Domán Kornél bár filmrendezést ment tanulni Spanyolországba, hamar rájött, hogy a kamera túloldalára vágyik. Megannyi filmes, színházi és reklámfilmes szerep után azonban továbbállt szerencsét próbálni Kolumbiába, ahol gyorsan egy Telemundo sorozat főszerepében találta magát. A művész most Barcelona és Bogota után visszatért Magyarországra, hogy végre anyanyelvén is kipróbálhassa magát. 

Milyen út vezetett Magyarországról Barcelonán át Bogotáig, a kamera egyik oldaláról a másikig?

Barcelonába filmrendezést és vágást mentem tanulni Luis Aller iskolájába. Kígyózó sorokban álltak a diákok felvételizni hozzá. Aztán rájöttem, hogy nem a vágás és a rendezés érdekel, sokkal izgalmasabb a kamera másik oldala. Naivan azt is gondoltam a vágószobából, hogy a színészet könnyebb szakma. Aztán, miközben elvégeztem a rendező szakot, komolyan elkezdtem foglalkozni azzal, hogy színészként a lehető legprofesszionálisabban képezzem magam. Több nagyszerű mester kurzusát is elvégeztem.

Melyik mester volt rád a legnagyobb hatással? Milyen életre szóló fortélyokat, szabályokat, felismeréseket, jótanácsokat köszönhetsz neki?

A legmeghatározóbb mesterem Javier Galitó-Cava, a Meisner technika professzora. Azt mondta, hogy az élet az egy bankett, és csak a hülyék maradnak  éhen. És azt is, hogy soha ne elégedjünk meg kevéssel. Az egyik feladatban például szerelmeslevelet kellett írnom egy lánynak. Odajött, és azt kérdezte: Mire írod? Mondom, egy tollal egy fehér lapra. Rám nézett, és azt mondta: Édes fiam, ne elégedj meg a kevéssel! Írd különleges papírra, és ne egy közönséges tollal! Írj verset! Azt tanította, hogy a legkevesebb esélyt hagyjuk a szerencsének és a sorsnak, inkább menjünk tehetséggel, szorgalommal és kreativitással elébe. Azt vallotta, hogyha az ember bemegy a színházba, moziba és kifizeti a drága jegyet, akkor nem mehet el onnan szegényebben. A színész nem szívességet tesz a nézőnek, hanem a legnagyobb meggyőződéssel szolgálja. 

Mennyi időt töltöttél Barcelonában? Milyen szakmai tapasztalatokat szereztél?

Nyolc és fél évet voltam ott, de az utolsó három évben már elvágyódtam. Ha megnézel egy spanyol stáblistát, meglátod, hogy nagyítóval kell keresni a külföldi színészeket, és csak speciális karakterekre használják őket. Én általában orosz maffiózókat alakítottam, ahogyan a szerb vagy a horvát kollégáim is. A reklámfilmekben már szabadabban alkalmaztak. Rengeteg reklámfilmet forgattam. A filmes munkák azonban Madrid központúak. Öt év után jött el az a pont, amikor azt éreztem, hogy ez a kategorizálás már nem szolgálja a fejlődésemet.

A La Casa del Papel spanyol sorozat óriásit ment a Netflixen. Gyakori kérdés, hogy ismered-e a szereplőket?

A Helsinkit alakító Darko Perić-et ismerem, dolgoztunk együtt, és az ügynökünk is közös volt.

Az ügynökök fontos szerepet játszanak külföldön egy karrier alakulásában?

Csak az ügynöki rendszer működik. Nagy ország, rengeteg színésszel. Az kivitelezhetetlen, hogy a casting director felhívja egyesével a művészeket. David Mamet forgatókönyvíró-filmrendező azt írta a könyvében, hogy egy színész munkájának 1/3 részét hozza az ügynöke, és őt nem lehet mindenért felelőssé tenni. A színész kezdjen el dolgozni saját projekteken, legyen proaktív. 

Hogyan indultál el Barcelonából Bogotába? Hogyan vált egy színész országot, karriert?

Nagyon tisztelem a szakmámat. Tudtam, hogy maximálisan fel kell készülnöm, hogy profi showreel-ek, bemutatkozó videók, honlap és fotók nélkül el sem indulhatok. 

A külsőd – a világos bőr, a kék szem, szőke haj – előnyödre tudtad fordítani Kolumbiában? Túl tudtál lépni a kelet-európai maffiózó szerepkörön?

Nagyon szerencsés voltam. Négy hónappal azután, hogy leszálltam a repülőről, már bekerültem egy sorozatba. Az első szerepem egy magyar focista volt. Az ottani szakmai életem fordulópontja azonban a Telemundo El Barón című sorozata volt, ahol egy kanadai drogdíler pilótát játszhattam. Életemben nem készültem még annyit egy főszerepre. Az első két hétben a Karib-tengernél forgattunk, ráadásul repülőgépes jeleneteket! Fantasztikus volt. Szóval az orosz maffiózó karakteren túlléptem, olyannyira, hogy több drogellenes DEA tisztet is játszottam. Bogotában könnyebb dolgom is volt, mivel nagyságrendileg több castingra hívtak, mint Barcelonában. 

Akkor téged ott már felismernek, ha kimész az utcára?

Az El Baron-t Kolumbiában nem mutatták be, mert már a társadalomnak elege lett a „narkónovellákból”. Azonban Miamiból, Panamából, Paraguayból, illetve azon afrikai országokból, ahol bemutatták a sorozatot, folyamatosan írogatnak nekem az Instagramon.

Nyilván sok castingon kap az ember elutasítást, míg kiválasztják egy szerepre. Ezeket a nemeket hogyan viseled?

Mi termékek vagyunk, ezt el kell fogadni. Azt tanította egy hollywoodi actor coach, hogy ha nem te kaptad az igent, akkor nem te voltál a legjobb. És ha nem vagy elég jó, akkor jobbá kell válni! 

Az a fontos, hogy megkapjam az esélyt arra, hogy legyen lehetőségem megmutatni magam. Azért mindent megteszek, hogy hívjanak be a castingra. Ehhez az életformához azonban hozzátartoznak a nemek. Nem lehet megúszni.

Mi az, amit először bepakoltál a bőröndödbe? 

Az edző és a casting ruhámat.

Milyen egy casting ruha?

Standard fekete ing, zakó. Barcelonában azt tanították, hogy te és a tehetséged hívja fel a figyelmet, ne a ruhád. Columbiában ez már amúgy nem működött. Ott természetes a harsányság.

A színjátszásban is?

Igen. Más játékstílust követel egy tele-novella, ahol elvártak a nagy gesztusok, a teátrális jelenetek, mint egy film, egy normál sorozat vagy egy reklámfilm, ahol az ember természetes gesztusaival játszik. Amikor castingra hívtak mindig meg kellett kérdezni, hogy éppen milyen műfajra válogatnak.

Mi vetett véget bogotai életnek?

Azt éreztem, hogy Barcelona és Kolumbia után végre Magyarországon, magyarul szeretnék játszani.

Színház, film, tv. Magyarország, Kolumbia. Tudnál köztük rangsort felállítani?

Van egy angol mondás: “The movie makes you famous, television makes you rich, the theater makes you good”. 

Minden munkában megtalálom a jót, nem rangsorolnék közöttük. Ugyanúgy szerettem színházban szerepelni, mint filmet forgatni. Mint ahogyan nem szeretnék választani Columbia és Magyarország között sem. A covid miatt már nincs szükség személyes jelenlétre a castingokon. Ez nagyban megkönnyíti a dolgokat. 

Milyen reményekkel vágsz bele az itthoni karrieredbe?

Bízom benne, hogy izgalmas és jó munkák várnak itthon is rám, hogy a magyar alkotók, rendezők kíváncsiak lesznek rám. Eddig csak jó tapasztalataim vannak idehaza. Az ügynököm, a casting direktorok és a válogatások is mind profik, és ami még nagyszerűbb, hogy emberségesek. Annál jobb dolog nem is történhet egy színésszel, hogy bíztatják és bíznak benne. 

Mi az, ami a spanyoloknak eszébe jut a magyarokról?

Természetesen Puskás, de egy columbiai filmfesztiválon a Taxidermia film volt az első amit felemlegettek, mikor megtudták, hogy magyar vagyok.

Ha egy év múlva lennénk, vajon most miről beszélgetnénk?

Vannak álmaim, de ezeket nem szeretem előre elmondani. Nem akarom elkiabálni. Két megkeresésem is van, ezekről azonban még nem beszélhetek. Azt viszont nagyon szeretném, ha az édesanyám láthatna magyar színpadon, ha tapsolhatna nekem színházban. Az melengetné a lelkemet. De mit nem adnék azért is, ha Cserhalmi Györggyel akár csak egy jelenetben benne lehetnék.

Szerző: Helyes Georgina