gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Mintha lenne egy saját játszóhelyünk” – Frankenstein-terv a Menta Teraszon

    2022. október 25., kedd 10:47

    Több mint 15 év és 160 előadás után otthonra talált a Frankenstein-terv

    A Proton Színház alapító előadása számos izgalmas, nem színházi térben valósult már meg az Orczy-kerttől egy ferencvárosi bizománybolton át az Élesztő kézműves sörözőig, idén nyáron pedig a bezárt Menta Teraszon mutatták be, ahol hosszú idő után most lehetősége nyílt a letáborozásra: 

    „Egy kicsit olyan, mintha lenne egy saját játszóhelyünk, ahol repertoáron tudjuk tartani a darabot” – mondta Büki Dóra, a Proton Színház ügyvezető igazgatója. A Menta Terasz helyszíne pont megfelel az előadásnak, de nem csak játszóhelyként izgalmas tér: a Margit-negyed programnak köszönhetően olyan környéken talált otthonra, ahol fellendülő kulturális életnek lehetünk szemtanúi.

    A Frankenstein-terv az elmúlt 15 évben húsznál is több fesztiválon vendégszerepelt, sőt, Európán túlra, Chilébe és Szöulba is eljutott. A darab ez idő alatt mit sem vesztett aktualitásából: „A Frankenstein-terv központi kérdése, hogy mit tehet és mit nem tehet a más ember ezen a helyen, ahol mi, a többség fogalmazzuk meg kényszerűen, hogy mi is a másság, napi érdekeink, lakóhelyünk és adott pozíciónk, sikerünk és sikertelenségünk tükrében.” – olvasható az előadás ajánlójában. 

    „A Proton Színház életében kiemelten fontos szerepet tölt be a Frankenstein-terv. Ez volt az első előadásunk, sőt, tulajdonképpen megalakulásunkat is ennek a darabnak köszönhetjük.” – mondta Mundruczó Kornél, az előadás rendezője, a Proton Színház művészeti vezetője.

    November 10-én és 13-án összesen három alkalommal várja a Frankenstein-terv a nézőit, az előadás helyszínspecifikus volta miatt az időjárásnak megfelelő, meleg öltözékben!

    „A díszlet egyszerűen tökéletes: mikrohullámú sütő, Szűz Mária-kép, diszkólámpák és egy kihalt akvárium, mindez összetúrt ágyak és darabokra tört székek között. A Proton Színház előadása egy konténerben játszódik, ahol valójában az őrület lakozik. A helyszínen épp egy laza, ám kellően cinikus filmrendező tart készülő horrorfilmjéhez szereplőválogatást. A filmrendezőt alakító színész (Rába Roland) stílusa leginkább Dieter Bohlenre emlékeztet, aki ugyanígy keresi a jövő sztárjait a Megasztár című showműsorban. Tumultus, letartóztatás, félrecsúszott életek foszlányai és ami ezután marad: a nyomor. Mundruczó Kornél csodálatraméltó érzékkel vegyíti a performansz, a komédia és a naturalista színház műfajait, melyek az ő kezében egy sokrétű, a jelenre reflektáló példázattá válnak.” Badische Neueste Nachrichten

    SZEREPLŐK

    Viktória – Spolarics Andrea
    Frank Viktor – Rába Roland
    Magda – Mezei Kinga
    Argyelán Péter – Friedenthal Zoltán
    Rendőr – Terhes Sándor
    Natasa – Stork Natasa
    Rudolf – Orth Péter
    Argyelán Tünde – Kiss Ágota

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram