Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mohácsi János: „Nem csak én érzékelem a közösség megbolondulását, mesterséges kettészakítottságát”

    2024. április 22., hétfő 09:21

    A színházi rendező szerint még ma sem lenne késő tiltakozni a hatalom ellen, de húsz év múlva már az lesz. Mohácsi János egyre többet dolgozik Erdélyben, mert ott több lehetőséget kap, mint itthon. Veiszer Alinda kérdezte.

    Szomorú, hogy a jelenlegi nómenklatúrának sikerült leszalámiznia a rendszerváltás utáni nagy politikusokat, és most Hatvanpusztán mindenféle Csekonics bárói kastélyokat építenek

    – mondta Mohácsi János színházi rendező Veiszer Alinda beszélgetős műsorában, amely ide kattintva hallgatható meg az előfizetők számára, és amelyet a Telex szemlézett. Hozzátette: a rendszerváltást nem élné újra, mert „nemcsak a málnafagyit hozná magával, hanem a fekáliát is.”

    A salemi boszorkányok alapján készült, Istenítélet című előadásáról azt mondta: „Szerintem nem csak én érzékelem ma a közösség megbolondulását, mesterséges kettészakítottságát és gyűlöletre hergelését.” Hozzátette, a történelmi tényektől való eltekintést, az állampolgárok egymás ellen való kijátszását, vagyis a közbeszéd mesterséges átfordítását tapasztalja.

    A munkáira visszatérve kiderült, hogy Magyarországon kevés lehetőséget kap, így egyre többet jár ki dolgozni Erdélybe, és valószínűleg a vásárhelyi egyetemen fog tanítani. Nagyon szeret ott rendezni, mint mondta, sokkal szabadabbnak érzi magát, mert ott nem telepszik rá a politika a kultúrára. A kérdésre, hogy ez miért van, kifejtette, ott a kultúra nagyon jó pozícióban van, mert amint a szólásszabadságot érzik veszélyben, akkor a 89-es vér kezdi el felütni a fejét, amitől mindenki tart.

    Forrás: Telex, HVG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram