gate_Bannergate_Banner
Göttinger PálHerczog NoémiMoldova GyörgyPatkós Mártonpeller anna
  • facebook
  • instagram
  • 2022. június 29., szerda

    “Minél kisebb térben zsúfolódjunk össze, és segítsük egymást” – Interjú Kiss Eszterrel és Szacsvay Lászlóval

    2022. június 15., szerda 09:02

    Május közepén mutatták be az idei évad utolsó premierjét a Katonában, a Kárpáti Péter írta Moszkva-Peking Transzszimfóniát Novák Eszter rendezésében. A szereplők közül Kiss Eszterrel és Szacsvay Lászlóval beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló a spontán ismerkedésekről, egy görögországi ételrendelésről, kényelmetlen vonatülésekről, a Vörös Nyílról, hivatalos lekérőkről, a hosszú vonatút sajátos “szabályairól” , a forgószínpad okozta hányingerről és a közös transzbaesés esélyeiről…

    Fotó: Szokodi Bea / Pótszékfoglaló

    A PÓTSZÉKFOGLALÓ INTERJÚJA:

    Melyikőtöknek milyen élményei vannak a spontán ismerkedéssel kapcsolatban?

    Eszter: Több nyelven is beszélek, ahol ezeket beszélik, ott könnyen terem az új kapcsolat.  Annak apropóján, hogy útbaigazítást kérsz, elkezdtek beszélgetni, és máris egy spontán ismerkedés közepében vagytok. És sokszor ezek tartós ismeretséggé alakulnak – azt hiszem, hogy spontán ismerkedésben irtózatosan jó vagyok.

    László: Pont az ellenkezője vagyok mindennek,  spontán ismerkedés az életem során, valószínűleg,  nem nagyon esett meg velem. Semmilyen nyelven nem beszélek – erről  Eszter tudna mesélni…-, de mindenhol megértetem magam.

    Eszter: Amikor Thessalonikiben voltunk vendégjátékon, ott Szacsy görögül rendelt. És tökéletesen megértették!

    László: Persze hogy megértették, mert mutogattam. Caciki, oktopus, retsina és kettőt!©Szokodi Bea

    Moszkva-Peking Transzszimfónia / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel 

    Amögött, hogy nem vagy a spontán ismerkedés úttörője, a nyelvi nehézségeken túl mi lehet még, szerinted?

    László: Szemlélődő típus vagyok inkább. Ha szívesen megismerkednék valakivel, akkor is inkább megvárom, hogy ő kezdeményezzen. Persze füllentettem kicsit, mert egyszer egy Svédországban élő ’56-os disszidens  barátom bérelt hajóján mégis megtörtént,  Görögországban. Szokásom volt már akkor is, hogy minden délután bubukáztam, szunyókáltam egyet. Egy hajón, ahol egy jóleső ebéd után vagy, meleg van, és ringat a víz, ott ez meg igazán nem is kunszt. Egyszer csak beparkolt mellénk egy elképesztően szép, hatalmas, norvég felségjelű vitorlás. Kisvártatva elkezd bökdösni valaki, és kérdezgetett angolul valamit. Erre én: …because I think so what a pity morning afternoon going to the both...-, amire azt hitte, hogy félőrült vagyok, biztos. Később aztán meghívtak erre a gyönyörű szép hajóra minket vacsorázni. Ez  egy igazi ismeretség, amit én kezdeményezhettem…

    …egy Moszkva-Peking vonatúton, nem csupán a szerepe miatt, igencsak ki van téve mindenki ilyen ismerkedéseknek… Hogy érzitek: mennyit bírnátok vonaton utazni egyhuzamban?

    Eszter: Ennyit én  nem tudnék utazni, ez egészen biztos.

    László: Nem tudom, sosem próbáltam. Nem is tudom, mikor utaztam vonaton? Ebben a században még biztosan nem, a múlt században is csak Budapest és a Balaton között gyerekként, mert aztán ’70-től lett jogosítványom. A vonattal kapcsolatban olyan élményem van – ezt az előadásban is elmondom -,  mennyire megfog az, hogy hányféle hangja van. Gyerekként a Balatonról van is egy élményem, hogy a Truman-mozdony mennyivel másként pöfögött, mint a 424-es. A Balatonról és az ismerkedésről eszembe jut még, hogy fiatalként nagyon jól tudtam táncolni, főleg rockyzni. A siófoki Matróz csárdában egy tripliszekért, az  nagyon jó kis ital volt akkoriban, hivatásos lekérő voltam. Ha egy társaság táncolt, és valaki lekérte a hölgyet, akkor egyből a társaságbeli nem kérhette vissza, csak miután valaki más előtte a korábbi lekérőtől elkérte, lekérte – ez voltam én. Emlékszem, korábban tánciskolába is jártam, és mindig arról ábrándoztam, hogy akivel majd jól megértjük egymást, azzal istenien  fogunk majd táncolni is együtt. . Persze mindig frászban is voltam, hogy akit a tánciskolában felkérek, annak mi a fenét fogok majd mondani, miről fogunk társalogni – ezért is mentem színésznek, és kezdtem versekkel foglalkozni.

    Moszkva-Peking Transzszimfónia / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel 

    Eszter: Korábban utaztam Párizsig olyan vonattal, ahol semi-alonge, félig kinyújtózott helyzetben tudtál pihenni. Olyan volt, mint egy fotel, ám nem lehetett benne megfordulni. Nagyon kényelmes volt húsz percig, utána már szerettél volna elfordulni, de nem volt hová…

    László: Most jut eszembe, hogy egyszer utaztam a Vörös Nyílon, Moszkva és Leningrád között. Egy éjszaka megteszi ezt a távot, nem véletlenül megy éjszaka, hogy lehetőleg ne lássál semmit. Oroszországban széles nyomtávon mennek a vonatok, ezért aztán hihetetlenül más érzés, mint egy bárka… Életemben nem aludtam olyan jót, mint a Moszkva-Leningrád távon.

    Eszter: Biztos nem tudnék ilyen hosszú vonatúton részt venni, mert nagyon szeretnék kiszállni. Nem tudnék annyit egy helyben ülni. Sem olvasással, sem beszélgetéssel nem tudom ilyen helyzetben lekötni magam, csak egy ideig.

    Ha már egy ekkora vonatút megterhelő: maga ez az előadás, a próbafolyamata is igénybe vevő volt?

    László: Nekem már egy idő után hányingerem volt a forgótól…pláne próbán, ahol előre, hátra – hisz beállították,  hogyan lenne jó.

    Eszter, Igen, a vonatozás kapcsán most nagyon rákattantunk erre a forgózásra…

    László: …és ott lebeg Damoklész kardja, hogy mikor romlik el, mert akkor aztán kész, vége…. Magam részéről nem sok “vizet zavarok”, két jelenetem van, amire oda kell koncentrálnom. A fárasztó inkább a jeleneteim közötti várakozás. Elég sok keresztrejtvényt megfejtek, és a cigi is fogy rendesen.

    Moszkva-Peking Transzszimfónia / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel 

    Említetted a gyerekkori vonatkattogás megfigyelését, ez a figyelni tudás aztán miben, mennyire segített a pályádon?

    László: Auditív alkat vagyok. És persze szemlélődő is  – elmegy előtted valaki, akivel semmiféle kapcsolatod nincs, és mégis jó hosszan megnézed. Régen csináltam olyat, hogy beültem az Erzsike presszóba, ez a főiskola mellett volt közvetlenül. Sokszor beültem csak egy kávéra, és közben baromi kíváncsi voltam, hogy miről beszélgetnek a másik asztalnál. Ám ezt tenni, figyelni, az nem mindig veszélytelen… Persze ezt én figura lesnek mondanám, hogy hogyan viselkednek az emberek. Ellesheted a gesztusrendszerüket.

    Számotokra hogyan viselkedtek, viselkednek a Moszkva-Peking vonalon az emberek?

    László: Színészként mindig próbálod belevinni az élettapasztalataidat, hogy az kiindulásként szolgáljon a figurád felé. A fiatalok persze egészen más nevelést kapnak ezen a téren, mint én, ami persze nem biztos, hogy jobb, mint amit én kaptam. Próbáltuk a II. Richárdot a Nemzeti Színházban, a ’70-es években, Őze Lajos volt II. Richárd, Major Tamás rendezte, vidékről jártak rá hospitálni a színészek, akkora híre volt ezeknek a próbáknak – persze a nézőtéren már inkább megbukott az előadás. Aumerle-t, a jó rokont játszottam benne, aki mindig Richárd sleppjéhez tartozott, ezért aztán vele együtt sokat voltam bent a színpadon. Emlékszem, eszembe jutott a próbán valami, és mint az iskolában, jelentkeztem. Major erre: Szacsykám, ne szóljon bele, próbálunk! Akkor tanultam meg, hogy itt be, ott ki,  amit mondanak. Akkor a rendező tekintély volt, és nem igazán voltak kíváncsiak arra, amit te színészként mondani akarsz.

    Moszkva-Peking Transzszimfónia / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel 

    … ahogy a vonatúton is: nem igazán akarják ott sem meghallani egymást az utasok, a nyelvi akadályoktól függetlenül…

    Eszter: Mindenki a saját dolgát, saját magát mutatja be és meg.

    László: …senki sem tud kibújni a bőréből! El tudom képzelni, hogy egy ilyen vonatúton egy idő után valakit jól megvernek… Hisz ez egy zárt közeg, nem tudnak elmenni egymás mellől.

    Eszter: Az első karakterem is egy olyan valaki, aki a saját bőröndjét kutyaként kezeli, és rögtön össze is veszik a másik utassal.

    László: Van, aki  a nyelvi nehézségek miatt  inkább meghúzódik a sarokban, és figyelget.

    Eszter: Egészen fantasztikus az, hogy kik értik meg egymással magukat, és kik nem?

    László: Vagy hogy kik akarják  mindenáron megszerezni a lehetőségét annak, hogy dohányozhassanak. És miután nem lehet dohányozni a színpadon, ezért is lett kitalálva ez a sok őrület a füsttel. Ha lehetne dohányozni, akkor biztos egész másként alakul a jelenet…

    …aztán valamiképpen, jobb híján, mégiscsak elkezdik megérteni egymást, nem?

    László: Jobb híján, hisz ahol nincsen menekülési lehetőség, ott ez elmegy az őrületig, a végén mindenki üvölt, mint a sakál.

    Eszter: Nem véletlenül szerette volna Novák Eszter, hogy minél kisebb térben zsúfolódjunk össze, és ebben a térben ne lökdösődjünk, hanem segítsük egymást.

    László: Olyan, mintha egy nagy látószögű optikán keresztül néznéd ezeket a kupékat. Ezért is olyan sajátos a díszlet szerkezete, hogy felnagyítsa,  mi zajlik egy kisebb kupéban.

    Akkor lehet, hogy az a közös üvöltés nem is annyira közös?

    Eszter: Mindenki külön-külön, magával, magában üvölt.

    László: Azért nekem van egy mondatom: “Végre megtanultam, hogy sokkal jobban oda kell figyelni másokra!” – és azt hiszem, ez egy elég erős mondat, mert ki figyel oda a másikra? Tülekedünk csak, mindenki a másik lábát tiporja…

    Eszter: …és mindezt egy öreg ember mondja, aki most, ebben a helyzetben tanulta ezt meg! Mikor már végre megöregedett, a vonatút kapcsán erre eszmélt rá.

    László: …és hogy mi a műfaja az előadásnak? Valaki azt írta: thriller. Hát… van benne zene, többféle zene, van benne tánc, sok minden megfér benne egymással.

    Moszkva-Peking Transzszimfónia / Katona József Színház / Fotó: Dömölky Dániel 

    …és egyben olyan is, mint egy közös transzba esés is, nem?

    Eszter: Ahogy a címe is: Transzszimfónia.

    László: …egy közös együttlét.

    …amiből ma úgyis hiány van.

    László: Mint szemlélődő kevés embert látok beszélgetni. Mindenki ül, beül, és nyomogatja a telefonját. Szerelmespárok a padon szorosan egymás mellett, és csetelnek. Kedvem lenne odaszólni: mást is lehetne fogdosni! – már elnézést.

    Eszter: Egy vonaton összezárva lenni, ez olyan, ami már önmagában is sok mindenre ad, adhat okot.

    László: …és beemelődött a háború félelme is közben.

    Eszter: …és az, hogy hová megy a vonat?

    László: Moszkva-Peking…

    Szerző: CSATÁDI GÁBOR

    A PÓTSZÉKFOGLALÓT ITT KÖVETHETIK.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka