Elindult a Thealter Szegeden. Idén is a műfaji sokszínűség jellemzi a fesztivált: prózai előadást, táncprodukciót, bábszínházi darabot, mesejátékot, monodrámát, filmet, performance-t és koncertet is kínálnak a programban. A következő napokban a blog jr. írásait teszsük közzé, amelyet a Thealter kritikusműhelyében születnek Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál kritikusa, szerkesztője, egyetemi oktató mentorálásával.
Az első nap krónikája – Mohai Aletta írása:
2020. augusztus 14. Szeged, Klauzál tér, délután öt óra. A szokásos nyüzsgés: bámészkodva fagylaltozó emberek, az oroszlános szökőkutat csodáló totyogós babák és családjaik, férfiak és nők, fiatalok és idősek, akik csak átsétálnak a téren.
Aztán észreveszem őket. Mindegyikük visel valami pirosat vagy bordót. Ing, nadrág, nadrágra kötött kendő, cipőfűző. Arcuk érzelemmentes, kifejezéstelen, járásuk határozott, már-már robotszerű. Beprogramozott emberek. Egyenes vonalú egyenletes mozgást végeznek, amikor pedig más élőlénnyel vagy tárggyal ütköznének, kábé derékszögben hirtelen irányt változtatnak. Mindegyikük derekán övtáska, amiben hangszóró van. Az utcát betölti egy gong soha véget nem érő, hosszú búgása. A Klauzál tér színpaddá változik.
A bámészkodók megállnak és megnézik, az áthaladók többnyire kikerülik őket. Néha futnak, olykor megállnak, máskor lassított felvételben sétálnak. Nincsenek találkozások. Csak ridegen elmennek egymás mellett, járják a saját útjaikat, érzékelve, de tudomást nem véve a körülöttük lévő világot. Aztán egyre szűkebb köröket rónak, végül összetömörülnek, mint a kiskacsák. Zsúfolt foltban körbe-körbe sétálnak egyre lassabban. A néző már azt hiszi, felélednek, újra emberré válnak a találkozástól, de hamarosan szétrebbennek és elsétálnak. A színpad visszaváltozik köztérré. A Klauzál téren újra elindul a szokásos nyüzsgés. Somló Dávid Drift című performanszával megkezdődött a 30. THEALTER fesztivál.
A program a KV Társulat, az E-Mancik Színházi Manifaktúra és a MASZK Egyesület koprodukciójával folytatódott. Lenni vagy nem – sokan feltették már a kérdést, ám O. Horváth Sára drámájában nem saját létezésükkel kapcsolatban tépelődtek a szereplők, hanem még meg nem született vagy meg sem fogant csecsemők élete volt a tét. Miért vállalunk gyereket? Miért vállaljunk gyereket? Miért ne?
A színpadon több női és egy férfisors jelenik meg, amelyek a Widder Kristóf rendezte előadás során jól követhetően összefonódnak. A karrierista édesanya és a gyermektelen pszichológus álláspontja rögtön a darab elején egymásnak feszül. Az orvoslátogató túlidealizált jövőképében három, négy meg öt gyermek édes kis pofikája jelenik meg. A megerőszakolt diáklány megtartsa a babát? A jogásznő, akinek a rák miatt minden nemi szervét eltávolították, lehet még valaha édesanya? És mi van a meleg párokkal? A férfi meg tárgyiasított örökítőanyag-hordozó és csalfa gazember egyszerre, hozzá nyúlik vissza a szóba kerülő szinte összes gyerek létrejötte.
A darab többnyire azon nők dilemmáját hangosítja fel, akik nem élvezik az anyaszerepet, vagy nem szeretnének gyermeket, így a kisbabát akaró orvoslátogató bájosan naiv, feltétlenül pozitív hozzáállása kissé szánalmassá válik a sok kiábrándult és elutasító női vélemény között. Rajta kívül más szereplők is szeretnének csecsemőt, de mindig kiderül, hogy soha nem magát a csöppséget kívánják. A baba mindig csak eszköz: bizonyítéka a nőiségnek vagy a heteroszexualitásnak, lehet menekülés a magánytól, bosszú, vagy éppen társadalmi kötelezettség. Bár az előadás az ítélkezés ellen szól, és megmutatja a sarkos vélemények és vágyak hátterében álló indokokat és érzelmeket, néha nem lehet eldönteni, a darab mennyire gúnyos valójában azokkal a nőkkel, akik élvezik és szeretik azt a bizonyos anyai attribútumot.
Ítélkezni könnyű. Vagy nem? A Törless iskolaéveiben a címszereplő srác belső vívódásai ezt a problémát is körüljárják. Törless, Reiting, Beineberg és Basini egy fiúintézet lakói. A darab Basini büntetéséről szól, aki pénzt lopott egyik társától.
A nézők négyzet alakban, ringszerűen körbeülik a teret, a színészek hol közöttünk ülve, hol az üres tér közepén játszanak. A zenét telefonról indítják, több rap is elhangzik a darab során. Kemény Zsófi kortárs költő rímei egyszer sem válnak patetikus szavalás áldozataivá, a letisztultan egyszerű sorvégi összecsengések pedig korántsem egyszerű problémákat írnak le.
Törless olyan diák, akinek kérdései vannak, kétkedve tekint minden tanra és szabályra, és egyfajta kísérletként követi végig Basini terrorizálását, közben érdeklődve figyelve saját belső változásait. Gyötrődik az ítélkezés jogának dilemmájától, önnön magányától, amibe már-már beleőrülni látszik, a megválaszolatlanul maradó kérdések és a válaszok, amik újabb kérdéseket szülnek, nem hagyják nyugodni, ráadásul Basini iránti érzéseivel is állandó harcot vív.
Tárnoki Márk rendezése olyan problémákkal szembesítette a nézőt, melyekkel a fesztivál nyitónapjának minden előadásában találkozhatott. Az egymás iránti közöny, az empátia hiánya, az elidegenedés olyan társadalmi betegség, amely hosszú-hosszú ideje sújtja a világot, és amire nincsen vakcina. Ahogy saját frusztrációinkra és komplexusainkra sem, amiket úgy próbálunk gyógyítani, hogy másokat bántunk és ítélkezünk. Csakhogy az ítélkezés kétélű kard egy olyan csatában, ahonnan senki nem kerülhet ki győztesen. A másik ember méltóságát csak úgy tépázhatjuk meg, hogy közben a sajátunk is darabokra hullik.
(THEALTER 1. nap: Drift, Lenni vagy nem, Törless iskolaévei)
Fotó: Németh György