Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművészt, a Komáromi Jókai Színház volt igazgatóját a nyár elején Kisvárdán Életműdíjjal tüntette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ennek kapcsán kérdezte a ma7.sk.

A teljes interjú ITT érhető el.

A kérdésre, egyszerű volt-e kimenni a művészbejárón tavaly májusban, Tóth Tibor elárulta: „Nem tudtam, melyik lesz a legutolsó nap. Amikor átadtam a posztot, csak az igazgatói tevékenységemet fejeztem be. Azt terveztem, színészként még folytatom a színház kötelékében, de nem így alakult. 17 éven keresztül a második otthonom volt a színház, ha nem az első. Van egy közmondás. Ne a bohócot szidd, amiért úgy viselkedik, mint egy bohóc. Inkább kérdezd meg magadtól: Mit keresel a cirkuszban? Furcsa volt úgy kilépni az épületből, hogy színházvezetőként biztos, de lehet, hogy színészként is ez most az utolsó alkalom” – fejtette ki.

22 évesen lett műszakos és segédszínész a kassai Thália Színházban. A kérdésre, emlékszik-e az első munkanapjára, elárulta: „Világosan emlékszem még arra is, milyen ruha volt rajtam. Az utazótáska már nincs meg, amivel az első nap felköltöztem Kassára, de a helyét is tudom, hol tettem le a színház épületében. Nyolcvanötben a színház által meghirdetett tehetségkutatón felvételt nyertem a Tháliához mint segédszínész, akkor nem tudtam belépni, mert elvittek katonának. A katonaság után eldöntöttem, hogy mégiscsak ez lesz az én utam, akkor viszont már nem volt segédszínészi státusz, színpadtechnikusként alkalmaztak. Később Gyüre Lajos, az akkori művészeti vezető látott bennem ambíciót és tehetséget, megkért, hogy vállaljam el a színpadmesteri teendőket, közben kisebb szerepeket kaptam. Az Ármány és szerelem című Schiller-drámában az ajtónállók szerepét bízták ránk szegény Benkő Gézával. Mindketten műszakosok voltunk, és az utolsó jelenetben kitaláltunk magunknak némajátékokat. A rendező megdorgált bennünket, hogy ne bohóckodjunk ott hátul, amikor az előtérben feküdt a halott Ferdinánd és Lujza. Később már főszerepeket is kaptam. Az Egerek és emberek című drámában László Géza, Várady Béla, Lengyel Ferenc, Pólos Árpád és a többiek oldalán Carlson voltam. Akkori kollégáim úgy tartották, hogy ezzel a szereppel robbantam be színészként, ami elsősorban Dezsényi Péter rendezőnek volt köszönhető, aki kihozta belőlem a titkos tartalékokat.”

A Pozsonyi Színművészeti Főiskolán Martin Huba volt a mestere: „Huba óriási mágus, legendás tanár, hálás vagyok a sorsnak, hogy az osztályába kerültem.” A főiskola után Tóth Tibor Kassára szerződött, ahol Vidnyánszky Attila, Bodolay Géza, Árkosi Árpád és Verebes István is rendezte, majd szabadúszó, később igazgató lett.

Arról szólva, hogy komáromi igazgatóként melyik volt az az időszak, amikor azt mondta: most már könnyebb, és nyugodtan alhat, úgy fogalmazott: „Soha nem aludtam nyugodtan. A színházigazgatás olyan tevékenység, amikor nincs lehetőség a pihenésre, mert az egyik feladat tolja maga előtt a másikat, s ezért állandóan pörög az ember agya. Hiába volt pénteken premierem, majd játszottam szombaton és vasárnap, hétfőn már megint bent voltam, egy szabadnapot nem vettem ki magamnak. A színházvezetés olyan körforgás, hogy mindig helyzetben kell lenni. A színpadon az iroda, az irodában a színpad járt a fejemben. Próbáltam kizárni, de nem mindig sikerült. Többször előfordult, hogy próba közben a takarásban toporgott a titkárnő vagy a gazdasági igazgató, és megpróbáltak kicsalni a színpadról. Ha éppen nem voltam színpadon, az öltözőbe is bejártak, és ott is hivatali munkát végeztünk. Hat-hét év után láttam, hogy ez sok. A színház szakmai és nézői sikerei mégis tovább lendítettek. Amikor elvállaltam az igazgatói kinevezést, határtalan időre neveztek ki. Úgy terveztem, négy, maximum hat évig fogom a posztot betölteni. Hat év után nem vettem észre, hogy letelt a hat év. Tovább kellett csinálnom. De ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység visszanéz rád. Tíz év után kezdtem azon dolgozni, hogy egy utódot neveljek, ami sikerült is, viszont az ominózus igazgatói pályázat során a sors ezt másképpen akarta.”

Az Életműdíj átvétele után azt nyilatkozta, hogy „a szlovákiai magyar politikummal és társadalommal ellentétben a magyar állam rövid idő leforgása alatt másodízben méltatja eme több évtizedes, főleg a Felvidéken végrehajtott tevékenységemet”. A kérdésre, mi a gond a szlovákiai magyar politikummal, kifejtette: „Az, hogy kisstílű és őszintétlen. Szélesebb körű téma ez, külön interjút igényelne. Előbb az igazgatói székből való eltávolításom, később az új igazgatói pályázat körül kialakult helyzet kapcsán az az átlátszó politikai ármánykodás, amit Nyitra megye magyar képviselői műveltek, mindenképpen színvonalon aluli. A demokrácia leple alá rejtőzve a Felvidék legnagyobb kulturális intézménye kapcsán szakmai mérlegelés nélkül politikai döntést hozni enyhén szólva sem elegáns. Ezek után nem is várok se hálát, se díjat, semmit.”

Tóth Tibor éppen a legnehezebb időben szegődött ismét szabadúszónak. Játszik a budapesti Nemzeti Színházban és hamarosan a budapesti József Attila Színházban Tasnádi István Szibériai csárdás című darabját próbálja.