„Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is” – mondja a Pepita Magazinnak Mohácsi János, aki nemrég Marosvásárhelyen rendezett két vizsgaelőadást az ott tanuló színészhallgatóknak. Bóta Gábor kérdezte.

A teljes interjú itt olvasható.

Nem végzett Színművészetit, mégis egyetemi tanár lett Kaposváron, ahol osztályvezetőként is dolgozott egy időben. Mohácsi János ennek kapcsán arról mesélt, amikor elindult az első évfolyam, mindenki borzasztó energiával tette bele magát a munkába. A rendező akkoriban még a kaposvári színház kötelékében dolgozott: „Én ott éltem Kaposváron, ott volt a családom, és nagyon sokat voltam az egyetemen. Minden időt, amit a színház meg a magánélet megengedett, az egyetemen töltöttem. (…) Nagyon bírtam ezt a munkát. Az első felvételinél összesz@rtam magam a felelősségtől. Az amatőr múltam miatt igen sokat dolgoztam kezdőkkel, én is az voltam még akkor, meglehetősen szeretem kihúzni valakiből a jót. A színpadi próbákon is ez történik. Nem azok közé a rendezők közé tartozom, akik letojják a színészeket, ordítoznak velük, és stresszben tartják őket. Szeretek velük együtt melózni, és ugyanez történik a gyerekekkel is. Csak hatványozottan, mert nem lehet azt követelni tőlük, mint a gyakorló színészektől. Arra rájönni, hogy mennyivel többet tudhatnak, mint amit eddig tudtak, izgalmas folyamat, amit fölöttébb szeretek” – számolt be Mohácsi János.

Mielőtt elkerült Kaposvárról, már meghirdették, hogy ő indít osztályt, de végül Vidnyánszky Attila indított. Ennek kapcsán elárulta: „Akkor mondta, hogy nem én fogok osztályt indítani, hanem ő. Az első rostában még felvételiztettem, de utána már nem engedtek dolgozni. Azt meg kell mondanom, hogy nagyjából egyezett Vidnyánszkyval a véleményünk. Én attól a pillanattól minden rendezői meghívást elfogadtam, ami csak érkezett.”

Mohácsi János azt is elmondta, hiányzik neki a tanítás: „Persze, hiányzik. De sok mindent megéltem, és azt is kifundáltam már nagyon korán, hogy elég sok mindenbe érdemes belehalni, a színházba biztosan nem. Úgy voltam ezzel, ha elvették a labdát, majd szerzek pingpong labdát. És aztán szerencsére meghívott Fullajtár Andrea tanítani az akkor még színművészetis osztályába, ott tudtam folytatni. Most két évfolyammal is csináltunk Marosvásárhelyen előadást, ez is nagyon jólesett.”

A teljes interjú itt olvasható.

Szerző: Bóta Gábor