Tudod, hogyan idézz elő magadnak zöld macskával és arany pöttyökkel teli álmot? A Soltis Lajos Színház Mielőtt meghaltál című előadásának fiataljai szerint a nagynéni rózsaszín bogyói kellenek hozzá vízzel elkeverve. Szerintem elég, ha csak beülsz az előadásukra. Tudósítás a Thealter egyik vendégelőadásáról.
Nagy Péter István rendezése azt a generációt mutatja be, amelyiknek a tagjaira összehúzott szemöldökkel, rosszallóan nézünk a hajnali utcákon. Isznak, cigiznek, drogoznak. A produkció alatt fel-felbukkan egy sebességhatárt jelző Kresz-tábla: közepén a 17-es szám baljósan feketéllik a vörös körrel határolt fehér háttérben. De a figyelmeztetés nem (csak) a tinédzsereknek szól.
Nem meglepő, hogy túl hamar kapnak rá a felnőtt élvezetekre és szenvedélycikkekre azok a fiatalok, akik a felnőtt érzelmek és problémák világába is idő előtt csöppennek bele. A legtöbb ilyen probléma forrása az elhanyagoltság.
Ott van a lány, aki a nagymamájával lakik: mi sem egyszerűbb, mint egy horkoló idős ember mellett kisurranni az ablakon. És van az a furcsa fiú is, aki a darab elején áhítatos megszállottsággal meséli nekünk a begyógyszerezés pontos technikáját: egy tanóra közepén önkielégítést végzett, mert a drog hatásától még nem érezte elég szabadnak magát. Mekkora a felelőssége a tanárnak, aki szende zavarában inkább folytatta az órát, mintha mi sem történt volna?
Ne higgyük, hogy a tehetősebbek jobban járnak: Robert álszent és stréber, mégis sajnálja a néző, hiszen számtalan különóra súlya alatt roskadozik, szexuális identitásának problémájával pedig csak egy hosszúkás, csokoládés jégkrémhez fordulhat, mert a szülei soha nincsenek otthon.
Minden apró személyes monológ egy bűntény vallomássorozatává láncolódik, amiben megismerjük Bianka, a zöld macska és az autós fiú kriminális történetét.
A színészek hétköznapi ruhában játszanak, az előadás fő kellékei kilenc szék és a színpad előterében egy nagy vetítővászon. A színes, villódzó fények a sötétben, a színpadi füst és a dalok alatt feltekert basszus pontosan idézik a szórakoztatóhelyek atmoszféráját, a vetítőn sokszorozva mutatott kézikamerás látószög izgalmasan vegyíti a found footage filmes formanyelvét a színházi jelenléttel.
Ha ez az előadás hallucináció volt, nem tudom, mit vettem be, de kérek még. Látni akarom a valóságot a rózsaszín ködben, a kreativitást az egyszerűségben, és a kis arany pöttyöket, meg a kilenc ifjú színészt, akiknek a szerény fénye jó ösvényt ragyog be a világ sötétjében.
(Soltis Lajos Színház: Mielőtt meghaltál)
Fotó: thealterphoto2021