Balsai MóniNádasy ErikaSzívlapátLengyel TamásRátóti Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2022. május 16., hétfő
    banner_bigBanner4

    “Mindig kőkeményen helyt kellett állnunk” – Interjú Kuthy Ágnessel

    2022. január 28., péntek 06:00

    Talán hisz az öröklött sorsokban, mely a Kossuth-rokon ükmamától egyfajta utat is jelent, kemény munkát a szakmában és a saját életében is. Húsz évesen, mint oly sokan, a Kolibri Színházban kezdte stúdiósként. Ma a kecskeméti Ciróka Bábszínház művészeti vezetője. Két világról, munkáiról, a covid-időszak nehézségeiről is beszélgettünk Kuthy Ágnes bábrendezővel.

    Az elmúlt két év számotokra egyik fontos előadása lehetett a többször is díjat nyert Emma csöndje. Számos érzékeny témát – többek között a globalizációs válságot, a másságot – dolgozza fel. A témáknak is szól a díj?

    Gimesi Dórával, a darab írójával tizenöt éve dolgozom együtt, és úgy látom, szakmailag mindig azok az előadásaink lesznek sikeresek, amelyek valamilyen kortárs problémát dolgoznak fel. Dóra a Kolibri Színház meghívásos drámapályázatára írta a darabot, amellyel elnyerte a fődíjat. Az Emma csöndjében egy Asperger- szindrómás kislány útját kísérjük végig. Michac Gábor indusztriális szürreális világa és töredezett bábjai, Sáry Bánk zörej- és effekt zenéi még erősebben érzékenyítették a témát és annak befogadását. A próbafolyamat több szempontból is kihívás volt: a Kolibri nagyszínpadán utoljára húsz éve, még stúdiósként játszottam. Az Emma csöndje darab volt a visszatérés, már rendezőként újra együtt dolgozhattam a társulattal. 

    Okozott benned feszültséget visszatérni a fiatalságod helyszínére? 

    Hát bennem az olvasópróbán, mint mindig, nagy a drukk. Ez az első próba a bizalom megalapozása, a darab iránti elkötelezettségem átadása, az érdeklődés felkeltése. A Kolibriben mindeközben folyamatosan felidéződtek a húsz évvel ezelőtti stúdiós emlékeim. Szerencsémre olyan szakmai érdeklődéssel és munkavággyal fogadott mindenki, hogy nagyon hamar túljutottam a saját gátjaimon és át tudtam váltani a rendezői munkára.

    Emma története Greta Thunberg életét, a környezetvédelemben tett aktivizmusát idézi. Dórival közös munkáitokra nagyon jellemző, hogy mindig van benne két világ, amely vagy konfrontálódik, vagy valamilyen módon összesimul. Itt például az emberek és a tenger világa él nagy harmóniában. Ez az a hely, ahova Emma elmenekülhet?

    Emma, ahogy a kis delfin is, képtelen kapcsolatot teremteni a társaival, ebből a közösből születik kettőjük mély barátsága. A covid nélkül is nehéz a nézőinknek, az alsó tagozatos iskolásoknak ez az időszak. Tele van az iskolai életük szorongással, megfelelési kényszerrel, fájdalommal, kiközösítéssel. Nekünk, gyermekszínházi szakembereknek az a dolgunk, hogy a történeteinkkel ráirányítsuk a figyelmüket különböző élethelyzetek morális vonatkozásaira, kérdéseket indítsunk el bennük, érzelmi kapaszkodót adjunk, mutassunk rá összefüggésekre és következményekre, segítsük a szabad gondolkodást. 

    Ez az érzékenység mindig megvolt benned vagy ráerősített, hogy a saját lányoddal is valami hasonló felnövés utat élsz meg?

    Két nagyon erős inger határozza meg a világomat már kisgyermek korom óta.

    Az első az apukám korai elvesztése. Apu a Déryné és Faluszínház alapító színésze volt és az MNDSZ megbízásából bábelőadásokat készített. Már nagyon beteg volt, amikor megszülettem, az általa készült bábok pótolták a családunk hiányzó részét. Vicces ma már belegondolni abba, hogy a barbie babák helyett apukám politikai bábkabaréjából Churchill, Clemenceau és Hitler bábjával játszottam. Rengeteg báb, szövegkönyv és irat maradt rám, amelyeket idén átvett az OSZMI bábgyűjteménye, így minden érdeklődő számára kutathatóvá vált a magyar bábtörténetünk egyik hiányzó láncszeme.  

    A másik meghatározó élmény szintén gyermekkori. Anyukám, Tatay Éva vers-és prózamondó előadóművész így, karácsony tájékán, éveken keresztül a Fóti Gyermekvárosban lépett fel adventi műsoraival. Hat- hét éves lehettem, amikor elvitt magával, és én is segíthettem neki az előadásában. Nagyon erős nyomot hagyott bennem a sok árva kisgyerek, akik alig akartak elengedni minket és azt kérték, vigyük haza őket. Annyira fájt látnom és megélnem ezt a fokozott szeretethiányt, hogy keresztanyámat addig győzködtem, amíg örökbefogadott egy kislányt. Felnőttként többször visszatértem Fótra és egyedül csináltam meg anyukám karácsonyi műsorát. Idén pedig az utcánkban levő gyermekotthonba látogattunk el egy rövid karácsonyi műsorral, ahová már a lányom kísért el és segített nekem.

    Öröklött sorsok?

    Nem nagyon gondoltam eddig erre, de valóban visszavezethető ez a vonulat üknagyanyámig, Ruttkay josefáig, Kossuth sógornőjéig. Mindig kőkeményen helyt kellett állnunk társadalmi, politikai és magánéleti vonalon is. 

    Két világ mozgatja A medve, akit Vasárnapnak hívtak előadást is, ahol megfordul a rend, s egy kisfiú a medvék kis játékaként keveredik az ő világukba. De ilyen az általad rendezett Androgün is, a férfiak és nők világa. Mintha ez a kettősség mozgatná a rendezéseidet, darabválasztásaidat.

    A saját életem is ilyen, amikor a valóságból elmerülök az éppen aktuális rendezésem fantázia világába. Olyan ez, mint az Avatar. Nagyon nehéz a mesék világából – ahol morális útmutató és igazság van – visszajönnöm a valóságba. Ez a kettősség jellemzi a mai magyar bábjátszást is. Évtizedekkel ezelőtt, a paravános előadások esetében még egynemű bábszínházról beszéltünk, de idővel megnyílt a tér azáltal, hogy a bábos kilépett a paraván mögül megszüntetve azt. Ettől olyan dimenzióváltás történt, ami megváltoztatta a bábszínház összes velejáróját és eddigi szabályrendszerét.  

    Nagyon sok színházi előadás használja a bábokat, az emberméretű figurákat az előadásaiban. Ez is hozzájárulhatott a dimenzióváltáshoz. Vagy ezek kölcsönösen hattok egymásra?

    Az ősi japán tradicionális bunraku bábszínházban a báb animálása már a nyílt színen történt. A báb mögött a bábosok árnyékként, egy összehangolt koreográfiában a sajátjuk teljes feladásával átsugározzák a bábba a személyiségüket, így szerepük inkább csak közvetítő és nem szerepet hordózó, mint az európai bábjátszásban. Az európai művészek azzal kísérleteznek, hogyan jelenhet meg a báb mellett a mozgatója, s milyen viszony fűzi a bábost a figurához és a szerephez. 

    Ez a keleti és nyugati kultúra különbségéből fakad?

    A tradicionális és kulturális gyökereink különbségei, a spiritualitás, a hitvilág és gondolkodás nem része az európai bábtörténetnek. Az európai bábjátszás kiindulási pontja és kitörési vágya itt inkább a barokk színjátékokat reprodukáló marionett színházból és később az illusztráló bábszínházi előadásokból fakadt.

    A bábjátékban a technika is sokat változott az elmúlt évtizedekben?

    Az előadások túlnyomó része paravános, kesztyű és vajang technikára épült. A kilencvenes évektől divatossá vált a fekete és az uv színház, ahol a bábosok fekete bársonyruhában és csuklyában síkfény mögött, láthatatlanul mozgatták a bábokat. Az elmúlt három évtized lassan mindent kiszorító technikája a bunraku lett. 

    A groteszk, a szürreális, a vizualitás erős kézjegye a rendezéseidnek. 

    A berlini főiskolán nagyon erős alapot kaptam a kreatív, képi kifejezési lehetőségek terén, másrészt nagyon markáns képzőművészei vannak a magyar báb szakmának. Például Mátravölgyi Ákos stilizált díszletei és világai számomra nagyon kreatív és inspiráló rendezői asszociációt nyújtanak.

    Vannak, akik a népi hagyományokból, a klasszikus mesékből építkeznek. Ti főleg kortárs szövegeket használtok. Axel Hacke német író több prózáját használtátok már. Mi az izgalmas, a színpadra vihető az ő prózáiban?

    Több klasszikus, mint kortárs mesét rendeztem már. Axel Hacke valóban nagy kedvenc. Az ő történetein keresztül tanultam meg németül. A kis December királyban Hacke és állandó alkotótársa Michael Sowa német festőművész csodálatos, szürreális világot alkotott. Az alapmű és Hajdú Péter, a Vojtina művésze nagyon inspirált, hogy ezt a mesét megrendezhessem. Amúgy érdekes ez a két világom van felvetésed, mert ebben a történetben is két világ találkozik egymással. Most azonban egy másik alkotói korszakban látom magamat.

    A színész és az azt követő rendezői korszak?

    Nem. Színészi korszakom az nincs. Rendezői korszakaim vannak. Az aktuális kérdéseim és érdeklődésem határozzák meg ezeket a korszakokat. Korábban kiemelten fontos volt számomra a problémafeltáró előadások készítése. A Ciróka Bábszínházban a halál, a válás, a Vaskakasban a demencia témáját dolgoztuk fel. Fontos küldetés volt számomra, mert a nézőink, a gyerekek nap, mint nap találkoznak az említett problémákkal a saját életükben és így felszínre lehetett hozni tabu témákat, ezzel generálva későbbi beszélgetéseket. Aztán jött a nagy, színes, szélesvásznú, zenés, vizuális, főleg színészi játékra épülő klasszikus mesekorszakom, alapvető morális kérdésekkel. Ezt követte a kortárs tündér mese korszakom, majd visszakanyarodtam a paravános és klasszikus technikákat feldolgozó előadásokhoz, amely alatt egy teljesen más próbafolyamatot tanultam meg az eddigiekhez képest.

    Budapesten élsz, dolgozol itt is, de az anyaszínházad a kecskeméti Ciróka Bábszínház, amelynek művészeti vezetője vagy. Ez is kettősség. Mennyire tudod összeegyeztetni?

    Kecskemét a biztonságot adó, alkotó és egyben kreatív menedékem. Nagyszerű, tehetséges és tudatos színészek alkotják a maroknyi csapatot. Idén tervezzük, hogy több fiatal színésszel bővítsük a társulatot. Egyre kevesebb bábszínház büszkélkedhet saját műhellyel, nálunk van, s hétről hétre csodálatos képzőművészeti alkotások születnek. A műszakunk is megújult, művészileg nyitott, fiatal alkotók lettek társulatunk tagjai. Nagyon jó energiák álltak össze Kiszely Ágnes igazgatónő vezetésével. De alkotóként, a saját fejlődésem érdekében szükségem van másfajta ingerre is. A bábszínházi és színházi munkákon túl örömmel veszek részt társművészetek felől érkező felkérésekben. Pár éve Fischer Iván Varázsfuvolájában, Presser Gábor jubileumi koncertjén, Böhm Györgynél rendeztem árnyjátékot, idén Novák Péterrel vizuális rendezőként dolgozhattam együtt. Ezek a közös munkák teljesen új nézőpontot adnak, inspirálóan hatnak rám. 

    A covid nektek is a leállásokat és a streamelt előadásokat hozta. Hogyan éltétek túl?

    Hasonlóan a többi színházhoz a készülő előadásokkal többször le kellett állnunk. Nagyon nehéz újra és újra nekikezdeni, új energiákat mozgósítani. Végeláthatatlannak tűnt, mindannyian nagyon elfáradtunk. Nem volt motiváció, nem volt kitűzött premier, amely az alkotókat musztángként hajtotta, csak a folyamatos bizonytalanság. Engem hetekig nyomasztott, hogy nem tudtam, mit tegyek, hogyan legyek hasznos a leállásban. Azt éreztem, a coviddal szemben valamilyen társadalmi feladatot kell vállalnom. Nem mozdulhattam ki itthonról, a gyereket tanítani kellett, idős anyukámat ellátni. Egy váratlan netes felhívásból találtam meg a megfelelő formát, a covid miatt munka nélkül maradt, rászoruló családoknak főztem hónapokig. A főzésben éltem ki a kreatív energiáimat is. 

    Nagy szükség lesz arra, hogy ezt, a mindenki számára nagyon nehéz időszakot feldolgozzuk nem csak magunk, hanem a gyermekeink számára. Nagyon megviselte őket, látom a saját kiskamasz lányomon is. Nem tudjuk, mikor lesz vége a járványnak. A bezártság ellen most megint egy új korszakom kezdődik, amely arról szól, hogy hogyan éljünk együtt a természettel, mit tegyünk ennek megóvásáért, hogyan tartsuk egymást tiszteletben és hogyan gondozzuk a lelkünket, mint világunkat.

    Szerző: Marton Éva

    banner_bigBanner2
    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka