Július 8-án ünnepli 85. születésnapját Koncz Gábor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színészt, színházi rendezőt, érdemes művészt és Halhatatlanok Társulatának örökös tagját múltidéző összeállításunkkal köszöntjük.

Koncz Gábor pályájáról röviden:

Koncz Gábor 1959 és 1963 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Két évig vidéki színházakban játszott, ám filmszerepeinek köszönhetően az egész ország megismerhette.  A filmezés mellett Koncz Gábor rendszeresen játszik színházban is. Várkonyi Zoltán igazgatása alatt a budapesti Vígszínház társulatát erősítette. Mestere halála után, Ádám Ottó hívására a Madách Színházba szerződött. Mindkét teátrumban kitűnő darabokban jutott fontos szerepekhez. 1992-től szabadúszóként dolgozott. 2007-ben Kaszkadőr nélkül címmel jelentette meg önéletrajzi könyvét.2012 óta az Újszínház társulatának tagja.

A színpadon jelentős alakítása volt Molnár Ferenc Liliom című drámájának címszerepe, McMurphy (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére), Szakhmáry Zoltán (Móricz: Úri muri), Jago (Shakespeare: Othello), Vang vízárus (Brecht: A szecsuáni jólélek), Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Queeg (Herman Wouk:Zendülés a Caine hadihajón) és Bán bán Katona József drámájában.

Filmszínészi pályafutása

A kezdetek

Koncz Gábort édesapja papnak vagy orvosnak szánta, ám a későbbi színművészt az előbbi pályától a cölibátus riasztotta el, utóbbitól pedig az, hogy nem bírja a vér látványát. A színészi pálya iránti érdeklődése a miskolci Földes gimnáziumban támadt fel. Az intézmény igazgatója egy Kisfaludy-darabban rábízta a király szerepét, mert egy „nagydarab” fiúra volt szüksége. Koncznak sikere lett, ami döntő szerepet játszott abban, hogy a színi pályát választotta hivatásául. Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1963-ban kapott diplomát.

1963-ban került a mozikba a magyar filmgyártás egyik népszerű darabja, Keleti Márton Hattyúdal című munkája, amely főleg Páger Antal alakítása és a jól ismert sláger – „A Villa Negra nem apácazárda…” – miatt emlékezetes. Koncz kisebb szerepet játszott a filmben, akárcsak a magyar–francia koprodukcióban készült Germinal-ban.

Déry Tibor írása alapján forgatta Rényi Tamás a Tilos a szerelem (1965) című drámát. Ebben Koncz egy munkásfiút formált meg. Ugyancsak Rényi rendezése a Déltől hajnalig, amely a Tanácsköztársaság bukása előtti napokban játszódik. Az 1950-es években játszódik Gaál István Zöldár (1965) című drámája. Ebben Koncz Gábor Ács Lacit, egy DISZ-titkárt formált meg, akit a történet során letartóztatnak.

1966-ban a színész ismét Rényi Tamás irányításával forgatott: a Sikátor egyike a korszak legjobb magyar filmjeinek, feszült drámaiság, erőteljes atmoszféra, kitűnő színészi alakítások jellemzik. A tragikus szerelmi történet párosát Koncz és Törőcsik Mari alakították. A színész részese volt a hazai filmgyártás egyik legemlékezetesebb alkotása, a Cseres Tibor-műből készült Hideg napok (1966) megérdemelt sikerének is. Kardos Ferenc Ünnepnapok (1966) című drámájában Koncz a Görbe János játszotta főszereplő unokáját, Misit alakította, akit a tanulás helyett inkább a bulik és a motorozás érdekel. A filmben a színész dublőr nélkül, saját maga versenyzett a debreceni Nagyerdőben, a salakpályán. Szerepe szerint baleset érte, és amikor beszállították a kórházba (a film ezen jeleneteit valódi kórházban vették fel), a jól sikerült smink miatt az orvosok állítólag valódi sérültnek hitték.

Az 1968-as esztendőben a művész három emlékezetes alkotásban szerepelt. Várkonyi Zoltán Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből forgatott látványos filmváltozatot, parádés szereposztásban: Koncz Gábor Fügedi szerepét kapta. A tekintélyes brit filmszaklap, a Films and Filming az esztendő legjobb külföldi alkotásának minősítette Rényi Tamás A völgy című drámáját. Hernádi Gyula forgatókönyve állítólag annyira tetszett Psota Irénnek, hogy a színésznő bármelyik női szerepet hajlandó volt benne eljátszani. Rajta kívül a magyar színjátszás olyan nagyasszonyai szerepeltek még a filmben, mint Sulyok Mária és Dajka Margit, az akkori fiatalok közül pedig Molnár Piroska, Pálos Zsuzsa, Medgyessy Mária és Pap Éva. Koncz Gábor egy jehovista remetét formált meg az itthon betiltott drámában. Nagy közönségsiker volt viszont – főleg akkoriban – a Bors című munkásmozgalmi témájú televíziós sorozat. Ebben Koncz és jó barátja, Bujtor István egy horthysta rendőrnyomozó párost (Dezső és Oszi) alakítottak.

Az 1970-es évek

Lényegében korát megelőző alkotás a Gyula vitéz télen-nyáron (1970), Bácskai Lauró István rendezése. Koncz Gábor alakította Prohászka Ferit, a gyári munkást, aki egy tévésorozat népszerű hőse lesz. Mivel a történelmi sorozat hatására terjedni kezd a törökellenesség, az illetékesek úgy döntenek, „magasabb érdekek”-ből Gyula vitéznek meg kell halnia. A közönség azonban nem nyugszik bele kedvence elvesztésébe. Kertész Ákos regényéből készítette Rényi Tamás a Makra (1972) című filmet. Koncz Gábor Nagy Zsiga szerepét játszotta a korszak egyik legfigyelemreméltóbb hazai alkotásában.

A színész számára igazán testhezállóak voltak a kalandos-kosztümös filmekben játszott szerepek: Akibár pasa volt A törökfejes kopjában (1973), Borus Demeter alias Szergej Ladko a Verne-regény alapján forgatott A dunai hajósban (1974), a féltékeny és agresszív Szaffrán Péter a Fekete gyémántok (1976) Várkonyi rendezte filmváltozatában. A vérbeli közönségfilmek mellett továbbra is játszott aktuális társadalmi-emberi problémákat feldolgozó művészfilmekben vagy éppen történelmi drámákban. Előbbiek közé tartozik Mihályfi Imre Pókháló (1974) és Kézdi-Kovács Zsolt Ha megjön József (1976) című alkotása, utóbbiak közé Gábor Pál A járvány (1975),  Jancsó Miklós Magyar rapszódia (1978) és Allegro Barbaro(1979), valamint Fábri Zoltán Magyarok (1978) című filmjei.

Fábri rendezése kiugró nemzetközi siker volt, 1979-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölték. Két évvel később elkészült a folytatás, a Fábián Bálint találkozása Istennel (1980). Koncz Gábor e filmben nyújtott alakításáért 1981-ben elnyerte a legjobb férfi alakítás díját az Újdelhiben megrendezett filmfesztiválon.

Az 1980-as évektől napjainkig

Művészfilmek és közönségfilmek váltakoztak a színész pályáján a ’80-as években is. Az ’50-es években játszódik Kósa Ferenc felkavaró drámája, A mérkőzés (1980), amelyben  Koncz Gábor Dongó Béla szerepét játszotta. Ebben az évtizedben – akárcsak korábban – számos tévés produkcióban szerepelt, melyek közül Zsurzs Éva Jókai-adaptációja, A névtelen vár (1982) volt a legsikeresebb. Partnerei Pap Vera, Tordai Teri, Inke László és Márkus László voltak. (A filmsorozatban lánya, Tekla is szerepelt.) Játszott barátja, Bujtor István egyik Ötvös Csöpi-filmjében, a Csak semmi pánik-ban, amely nagy közönségsiker volt. Az évtized végén két amerikai produkciót forgattak Magyarországon.

Walter Hill a Vörös zsaru (1988) című akciófilmjében Koncz a veszedelmes orosz kábítószercsempész fivérének szerepét alakította. A két főszereplő Arnold Schwarzenegger és James Belushi voltak, 1996-ban 3 alkotásban is látható volt. A kedvezően fogadott HBO-produkcióban, a Raszputyinban ő játszotta annak a katonai egységnek a parancsnokát, amelyik kivégzi az utolsó orosz cárt és családját. Rejtő Jenő könyvéből készült Bujtor István filmje, A három testőr Afrikában, amelyet egy hónapig forgattak Tunéziában.  Koltay Gábor Honfoglalás című alkotásában Koncz Gábor Keső szerepét formálta meg.  A következő 10 esztendőben különféle televíziós sorozatokban (Kisváros, Barátok közt, Régimódi történet stb.) szerepelt. 2007-ben a magyar származású Jenő Hódi Metamorfózis című horrorisztikus filmjében játszott.

Vágta: Mezőkeresztesen születtem, Matyó vidéken. Azok közül jöttem, akiknek a hangjuk még motyogás, vagy káromkodás. Ezek az emberek figyelnek engem, szeretnek. (…) Apám már ötévesen feltett a ló hátára. Emlékszem, anyám és nagyanyám az ablaküvegnek nyomták az orrukat, annyira néztek, amikor vágtáztam, de nem mertek szólni, hisz patriarchális rendszerben éltünk. Nagyon büszke vagyok matyó gyökereimre és szüleimre.

Lovak: Soha nem használtam kaszkadőrt. Nem bírtam volna elviselni, hogy egy jelenetben helyettesítsenek. Minden filmben a saját lovaimon lovagoltam, mindenre betanítottam őket.

Mindössze tizenkettőnek: A gimnáziumban Kisfaludy Károly Három egyszerre darabját játszottunk, amit látott Szirtes Ádám is. Az előadás után megkeresett, és azt mondta, hogy mindenképpen felvételiznem kell a főiskolára. Innentől kezdve tántoríthatatlan voltam. Elszántságom még Olthy Magdát is meglepte, aki akkor a színművészetit igazgatta. Az első rostán átmentem. De mivel egyetlen forintom sem volt, ezért a következő fordulóig dolgozni szerettem volna. Így hát félretéve a titkárnőt, bementem az igazgatónőhöz, aki a szemüvegét lehúzva csodálkozva nézett rám: „Te ki vagy?” – kérdezte. Elmondtam, hogy szállást szeretnék, hogy dolgozni tudjak. „Honnan veszed, hogy felvesznek, te szerencsétlen? Hisz 3500 emberből mindössze tizenkettőnek van hely.” De engem fel fognak venni – mondtam. Olthyt pedig annyira meglepte az elszántságom, hogy megkérte a gondnokot: szállásoljon el a kollégiumban. Négy évig laktam a VI. emelet 2-ben két és fél hónapon át embertelen körülmények között dolgoztam a csepeli vasöntödében. Az ott keresett ötezer forintból pedig az iskolakezdésre felruháztam magam. Ám a munkát az első két évben sem hagytam abba.

Bátorság: Páger Antal nagyon szeretett engem. Harmadéves főiskolásként kaptam egy főszerepet a Vígszínházban, ahol nekem kellett őt géppisztollyal elfogni és üvöltve becsmérelni. Nem mertem. A szünetben félrehívott: „Fiam, elképzelhető, hogy tehetséges vagy, mert már kijött egy-két filmed, de ez egy tapsos szerep, tehát tessék bátran játszani, mert a színészet az bátorság kérdése is.” Másnap, jelenet közben hátat fordított a közönségnek, és biztatott a szemével, hogy jó, jó. Életem első tapsát akkor kaptam. Nagyon boldog voltam.

Autó: Egy idő után a főiskolán is volt pénzem, mert egyedül én kaptam ösztöndíjat a Vígszínháztól, és negyedév végére hét film főszerepét is eljátszottam. Nagyon utáltak, mert akkoriban öt-hat színésznek volt autója és nekem. Vettem egy új Wartburgot. Nagy csajozós kocsi, húú. Egy év múlva már Rómába mentem vele.

Vízisí: Szeretem a lovakat, szeretek főzni, vadászni, az elsők között voltam Magyarországon, aki elkezdett vízisíelni. Négyen tudtunk az országban mezítláb a vízen siklani. Amíg le nem vágtam az egyik lábujjamat fűnyíróval.

Ady: Amikor a Vígszínházban és a Madáchban saját öltözőm volt, mindig a falon volt Adytól egy idézet, amit szem előtt tartottam: “Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Oceánt mégis elérem”.

Éjjel egyig: Főiskolásként is többször kerültem konfliktusba a habitusom miatt, mert nincs olyan gondolat, amit ki ne mondanék, és nincs olyan ajtó, ahová kopogtatás nélkül be ne mernék nyitni. Faluról, Mezőkeresztesről jöttem, az otthonról hozott értékek megőriztek azoktól a hibáktól, amelyekbe sok elődöm, sok, hozzám hasonló háttérből érkezett színész esett: pénz, nők, ital, kábítószer, aztán leépülés, korai halál. Énekből és táncból négyesem volt, a többi tárgyból ötösre diplomáztam. Ugyanis nem jártam az osztállyal bulizni, volt, hogy inkább éjjel egyig rendeztem a színpadot – már akkor rendeztem -, vagy gyakoroltam a monológokat. Társaim panaszkodtak is Várkonyi Zoltánnál: a Koncz sosem jön velünk, mindig kihúzza magát minden alól. Mire Várkonyi, aki már akkor nagyon szeretett engem, azt válaszolta nekik, mindez azért van, mert a Koncz tudja a titkot: a színészet nem egy kollektív pálya.

Útlevél: Régen nem volt ennyi tévécsatorna, helyzeti előnyöm volt, kétségtelen. Ha ki akartam menni Nyugatra, szolgálati útlevéllel kimehettem; ilyet minden vezető színész kapott. De megtapasztalhattam a rendszer árnyoldalait is. A völgy című film főszerepét én játszottam, a bemutató előtt egy nappal Aczél György letiltotta. Tizenöt év múlva Londonban megnyertük a legjobb film díját, én a legjobb alakításét, Karel Reisz pedig meghívott egy filmje főszerepére. Várkonyi Zoltán kiadott, gratulált. Aztán Aczél titkársága hívott: “Művész úr, holnap tízre jöjjön be, hozza az útlevelét is.” Azt hittem, Aczél jó utat akar kívánni. Ehelyett közölte: “Tegye ide az útlevelét. Még nem fizette vissza, amibe nekünk került, márpedig most lehetősége lenne kint maradni. Ezt nem engedhetjük meg magunknak.” Ha akkor valaki felajánlotta volna, hogy bújjak be a csomagtartóba, disszidáljunk, mentem volna, könnyes szemmel.

Nők: Akkoriban a főiskola után két évig vidéken kellett játszani. Én Miskolcra szerződtem, ahol öt főszerepet játszottam, viszont filmezni nem adtak ki. Egy év múlva kellett volna a Vígszínházba mennem. Miskolcon Jágót játszottam, mikor előadás után Radó Vilmos, a kecskeméti színház igazgatója kopogott az öltöző ajtaján. – Szerződj át hozzánk, töltsd ott a második évedet – ajánlotta fel. – Boldogan! – válaszoltam. – Egy feltétellel. Tudom, hogy a színészházban ott ül a „gyezsurnaja” és nem engedi, hogy a férfiak nőket vigyenek fel. Külön szobát kérek, és egy papírt arról, hogy én bárkit fogadhatok. Így átszerződök. Én voltam az egyetlen színész az országban, akinek papírja volt arról, hogy nőt vihet fel a színészházba. Máig őrzöm az írást. A „gyezsurnaja” azóta se érti, hogy lehet, hogy a Konczhoz egy barna ment föl, és egy szőke jött le!

Almási: Elképzelni se tudtam volna, hogy nekem nők fizessenek akár egy pohár szódát is! Amikor Keszthelyen az Édentől keletre című darabot rendeztem, egy étteremben elkészíttettem az általam lőtt vadakat, és meghívtam a társulatot vacsorára. Eljött Almási Éva is, aki a partnerem volt a darabban. Ki akartam fizetni a cechet, mire mondja a pincér, hogy a művésznő, mielőtt fölment a szobájába, rendezte. Még olyan ideges embert, mint én voltam akkor! Bezörgettem Almásihoz, kérdem, mit csináltál?! Azt mondja, azért, hogy ne legyen olyan nagy szád, hogy neked nő egy szódát se vehet, hát komplett vacsorát fizettem! Na, ő volt az egyetlen hölgy, aki fizetett nekem.

Elvek: Én nem voltam formálható. Belém tört a bicskája annak, akivel nem akartam dolgozni, és ez így van a mai napig. Akik más nyelvet beszélnek, azokkal nem tudok mit kezdeni. És nem ülök fel a trendeknek, nem hiszem, hogy kíséretezni kellene, szerintem a darabokat úgy kell eljátszani, ahogy Shakespeare vagy Csehov megírta őket, ebből az elvemből nem engedek.

Tölgyfa: Nem hajlongok, nem alkuszom, a tölgyfát szeretem, nem a fűzfát! Lehet, hogy ez ma nem korszerű magatartás, mert a világ nem igényli a hősöket, az olyan férfias férfit, aki adja és kapja a pofonokat. Én viszont konzervatív értékrendben és színházban nőttem fel.

Odamegyek: Akivel együtt ittam, csajoztam, és most elfordul, ha meglát, odamegyek ahhoz is, és megkérdem: velem van bajod vagy a világgal? Tőlem tartozhat bármilyen párthoz, nem érdekel. Az ember érdekel, nem az, milyen ideológiai áramlathoz tartozik.

Barátok: De hát micsoda életem volt nekem! Ismerhettem Szabó Magdát, Weöres Sándort, Nagy Lászlót, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Csurkát. Barátok voltunk, játszhattam a darabjaikban, vagy rendezhettem őket! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kivételes emberektől tanulhattam.

Forrás: Színház Online/ Színház.org, Konczgabor.hu, Ridikül Magazin, Kultúrpart, NextLand, Hvg.hu, Magyar Nemzet, Magyar Idők