Ő Maggie Smith magyar hangja, a Szomszédok Terikéje, a Dragomán György Fehér király című regénye nyomán készült film egyetlen magyar szereplője. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Kassai Ilona 1928. július 8-án született Szegeden.

Kassai Ilona pályájáról:

1928-ban Hiller Ilona néven látta meg a napvilágot, vezetéknevét első férje után tartotta meg. Színművészeti tanulmányait Szegeden, Lehotay Árpád színiiskolájában folytatta, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János voltak mesterei. 1949-ben jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, ahová azonnal fel is vették, de tartva a színészkollégiumi élettől végül visszatért Szegedre.- hirdetés –

Ugyanebben az évben az utazó Állami Bányász Színházban kezdett dolgozni, majd 1951-ben alapító tagja lett az Állami Faluszínháznak (1955-től Állami Déryné Színház), amely a vidéki színházak tájelőadásaiból is kihagyott kistelepüléseken lépett fel. A falujáró társulat tagjaként a vándorszínészek életét élte, eldugott kis helyeken, sokszor méltatlan körülmények között játszott. 1976-ban a Budapesti Gyermekszínházhoz (1985-től Arany János Színház) szerződött, majd három évig játszott az 1994-ben nyílt Ruttkai Éva Színházban.

Kiskorától primadonna szeretett volna lenni, de tehetsége elsősorban drámai darabokban bontakozott ki. Első színpadi szerepét a Válás után című francia vígjátékban alakította Szegeden, ezután főként zenés darabokban játszott. Első komolyabb prózai sikere Balzac Grandet kisasszony címszerepe volt 1954-ben, Both Béla rendezésében. Eljátszhatott jó néhány klasszikus szerepet, mint Melinda a Bánk bánban, Desdemona Shakespeare Othellójában, Antigoné Szophoklész drámájában.

Játszott A Tündérlaki lányokban Boriskát, Schiller drámájának, az Ármány és szerelemnek női szerepeit: Lujzát, majd Lady Milfordot és már nyugdíjasként – a Madách Színházban beugróként – egy este erejéig Millernét. További főbb szerepei: Gloster hercegné (Shakespeare: II. Richárd); Polly néni (Mark Twain: Tom Sawyer); Plankenhorst Antoinette (Jókai: A kőszívű ember fiai); Mrs. Bedwin (Dickens-Barr: Oliver); Mrs. Baker (Gershe: A pillangók szabadok).

A színpadi szerepek mellett számos hazai és külföldi játékfilmben és tévéfilmben is szerepelt. Játszott a Tilos a szerelem, a Sikátor, A néma dosszié, a Harmadik nekifutás című filmekben, A nyomozó című krimiben és az Argo 2-ben, a Dragomán György regényéből készült A fehér király című brit produkcióban. Ő formálta meg Terikét a Szomszédok című teleregényben, feltűnt a Dracula és a Szeret nem szeret című tévésorozatokban. Játszott az Árulók című tévéfilmben és az Nyitva című romantikus vígjátékban.

Rengeteg filmben, sorozatban és reklámban foglalkoztatták szinkronszínészként, ő Maggie Smith Oscar-díjas angol színésznő és Angela Lansbury állandó magyar hangja, akit többek között a Gyilkos sorok című sorozat kétszáz részében szólaltatott meg. Számtalan Columbo- és Sherlock Holmes-filmben kapott feladatot, emellett rajzfilmekben (Macskarisztokraták, Anasztázia) és anime sorozatokban (InuYasha) is szinkronizált.

1961-ben Jászai Mari-díjjal, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, a mindössze 35 éves művészt. 1998-ban Roger Kahane francia rendező Élek és szeretlek benneteket című filmje, amelyben egy nagymamát alakított, megkapta a Namuri Nemzetközi Frankofón Filmfesztivál különdíját. 1999-ben elnyerte a Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíját.

Négyszer volt férjnél, Zana József színésszel kötött házasságából született fia, Zoltán rapperként, Ganxta Zolee művésznéven vált ismerté.

Saját szavaival a művésznőről:

Médi: Ha valaki becézve mondja nekem az Ilona nevet, nem is nézek oda, az Ilustól pedig kiborulok. Nálunk a nővérem Mimi volt, én meg Médi. Anyukám német származású, és a Mädchenből jött a név. Németországban ez egy gyakori becenév.

Hiller: A főiskolán a születési nevemet mondtam be, amikor felvételiztem. Úgy hívtak, hogy Hiller Ilona, de úgy írták le, hogy Hitler Ilona, ráadásul mindezt a Rákosi-korszakban. Ezután bementem a belügyminisztériumba, hogy szeretném a nevemet megváltoztatni: az első férjem vezetéknevét, a Kassait viseltem előtte, és jeleztem, hogy szeretném megtartani azt a nevet. Mondták, hogy semmi akadálya. Apukám nagyon meg volt sértődve, mert milyen jól hangzana, hogy Helene Hiller. Mondtam, hogy Németországban talán igen, de itthon Hitler Ilona leszek, az meg valahogy nem volt nekem szimpatikus.

