gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 21., kedd
    banner_bigBanner4

    „Mindig minden ügy mindenkit érint” – Interjú Kovács Domokossal és Egyed Beával

    2022. december 25., vasárnap 06:00

    Decemberben mutatták be a reburn a chathedralt Kovács Domokos rendezésében a Jurányi Házban. Vele, és az előadás egyik előadójával, Egyed Beával beszélgetett Csatádi Gábor pusztulásról és újjászületésről, a tarot Tornyáról, erdőtüzekről, a Notre-Dame leégéséről, a tűz jelentette inspirációról, a bábszínház és a tánc elválaszthatatlan szükségszerűségeiről, a saját generációjuk vs. a náluk eggyel fiatalabb generáció társadalmi érzékenységéről, betárcsázós internetről és arról, hogy mindig minden ügy mindenkit érint… Tartalmi partnerünk Pótszékfoglaló interjúja.

    A Pótszékfoglalót itt érhetik el. Az oldalon egy friss Cserhalmi György interjú is olvasható.

    A pusztulásról és az újjászületésről mi jut  elsőre az eszetekbe?

    Domokos: Most, ahogy kimondtad ezt a két szót, elsőnek Péterfy Bori A nagy szívbűvölő című számából egy sor: “pusztulás és rombolás, menekülés kihalt tájakon át” jutott eszembe, bár ennek most semmi köze nincsen az előadáshoz. A pusztulásról az élet jut eszembe. Mert ha valami megsemmisül, akkor annál jobban, intenzívebben akarjuk vissza azt, amit elvesztettünk. Aztán ez a vágy tudja megteremteni az újat a veszteség helyébe..

    Bea: A magyar kultúra jut először az eszembe, nem tudok elvonatkoztatni a jelenlegi társadalmi helyzettől, sajnos. Mindemellett pedig azt is érzem, amit Domi mondott, hogy ez a dualitás: a pusztulás és az újjászületés egymáshoz viszonyítva jelent valamit igazán. A pusztulás az újjászületéshez képest értelmezhető, amiben ott van az élet alapja, gyökere.

    Számotokra a két fogalom közül melyik a végérvényesebb, az erősebb, pozitívabb?

    Bea: Elég egyértelműnek tűnik, hogy erre a válasz: az újjászületés. A pusztulást abban az esetben érezni pozitívnak, ha valami következik is belőle. Esetleg, ha a körforgás egy szükséges állomásaként értelmezzük, amikor valami olyan tehertől szabadít meg, amit már nem tudunk, nem kell tovább vinnünk.

    Domokos: A próbák elején Csilla fogalmazta meg a tarot lapok kapcsán, hogy van az a fajta pusztulás, amelyben csak azt veszítjük el, amit amúgy is el kell veszítenünk. Ez a tarot tizenhatodik lapja, a Torony. Ugyancsak Csilla említette, hogy mikor hallotta a híreket a leégett Notre-Dame-ról, akkor azt hitte elsőre, hogy teljesen elpusztult, porig égett az egész, aztán később látta, hogy “csak” a faszerkezet semmisült meg. Ennek kapcsán fogalmazta meg, hogy létezik olyan helyzet, amikor a pusztulás nem is feltétlenül amiatt szükséges, hogy tiszta lappal kezdjük újra, hanem csak valami fölösleges részletnek kell elhalnia az egészről. 

    Arra emlékeztek, hogy mi lehetett a reburn a chathedralnak az alapötlete, az a szikra, ami elindította?

    Domokos: Akkor kezdtem el gondolkozni egy előadás tervén, amikor egy év leforgása alatt az amazonasi őserdők, az ausztráliai bozótok és a Notre-Dame is leégett. Nagyon erős dolognak éreztem, hogy egy éven belül három nagyon másfajta tűz söpört végig a világon. Ez akkor bennem sokféle asszociációt elindított, eszembe jutott még valamiféle biblikus párhuzam is az özönvízzel, mivel a vizet egyszer már kipróbáltuk, most megpróbálkozunk a tűzzel, hátha az jobban sikerül… Azóta pedig folyamatosan történnek olyan dolgok a világban, amik tovább tudják árnyalni meg mélyíteni azt a gondolati áramlatot, amire még két évvel ezelőtt a tűzvészek kapcsán felültem.

    Bea: Az ausztráliai tűzek kapcsán volt egy hír a vombatokról, amelyek alapjában véve nagyon agresszívan védik a saját területüket, viszont a tűzek idején beengedtek más állatokat is a járataikba. Bennem ez a kép erőteljesen megmaradt. Ha körülötted minden összeomlik, akkor mindabból, amik, akik vagyunk, az az ösztönös segítő szándék marad meg egymás iránt, ami az állatoknál is jelen van. Megosztod a járataidat a másikkal a túlélésért.

    Ha már ösztönös segítés: a reburn a cathedralban a tánc és a báb is ilyen ösztönös, elemi módon képes segíteni egymást, hasonló lehet e két műfajnak a kapcsolata, egymásra utaltsága is?

    Domokos: Nem is feltétlenül a segítséget, inkább az egymásrautaltságot keresem, ahogy a tánc és a bábozás oda-vissza hat egymásra, és valamilyen szoros kölcsönhatás jön létre közöttük. Ahogy egy bábot megmozdítasz, az már alapból megkövetel bizonyos testhelyzeteket, mozgásminőséget az őt mozgató testtől, miközben a báb mint élettelen tárgy ki van szolgáltatva annak, hogy az őt mozgató test milyen mozdulatokat enged meg neki. Azt kutatom, hogy ez a két test, a mozgató és a mozgatott teste hogyan tud egymás elidegeníthetetlen részévé válni. Nagyon sokféle módon rímel egymásra a tánc és a báb, vannak azonban egészen alapvető eltérések is a két műfaj között. A táncban a színpadi akciók önmaguk teljességében léteznek, minden az, ami. Ezzel szemben a bábszínházban nagyon sok minden csak jelezve van, hiszen egy élettelen tárggyal játszunk úgy, mintha élne. Ebben a próbafolyamatban sokat tanultam, tanulok arról, hogy ezt a kétféle kifejezésmódot hogyan lehet ütköztetni, szinkronizálni egymással.

    Bea: Sok hasonlóságot, egymásból következést vélek felfedezni a tánc és a bábozás között. Mindkét ágazaton belül az előadó a testén keresztül fogalmaz, elengedhetetlen az erre való tudatosság. Nagyon fontos még a ritmus, a zeneiség, és hogy merjünk játszani. Számomra a bábszínészet egy rendkívül sokrétű, összetett szakmát rajzol ki. Tudnod kell a saját egódat háttérbe helyezni ahhoz a tárgyhoz képest, amit a mozdulataiddal életre hívsz, a partneri együttműködés és a közös ügy érdekében is. Szerintem követendő példa ilyen alázattal hozzáállni bármihez.

    A tánc és a báb egymásrautaltságával és egymásból következésével hogyan lehet beszélni arról a témáról, amiről a reburn a cathedral szólni szeretne?

    Bea: Remélhetőleg, ebből valami a bemutatón kiderül. 

    Domokos: Számomra abban, ahogy élő és élettelen testek próbálnak egymáshoz kapcsolódást találni, egyszerre jelenik meg a pusztulás és az abból születő újrateremtés. Halott tárgyakba próbálunk életet lehelni, és közben kiszolgáltatjuk az élő testet ezeknek a halott tárgyaknak a “feltámasztásához”. Mindeközben, szükségképpen az élő testek is “tárgyiasulnak”.

    A ti generációtokat hogy érinti szerintetek mindaz, amihez ti a magatok alkotói eszközeivel most ebben az előadásban próbáltok viszonyulni? 

    Domokos: Talán éppen a mi generációnk az, amelyik most pont abban az életszakaszban van, hogy nagyon újra kell terveznie mindent. Valahogyan, valamiben már kipróbáltuk magunkat, megtörtént az ebből való tapasztalatszerzés, és ennek fényében kell újra definiálni azt, amit már egyszer definiáltunk magunkban. A saját korosztályomban abszolút érzem ezt a küszöböt, ami után most egy újratervezés jön. Ha viszont arra gondolok, hogy a pusztulás tevőlegesen megélt módja a forradalom, akkor az én korosztályom mintha valamiféle mezsgyén volna. A társadalmi aktivitás terén nagyon is beleállunk dolgokba, mégis számomra döbbenetes látni, hogy a nálunk eggyel fiatalabb korosztály már zsigeri szinten egy olyan magas fokú társadalmi érzékenységgel, intelligenciával van jelen a világban, amit szerintem a mi generációnknak még meg kellett tanulnia. Felemelő azt látni, hogy középiskolás diákok jelenleg is milyen brutál társadalmi problémáknak szentelik az életüket. Egyáltalán nem túlzás ezt a kifejezést használni, hogy az “életüket szentelik”, hiszen amikor valaki egy ilyen fontos ügyért harcol, annak az élete tényleg 0-tól 24 óráig arról szól, hogy azt az ügyet szolgálja, és érte tesz. Ahogy Bea mondta a bábosok kapcsán: egy mozgalom résztvevői is mindent háttérbe szorítva egy ügyért, közösségben gondolkodva tesznek. A nálunk eggyel idősebb korosztálynál viszont azt tapasztalom, egyre kevésbé áll már ilyen ügyek mellé (generációs szinten). Mindig dühít, ha azt hallom: a fiataloknak kell megcsinálni a forradalmat! – nem, mert ez minden érintett feladata volna. Mert minden ügy mindenkit érint.

    Bea: Mi egy átívelő generáció vagyunk a betárcsázós internet és az önvezető Tesla autók között. Azt érzem, az elmúlt tizenegynéhány évben nagyon sok kezdeményezés volt, de mindig falakba ütköztünk. Ennek ellenére én még mindig úgy érzem, hogy rengeteg megoldásra váró helyzet áll előttünk, és igen, mindenkinek a feladata felállni, és azt mondani: eddig, és ne tovább. Talán a mi szerepünk lehet az, hogy bizonyos határokat meghúzzunk végre. Remélem, többet tudunk azért tenni, hogy a következő generációknak kevesebb méltatlan helyzettel kelljen találkoznia a szakmájában, mint amennyit az előttünk lévő generációk tettek ez ügyben értünk.

    Szerkesztette: Csatádi Gábor

    A Pótszékfoglalót itt érhetik el. Az oldalon egy friss Cserhalmi György interjú is olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram