Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 11., péntek
    banner_bigBanner4

    Mohácsi János, Verebes István, Szabó Máté és Keszég László is rendez a Móricz Zsigmond Színházban

    2023. szeptember 5., kedd 11:10

    Delila, Életrevalók, Bolha a fülbe, Don Juan, Anconai szerelmesek, Nők az idegösszeomlás szélén, a teljesség igénye nélkül – klasszikusokat és igazi kuriózumokat tartogat a nyíregyházi teátrum repertoárja

    Két nappal a VIDOR Fesztivál zárása után tartotta meg a Móricz Zsigmond Színház hagyományos évadnyitó társulati ülését az újonnan felavatott Bárány Frigyes Stúdióban. A rendezvény nyitásaként Kirják Róbert igazgató átadta az alapítói emlékszobrot Baraksó Erzsébetnek, az áprilisban elhunyt Bárány Frigyes színművész özvegyének. Ezt követően Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere sikeres évadot, vastapsot kívánt a társulatnak, és, hogy sikerüljön a COVID előtti látogatottságot újra elérni.

    Mohácsi János, Verebes István, Szabó Máté és Keszég László is rendez mások mellett Nyíregyházán

     „A Móricz Zsigmond Színház az új évadban is izgalmas produkciókkal készül, melyek ismét nagy közönségkedvencek lehetnek.A 2023/24-es évad első nagyszínpadi bemutatója, a Delila most szombaton látható majd Mohácsi János rendezésében, igaz, Molnár Ferenc klasszikusa a Rózsakert Szabadtéri Színpadon már július elején nagy sikerrel debütált. A nagyszínpad következő produkciója október végén az Életrevalók lesz, melyből 2011-ben készült a híres francia filmadaptáció, és melyet ezúttal Szabó Máté visz színre. Decemberben a bohózat francia mesterének, Feydeau-nak a remekműve, a Bolha a fülbe Mészáros Tibor elképzelései alapján elevenedik meg. Ezt követi a világ leghíresebb csábítójának, Don Juan-nak a története februárban, Horváth Illés rendezésében. A bemutatók sorát egy igazi zenés sikerdarab zárja, közkívánatra 2000 után újra műsorra tűzzük az Anconai szerelmesek-et, Keszég László új feldolgozásában, ezúttal a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

    A Krúdy Kamara műsora Az öreg hölgy látogatásával indul, melyet Keresztes Attila visz színre, ezt követi a Családi játszmák, Göttinger Pál nevével fémjelezve. Verebes István állítja színpadra a Macskajátékot, a Nők az idegösszeomlás szélén produkciópedigTárnoki Márk rendezésében, áprilisban várja a bérleteseket. A Variációk egy rablásra két színész, egy korokon és műfajokon átívelő, rekeszizmokat nem kímélő, fiatalos előadása, melyet a Szindbád Rendezvényteremben mutatunk be.

    Szeptembertől várjuk a legkisebbeket is korosztályuknak megfelelő színházbérletekkel. A Bárány Frigyes StúdióbanBogyó és Babóca szívmelengető története Blaskó Borbála elképzelései alapján látható, a Hét tenger meséjét pedigSediánszky Nóraálmodja majd színpadra. A Pinokkió, illetve A szépség és a szörnyeteg történeteit a nagyszínpadon élvezhetik a gyerekek Peller Károly és Halasi Dániel rendezésében” – mondta Kirják Róbert igazgató.

    Népszerűek a felnőtt színházbérletek is

    A 2023/24-es évad felnőtt bérleteit jelenleg is értékesítjük, de aki még nem vette meg színházbérletét, most már igyekeznie kell. Lassan visszatér a bérletesek száma a COVID előtti időszakhoz; a tavalyi adatokat a nagyszínpad esetében már majdnem 10, a Krúdy Kamara esetében pedig 24 százalékkal túlszárnyaltuk a bérletezés vége előtt majdnem két hónappal” – folytatta az évadnyitót a direktor.

    Sikeres nyári programok

    A nyári Rózsakert Szabadtéri és a VIDORösszművészeti programsorozatot szervező Színház igazgatója, Kirják Róbert elmondta, a Rózsakert Szabadtéri Színpad7 előadásán (Delila, Anconai szerelmesek, Csárdáskirálynő és a többiek, Ma este megbukunk, Spamalot, avagy a Gyalog galopp, Legénybúcsú, István, a király) 6 229 néző előtt játszottak. A nyár további részében 4 vendég produkciónak adtak helyet(Retro Páholy, Charlie koncert, Csányi Sándor egyszemélyes estje, a Hogyan értsük félre a nőket?, Puskás x Kőszívű musicalkoncert). A családokat a Rózsakert Szabadtéri Moziba invitálták, a 4 gyermekfilm nézőinek száma átlagosan 150 fő volt. 

    A Bencs Villában a Móricz Zsigmond Színház saját társulatának színművészei (A 3 tenor: Gulácsi Tamás, Horváth Viktor, Tar Dániel; és Gulyás Attila) léptek fel, zenés estjeiket telt házzal és nagy szeretettel fogadta a közönség. A Szindbádban, a Színházi Olimpia szervezésében ellátogatott hozzánk Hobo utcaszínházi előadásával, valamint Klem Viktor A nagybőgő című egyszemélyes produkciójával.

    Kirják Róbert igazgató értékelte a 22. VIDOR Fesztivált, melynek célja idén is az volt, hogy bárki, aki a fesztiválra látogat, magáénak érezhesse az összművészeti programsorozatot, és azok számára is biztosítsák a felhőtlen szórakozás lehetőségét, akik egyébként nem tudnának eljutni hasonló produkciókra. 

    A hazai színházak idén is a vígjátéktermés legjavát hozták el a nyíregyházi seregszemlére,a közönség a versenyprogram szinte valamennyi produkcióját teltházzal fogadta. A Móricz Zsigmond Színház színpadjain, a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Timpex Arénában és egyéb helyszíneken 154 színész szereplésével bemutatott 26 előadáson összesen több, mint 11 000 néző tapsolhatott. A város főterén naponta több ezrenénekeltek együtt a fellépőkkel koncertjeiken. A világzenei és a feltörekvő generációk együtteseinek nagy része idén is a VIDOR Kert Sunshine FM Kisszínpadára került, de ide vártuk a legkisebbeket a bábszínházak produkciói is, minden eddiginél nagyobb sikerrel” – mondta el az esemény zárásaként a nyíregyházi teátrum direktora.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram