Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Mindig rejtély volt, egy megfejthetetlen rejtély!” – Máthé Erzsire emlékezik Ujlaki Dénes

    2023. július 7., péntek 06:00

    Máthé Erzsiről, a Nemzet Színészéről, az idén negyvenedik évadját tartó Katona József Színház egyik alapítójáról emlékezett meg egy interjúban tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló. Róla beszélgetett Csatádi Gábor Ujlaki Dénes színművésszel. Szóba került egy csokornyakkendős parfüm, az első találkozás Gonerilje, a megfejthetetlen viselkedése, Kleist Az eltört korsója, a Fény utcai piacon való „közvetlensége”, a tehetséget csalhatatlanul felismerő objektivitása…

    A Pótszékfoglaló interjúja:

    Emlékszel, hogy mi az első emléked Máthé Erzsiről?

    Emlékszem! Igen, az illata…! Ezerkilencszázhatvannyolc-hatvankilenc táján történt, akkor voltam én stúdiós a Nemzeti Színházban.  A felrobbantott helyett a hajdani Magyar Színházba – akkorra már az lett az új Nemzeti Színház, ott, a Hevesi Sándor téren – szóval az oda átvitt Lear királyban, ahol én statisztáltam, Máthé Erzsike volt Goneril. (Regant Berek Kati, Cordeliát a fiatal Törőcsik, Sinkovits Imre Kentet, Kálmán György a Bolondot játszotta, ha jól emlékszem, és talán Major Tamás volt Gloucester, de ebben nem vagyok biztos, mert az a szerep nem hagyott bennnem mély nyomot… Mert a Lear királyban három szerep van: a Learé, a Bolondé, és furcsa módon az Edgaré. A többi…? …hát az mind sz@r…)

    Arra emlékszem, hogy kinyomoztam a parfümjét: kiderült, hogy egy Dior-parfümöt használ, Miss Dior, így hívták. Fekete-fehér kockás masni, mintegy csokornyakkendő volt az üvegének a nyakán. Erzsike gyönyörű, dekoratív, csodálatosan szép nő volt!

    Aztán a Lear után nagyon sokáig nem találkoztunk, mert a Lear után eljöttem a Nemzeti Stúdiójából. Akkor már ugyanis kezdtem kisebb szerepeket játszani Majornál, főleg azokban a „megbukott” darabokban – Major nagyon sok darabbal megbukott, melyekben Törőcsik Marival is játszott. Major Tamás viszont imádta Marit, és ha úgy érezte, vállalhatja a bukást is, mint például A vágóhidak szent Johannájával,  jó pár jobbára csupa Brecht-darabbal. Ezekben a darabokban mondtam, mondogattam pár mondatocskát, mégis éreztem, hogy mozdulnom kell… Elmentem különböző vidéki színházakhoz. Aztán nyolcvanháromban jött a Katona József Színház, ahol ott volt Erzsike is. Többekkel együtt átjött a Nemzetiből, mint például Major Tamás, Gobbi Hilda, Gelley Kornél…

    Milyennek ismerted őt?

    Erzsike mindig nagyon „furcsán” viselkedett – sosem tudtam igazán megfejteni, hogy mi lehetett mögötte…

    Mit értesz azon, hogy furcsa?…

    Azt, hogy szélsőségesen viselkedett.  Vagy nagyon kedves volt, vagy pufogott – becsapta az ajtót, nem köszönt senkinek! Meggyőződésem, hogy ezt nem otthonról hozta. Én, akkor azt gondoltam erről, hogy ez szimpla exhibicionizmus. Ő meg akarta mutatni magát úgy, hogy „nem köszön”. Volt, hogy itt, a piacon – mert ő is ide járt a Fény utcai piacra – vásárolt, és az emeletről ordított: „Dini! Hol vagy?! Gyere föl! Itt várlak!” De volt olyan is, hogy köszönés nélkül elment mellettem. És nem tudtam soha megfejteni, hogy ez hogy is van?!

    …és később sem sikerült megfejtened?

    Nem…! Ezt sohasem tudtam megfejteni. Amikor együtt játszottunk például  Goldoni A karnevál utolsó éjszakájában, akkor nagyon szeretett! Azt hiszem, hogy mint minden nagy egyéniség: kicsit szubjektív volt, tudod. El tudta dönteni, és el is akarta, hogy miről, kiről mit gondoljon.

    A magánéletéről nem lehetett tudni semmit, azt teljesen elzárta, elválasztotta a színházitól. Arról csak a legbennfentesebbek tudhattak, akikkel megosztotta.

    Ha már „legbennfentesebbek”: volt, voltak olyanok a Katonában, akiket közel engedett magához?

    A Székelyt (Székely Gábor – a szerk.) nagyon szerette például. Az eltört korsóban volt egy nagy monológja, mindjárt az elején. És kapott ott egyszer egy „rolót”, tudod. … És csak állt, állt és állt, aztán kiment a színpadról. Ezt aztán Zsámbéki Gáborral átbeszélték, mégis azt mondta, hogy ő nem, soha többet nem… Nem lép színpadra többé! Aztán persze rábeszélték,  mégis – azt hiszem -, kétszer vagy háromszor beugrottak, és eljátszották helyette, ha jól emlékszem. Ez egy színésznek akkora tragédia, hogy az valami borzalmas…! – amikor elmegy a szöveg.

    Székely Gábort vajon mi miatt engedte, engedhette magához közel?

    Nem tudom. Székely csodálatos ember, mint ahogy Erzsike is csodálatos ember volt. Székely  nagyon megértő, humánus ember volt, nagyon igazságos, és egyáltalán nem volt szubjektív. Ő mindent a maga teljességében, összefüggéseiben, összességében látott – és nagyon nagy demokrata volt, úgy, hogy balos meggyőződésű. Székely Gábor is egy csodálatos ember volt. Amikor  Székely elment a színháztól, akkor én majdnem sírtam. És tudod ki sírt? A Máthé Erzsike sírt. Láttam, hisz két székkel arrébb, mellettem ült. Olyan csönd volt a színházban, amilyen csöndet színházban én még nem hallottam. Székely azzal érvelt – ez a rendszerváltás után volt már, ugye -, hogy ő azért megy el, mert már nincsen rá szükség itt, hiszen ő  tulajdonképpen csak a pártközponttal tartotta a kapcsolatot, azaz  egészen konkrétan csak a cenzúra osztállyal, hogy sikerüljön „átsegíteni” olyan darabokat, amelyeket a Katona szeretett volna bemutatni akkortájt.

    Az akkortájtról jutott eszembe: abban az időszakban a Katona jó néhány előadásával járta Európa és a világ színházi fesztiváljait, élvezte ezeket a vendégjátékokat Máthé Erzsi?

    Hadd meséljek el egy történetet, egy igazi Máthé Erzsi-s  hangulatváltásét. Valahol külföldön voltunk, pont ezzel a Goldoni-darabbal, A karnevál utolsó éjszakájával, és elhozta magával a régi, még a szocializmusból való személyi igazolványát – holott akkor már volt másik, Magyar Köztársaság felségjelzésű igazolványa mindegyikünknek. Ő mégis azt hozta magával, a régit, hogy legyen balhé, érted?

    A színházban a fiatalabb kollégáival milyen volt a viszonya?

    Aki tetszett neki, akit tehetségesnek tartott, érzett, azzal kedves volt, akit viszont nem, azzal közömbös – egyszerűen ilyen volt a természete.

    Jó érzéke volt, hogy észrevegye, ki tehetséges, és ki nem az?

    Abszolút, abszolút!

    Akkor ebben nem volt szubjektív?

    Nem, sőt: volt egy színdarab, amiben pici szerepet játszottam – ő is, és abszolút nem is vett rólam tudomást, még akkor sem, ha közös jelenetben játszottunk. A Goldoniban viszont imádott.

    Ha már pici szerepek: a Szeszélyes évszakok bohózatait viszont nemigen szerette, tudom, Veiszer Alindának mesélt erről egy interjúban.

    Nézd, ezt akkor nagyon sok nagy színész csinálta: kellett a pénz. Gobbi Hilda, Hacser Józsa, Tábori Nóra, Körmendi János mind-mind standard szereplői voltak ezeknek a bohózatoknak akkoriban. De ki kell mondani: ezeket ő láthatóan nem szerette. Ha viszont a Katonában kellett kis szerepet alakítania, akkor mélységes alázat volt benne a színházzal szemben. Óriási alázat volt benne olyankor. Szerintem ő életében soha nem adott vissza szerepet.

    Mi lehetett az, amit szerethetett a Katonában?

    Az én megfejtésem az, hogy a Nemzetiben a ’80-as évek elején eléggé besavanyodott társaság volt. Meggyőződésem, hogy nem véletlenül alakult ki Kaposváron, illetve Szolnokon két különleges tehetségű ember körül ilyen jó színház – hiszen össze voltunk zárva. Ő látott fantáziát Zsámbéki Gáborban és Székely Gáborban, és tudott alkalmazkodni. Erzsikének mindig tetszettek a fiatalok. Ő maga legbelül egy jókedélyű valaki volt, aki megpróbálta ezt eltitkolni.

    Mi az, ami veled, benned marad Máthé Erzsiből?

    A Miss Dior illata! Amit én csodáltam benne, és velem marad Erzsikéből, az a mérhetetlen szakmai tudás!

    Úgy tudott elmondani egy levegővel egy három oldalas monológot, hogy nem vettem észre, hol vesz levegőt. Csak lestem, figyeltem, de nem kaptam rajta, hogy hol veszi, lopja a levegőt. Olyan lendület volt benne!…- ami meghatározta az egész életét, tulajdonképpen.

    Mindig valami szatyor volt a kezében, és mindig valami furcsa, féloldalas tartással vitte őket, volt egy ilyen billegő járása idősebb korára, és mikor bebillegett a büfébe, akkor elcsöndesedett mindenki. Nem lehetett előre sohasem tudni, hogy akkor most épp milyen hangulatban is van. Mindig rejtély volt, egy megfejthetetlen rejtély!

    Még több színházi tartalom itt.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram