagyon büszke vagyok Annára. Mint két hatalmas szoborra, úgy nézek fel rá és apámra. Én meg itt középen.

Sok darabban játszotok együtt. Soha nem jelent nehezet?

Örömünnep. Ugyanolyan, mint egy jó kollégával, akivel jólesik együtt játszani. Nem keveredik a kettő, az anya-lánya és a színész, vagy ha igen, jól keveredik. Amikor nem kell beszélnem a Kaukázusi Krétakör nagy tárgyalási jelenetében, szerep szerint is elbűvölten nézhetem Grusét. Biztos, hogy akkor a civil csodálatom is benne van, az anyai büszkeség a lánya iránt.

Szerző: Marton Éva

Időtartam: 3 óra 10 perc, szünet nélkül
Megtekinthető: 2023.05.17. 19:00 – 2023.05.21. 23:59 (CEST)
A megváltott jeggyel az előadás 2023.05.17. 19:00 és 2023.05.21. 23:59 (CEST) között tekinthető meg, felvételről!