gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 27., hétfő
    banner_bigBanner4

    „Mindig úgy éreztem, hogy több alteregóm van” – Beszélgetés Kovács Emese táncos-újságíróval

    2023. szeptember 13., szerda 09:24

    Szeptember 13-án és 14-én ismét megrendezésre kerül az L1-est(ek) IZP módra a Jurányi Házban. A két este változatos program várja nézőit, az előadóművészet széles spektrumát érintve táncelőadástól kezdve performanszon át a zenei akcióig. Ennek apropóján kérdeztük az estek alkotóit, akik között akadnak pályakezdők és már 20 éve működő „nagy öregek” is. Ezúttal Kovács Emese táncos, alkotó a saját kérdéseire válaszolt.

    – Az L1-esteken bemutatott munkád címe Thursday, alkotótársad pedig egy zenész, Benedek Csaba, azaz noirnite. Mit kell tudni az előadásról?

    – Hallgatóként már régóta érdekelnek az elektronikus zene különböző válfajai, az utóbbi egy évben pedig a gyakorlati oldalába is volt szerencsém belekóstolni. Megismerkedtem a hazai színtér pár prominens alakjával, így többek közt Csabival, akiben egy „dobozon kívül gondolkodó” alkotóra, figurára leltem. Egy ideje már vágytam rá, hogy valahogy ezt a számomra kedves két világot közelebb hozzam egymáshoz, így amikor Kovács Lenkével, a Három Holló program szervezőjével együtt kipattant az ötlet, hogy együttműködjek egy zenésszel koncert környezetben, megörültem neki. Ez a mostani a második állomása lesz ennek a zenei-performatív akciónak. Cél, hogy a zenész és a táncos közötti hierarchikus vagy bármilyen falak leomoljanak, és egyenrangú félként legyünk jelen. De az is jó, ha a nézők is megmozdulnak a kísérleti techno ütemekre.

    Kovács Emese / Fotó: Syporca Whandal

    – Mi az előadás legnagyobb kihívása számodra?

    – Az, hogy egyszerre tudjak kívülről komponálni, szerkeszteni, rálátni, reagálni, és belülről érezni, hallani, átalakulni, önmagamon túllépni. Könnyen jön a kísértés, hogy a már bevett mozdulatokhoz, formákhoz, nézésekhez nyúljak. Amivel egyébként nincs gond, ha a megfelelő pillanatban, figyelemmel jönnek elő.

    – Van valami, amit mostanában tanultál, értettél meg?

    – Sajnos az utóbbi években egyre racionálisabb, földhözragadtabb dolgokra jövök rá, folyamatosan tűnnek el az illúzióim a világ működése kapcsán. Jelenleg a művészetre sem tudok ugyanúgy tekinteni, mint akár csak egy évvel ezelőtt. Egyre több kegyetlenséget észlelek, egyre számítóbbnak, egyre materiálisabbnak érzékelem a szűkebb és tágabb környezetemet. Mégis, imádok apró összefüggéseket találni a dolgok között, mostanában például a múltban és a jelenben megtörténő váratlan események között bukkanok ilyenekre, és ezeken jól elszórakozok.

    – Hol élsz jelenleg, és hosszú távon is ott képzeled el a jövőd? Mi lenne az „álomhely”, ahova költöznél, és miért?

    – Visszatértem Budára, 10 év ide-oda költözés után a pesti oldalon. De egyre inkább költöznék víz mellé, ahol alkalomadtán csak bámulhatom a hullámokat, a sodrást, vagy épp a sima víztükröt.

    – Hol töltesz legszívesebben időt Budapesten, van kedvenc helyszíned?

    – Szeretem a Jászait és környékét (mintha hirtelen lélegzethez jutnék a városban, amikor odaérek), a külső 6. és 7. kerületet (a Bajza és a Nefelejcs utca örök kedvencek), a Népszigetet (éljenek az elhagyott gyárépületek). És az Örs vezér terét is, valamint az Örs mögött húzódó zuglói utcákat. Elég sokáig laktam ott ahhoz, hogy nosztalgikus legyen visszatérni.

    Van olyan „bűnös” szokásod, amitől nehezen tudsz megválni?

    – Ó, persze. Van, amelyiken sikerül fejleszteni, majd jön helyette másik. Alapvetően lassú vagyok, és szeretem a különböző forgatókönyveket többször végigfuttatni magamban, mielőtt döntést hozok. Imádok rágcsálni valamit, miközben gondolkodok. Könnyen „pánik” vagy „alert” módba kerülök, de lehet, hogy ez a lassúság miatt van, hogy gyorsan felpörögjek. Mostanában meg papírzsepi-mániás lettem, pedig igyekszek figyelni a környezetvédelemre.

    – Mi vagy ki inspirál jelenleg? Nem feltétlenül művészi értelemben.

    Emberek – és emberi sorsok – inspirálnak elsősorban, és szerencsére van egy pár ilyen körülöttem. Azok, akikkel jókat lehet beszélgetni, vitatkozni, széles látókörűek, kritikusak, és van véleményük. Azok, akik nagy teherbírásról és önzetlenségről tesznek tanúbizonyságot. Azok, akik lépésről lépésre haladnak a céljaik felé, és nem vesznek el a felesleges részletekben. Azok, akik mernek a nullához visszatérni, és onnan újra elindulni. Akik mernek sebezhetőek lenni, és felvállalják önmagukat a hiányosságaikkal együtt. A hongkongi barátaim, és az ő „keleti” gondolkodásuk. Kim Corbisier festő lénye és élete. A Cinema Niche által vetített filmek, például a Memoria. A versek is inspirálnak, rendre visszatérek hozzájuk, legutóbb Mechiat Zináéi hatottak rám. Nemrég bukkantam rá Lucija Romanova táncosra, ő is inspirál. Na meg a vízpartok, és maga a víz − megindítja a gondolatfolyamataimat.

    – Van valami bevált személyes recepted, amivel megnyugtatod, kikapcsolod, energetizálod magad?

    – Imádom a vizet érzékelni a testemen, szóval például a zuhanyzás ilyen számomra. De a zene is segít, vannak különböző lejátszási listáim, azokra az esetekre, ha energetizálni, vagy éppen megnyugtatni szeretném magam. Néha énekelek magamnak. Továbbá a techno is kikapcsol, és az a szinte rituálisba átcsapó tánc, amit egy techno buliban a többi résztvevővel együtt meg tudunk élni.

    – Van másik „alteregód” (olyan másik területe az életednek, ahol más oldaladat, képességeidet kamatoztatod), hogyan függnek össze egymással a különböző területek, amelyeken aktív vagy? 

    – Mindig úgy éreztem, hogy több alteregóm van. Van a táncos; az író és újságíró, a kísérleti elektronikus zene és techno kedvelő, a jógázó. A harsányan vihogó, és a magát csendben a sarokban meghúzó.

    – Idézz fel egy olyan gyerekkori emléket, amit meghatározónak tartasz az alkotói munkásságodra nézve!

    – Kevésbé konkrét emléket, mint inkább történéseket tudok mondani.  Apukám rengeteg könyvének, és a sok-sok mesének, amit felolvasott nekünk − illetve azok belső vizualizálásának − biztosan köze volt ehhez, főleg a furcsáknak. Mindig is vonzódtam az ismeretlen, sejtelmes, sok réteggel bíró és nem teljesen érthető, de rám erőteljes hatást gyakorló dolgokhoz. Ekkor még azt hittem én vagyok kevés a megértésükhöz, később jöttem rá, hogy ezeket a történeteket sokszor nem is lehet teljesen racionálisan értelmezni. Magamat is rendre figyelmeztetnem kell, hogy a „költészet”, azaz a művészet milyen fontos és hatásos, még ha a világ ennek ellenkezőjét is sulykolja. Ugyanígy a rémálmaim, a félelmeim, a szorongásaim, az introvertáltságom is szerepet játszott az alkotás felé fordulásban, például hogy nem mertem társaságban beszélni, és én voltam a csendes megfigyelő. De annak a momentumnak is szerepe volt, amikor először megéreztem a tánc szabadságát az improvizáció által, és a jelenlét erejét. 

    – Mióta vagy az L1 Egyesület tagja, és miért fontos neked?

    – 2016-ban lettem L1 rezidens, 2017-től pedig tag vagyok. Egyedülálló az L1 abban, hogy független, különböző ágakban alkotó és különböző korosztályú művészeket segít, hoz össze, karol fel, lát el információkkal. A közösségnek pedig ereje van.

    [A beszélgetést Kovács Emese (L1-tag) készítette az L1-est(ek) IZP módra eseménysorozat kapcsán, ami az EMMI és az NKA IZP Ideiglenes Kollégium anyagi támogatásával valósul meg.]

    L1-est(ek) IZP módra

    2023.09.13 – 14. 19.00 Jurányi Ház

    www.L1.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram