Október 8-án ősbemutató színhelye lesz a Karinthy. Az alábbi kis filmben az Imígyen szól Louis de Funes írója és rendezője, a világhírű Valére Novarina vall a színdarab születéséről, az azt elindító gondolatról, a különféle idegen nyelvek, köztük a magyar nyelv rá gyakorolt hatásáról, az alkotófolyamatról, valamint a monodráma konkrét témájáról, a színész munkájáról, művészetéről, s egyáltalán, a színészi létről. Novarina beszélgetőtársai Adelaide Parlon, a rendező állandó alkotó-munkatársa, illetve Rideg Zsófia, a színdarab fordítója voltak.

Ajánló a darab elé:

Valère Novarina francia színházi szerzőt és rendezőt már ötéves korában lenyűgözte Louis de Funès színpadi játéka. Azóta szüntelenül figyeli a színészeket, „érthetetlen” útjukat kulisszáktól a színpadig – az újjászületésüket. A művész 2009-ben mutatta be a Csokonai Színház társulatával a Képzeletbeli operett című darabját, amely öt estén át a párizsi Odéon színpadán is látható volt. A produkcióban Mészáros Tiborral játszatta el a „végnélküli regényíró” virtuóz monológját. Innen jött az ötlet, hogy megrendezze neki a Louis de Funès-t, egy másik szédítő monológot, amely a színész és a közönség közti színpadon játszódik, s a színház és a színész mibenléte kapcsán megfogalmazott gondolatokat tartalmaz. Louis de Funès itt valamiféle prófétává, színházi Zarathusztrává válik, aki titokzatos kinyilatkoztatásokat tesz a színész művészetéről.

Jegyek kaphatók a színház pénztárában (13.00-19.00), illetve online itt.

Részlet az interjúból:

V. N.: Mindig erősen vonzódtam Magyarországhoz: gyerekkoromban édesanyám gyakran énekelt a bátyámnak és nekem egy magyar dalt, amit egy erdélyi fiatalember komponált neki. Magyar nyelven előbb hallottam éneket, mint franciául. Mindig izgalmas egy olyan nyelvet hallgatni, amit nem értünk. Mert a nyelvnek nemcsak világos oldala van, van egy rejtett része is, a szavaknak van árnyéka. Továbbra is csak négy szót tudok magyarul, minden alkalommal újabb felfedezéseket teszek. Rendkívülinek tartom, ahogy, Zsófia, a fordításaidban mozgásba hozod a magyar nyelvet, akár az erdélyi tájszólás beemelésével, akár más színek felmutatásával. Ily módon érvényesül a nyelv többszólamúsága. Mert a nyelv nem olyan, mint a pénz, nem bankjegyeket cserélgetünk. A szavak élő madarak.

Hogy született az Imigyen szól a Louis de Funés szövege? 

V. N.: Gyerekkoromban apám elvitt Louis de Funés egy előadására. Lehettem vagy 10 éves, és a térdemet csapkodva hahotáztam. Később is többször láttam őt színházban játszani, ahol nemcsak a szélsőséges arcjátékot láthattuk tőle, amit a filmekben, hanem volt valami csodálatos visszafogottság az alakításaiban. A Sorbonne-on részleteket vágtam ki az általa adott interjúkból, és a diáktársaimat kérdezgettem, szerintük ki írta ezeket. Hol azt mondták, Nietzsche, hol azt, hogy Artaud, Nerval stb. Rendkívül izgalmas dolgokat mondott a nézők sokszínűségéről, az emberek közötti kontrasztokról, az egymástól nagyon eltérő összetételű közönségekről. Tehát egyrészről volt ez a rajongásom Funés iránt. Másrészt alkalmam nyílt André M arcon francia színésszel dolgozni egy monodrámámon a Bastille Színházban, ahol egy kis ajtó kötötte össze az öltözőjét a színpaddal. Nagy élmény volt átélnem a váltást, amikor ezen az ajtón keresztül belépett a színpadra, vagy épp kilépett onnan az öltözőjébe. Talán ezért van ebben a mostani szövegemben, amely a színész művészetéről szól, annyi ajtó, küszöb, határ, megfordítás, átalakulás… átmenet a fájdalomból az örömbe. 

Adélaide Pralon: Mészáros Tibor adta elő korábban a Képzeletbeli operettben a Végnélküli regényíró monológját. Ez adta Valére-nek az ötletet, hogy eljátszassa vele a Louis de Funés-monodrámáját, mert lenyűgözte őt a fiatal magyar színész virtuozitása.

A Karinthy Színházat most két színész-rendező vezeti. Igazgatóként Olt Tamás, művészeti vezetőként Berettyán Nándor. Tőle jött a felkérés a mostani munkára, sőt, egy neked dedikált darabot is írt, A súgót, amit a Nemzeti Színházban mutattak be a rendezésében. Szépnek találom, hogy fiatal színészeket ennyire megérintenek a szövegeid. 

V. N.: Talán mert nem a felszínen súroljuk a nyelvet, hanem kiterjedésében. Minden irányba kibontjuk a szavakat, feltárjuk az anyagiságukat. Nincs egyetlen szó sem, amely két nyelven teljesen egyezne egymással. A szavak jelentése között mindig van eltérés, megvan mindegyiknek az eredete, olykor titkos eredete. Én szeretem a nyelvet fluidumként felfogni, a nyelvészetet pedig az áramlásfizika egyik ágának tekintem.

A felvétel 2022. július 25-én készült a Karinthy Színházban zajló próbafolyamat során.