Főiskola: 1945 után Lehotay Árpádnak volt Szegeden egy magániskolája, ahol a tanárok szegedi színészek voltak. Körmendi János, Márkus Laci, Kazimir Karcsi, Gyurkovics Zsuzsa meg jómagam ott tanultunk. 19 éves koromban jöttem fel Pestre, 1949-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová rögtön elsőre bejutottam. Besétáltam a színészkollégiumba, ahol – nekem, a kis vidéki libának – elég vad élet volt. Nem voltam akkor egy szexbomba, de később aztán kikupálódtam. Strandra például alig mertem elmenni, olyan cingár voltam. Megijedtem, és visszamentem Szegedre még egy félévet, majd újra feljöttem, és a Bányászszínházhoz, majd egy év múlva a Déryné Színházhoz szerződtem le. A műsor nem volt akármi, Shakespeare-től kezdve polgári darabokon keresztül mindent játszottunk. Az alakításaim egy szép Jászai-díjat hoztak 1961-ben.

Kossuth-díjjal: 1963-ban én voltam a legfiatalabb magyar Kossuth-díjas, Aczél György személyesen javasolt, mert korábban látott Melindaként a Bánk bánban, még a Jászai-díj előtt. Akkor jóváhagyta a Jászai-díjat, de hogy két év múlva hogyan jutottam eszébe a Kossuth-díjnál, azt nem tudom. Aczélt sokan szidják, én nem tudom, hogy milyen kapcsolatban volt az igazgatókkal meg a rendezőkkel, de ha valaki fel volt terjesztve, és úgy nézett ki, hogy meg is kapja azt a díjat, akkor azt megnézte. Nagyon tetszett neki az alakításom, de azt mondta, hogy még sok-sok munkám lesz ezen a pályán.

50-es évek: Haragszom, amikor olyan emberek, akikről tudom, hogy nem volt semmi bajuk. elkezdik, hogy „milyen borzasztó, hogy nem lehetett, nem mertünk egy szót sem szólni…” Amikor a Déryné Színházban a párttitkár azt mondta, hogy lépjek be a pártba, ő is röhögött, meg én is. Mondtam, „nem érzem elég érettnek magamat ahhoz, hogy párttag legyek”. Ezzel el volt intézve.

Színház: Én tényleg csak a színházzal törődtem. A Szabad Nép félórában – korábban kellett kelni fél órával – valaki mindig felolvasott nekünk az újságból fontosnak tartott dolgokat, majd azt megbeszélték. Én csak ültem, és azt se tudtam, hogy mit hallottam. Ábrándoztam, mindent csináltam. De nem volt belőle semmi bajom.

Szerencse: Ruttkai Éva szerint ehhez a pályához kell egy kis tehetség, de ha nincs szerencsém, akkor lehet annyi tehetségem, mint egy istennek, akkor se lesz belőlem soha semmi. Én mindig hittem abban, amit csináltam, pedig az én alaptermészetem nem alkalmas színésznőnek. Sose akartam sztár lenni, szerettem volna még nagyon sok szerepet jól eljátszani, örömet szerezni a közönségnek, de az, ami ezzel jár – megjelenni, csillogni-villogni mindenütt –, az nem az én világom. Huszonöt év múlva kezdtem unni, hogy csak egy helyen játszom, majd 1976-ban az Arany János Színházba kerültem, ahol rengeteg nagyon jó prózai szerep várt rám.

Film: A legnagyobb félelmem, hogy elfelejtem a szöveget. Általában amerikai és német filmekben játszom: németül még úgy, ahogy tudok, de angolul nem. Franciául tanultam, forgattam is Párizs mellett. A Suszter, szabó, baka, kémben világsztárok mellett is feltűntem. Emlékszem, három napon keresztül ültem a Ferenciek terén bent az öltözőmben, senki sem szólt hozzám. Reggel taxival odavittek, kifestettek, felöltöztettek, még a melltartómat is le kellett cserélni. Az első nap végén mondták, majd holnap én jövök. Aztán másnap ugyanez volt. Milyen szerep az, aminél két napot ülök az öltözőben? Átlényegüljek, vagy mit csináljak? Harmadik nap jött megint a kocsi, a tetőtől talpig való átöltözés. A nap végén megkérdeztem, hogy „gyerekek, nekem lejár a három napom. Mikor leszek én?” Elrohant a gyártásvezető, majd átvittek a másik lépcsőházba, mindenhol pókhálók, törött üveg. A jelenet a földszinten játszódott, de engem fölvittek a harmadik emeletre egy rácsos ablakhoz. Azt ki kellett nyitnom, alig bírtam megfogni a pókhálóktól: irtózom a pókoktól. Annyi volt a dolgom, hogy amikor lent lövés hallatszik, kinézek, látom, hogy mi történik, megijedek, és becsukom az ablakot. Ennyi volt a szerepem.

Szinkron: 1961-ben Vass János szinkronrendező kérdezte tőlem, hogy miért nem szinkronizálok? Esküszöm, akkor azt se tudtam, hogy mi az. Kit érdekelt, hogy mit csinálnak a filmesek! Engem akkor csak a színpad érdekelt. És ő azt mondta, hogy szinkronizálni kell, minden színésznek az a mellékfoglalkozása. Ott aztán igazán szép feladatok vártak: két híres Hamlet-filmben is én voltam a királyfi anyja, az elsőben Latinovits volt a Hamletem. Úgy emlékszem vissza, hogy élmény volt vele szinkronizálni. Nagyon sokan azt mondják, hogy krakéler volt, való igaz, pillanat alatt goromba tudott lenni, de énvelem mindig kedves volt. A legkedvesebb szerepeim közé tartozik Jessica Fletcher a Gyilkos sorokból, akit Angela Lansbury játszik. Közel kétszáz részt csináltam meg belőle. Azóta szinkronizáltam már Lansburyt más filmben is.

Forrás: MTVA, Színház.org, Origo