Azt vallja, hogy egy művészt a szerepein keresztül ismerjék meg, hiszen az izgalmas, nem pedig a személye, ebből adódóan óvja a magánéletet. Mohai Tamás a Meglepetésnek nyilatkozott. Lapszemle.

Szabadúszóként csak olyan szerepre mond igent, amelyet szívvel-lélekkel csinálhat.

„Izgalmas utat tettem meg mérföldkövekkel kikövezve és bástyákkal szegélyezve. Nagy horderejű döntéseket kellett meghoznom, de mindig a megérzéseimre hallgattam. Ha úgy érzem, akár egy porcikám is tiltakozik egy szerep vagy feladat ellen, akkor nem csinálom. Ha lennének gyerekeim, akkor kevesebbet gondolkoznék a felkéréseken, de amíg csak magamért felelek és nincs feleségem, családom, addig az elveimet helyezem előtérbe és a belső sugallatot követem. Nem az anyagiak vezérelnek, ha egy ügy izgalmas számomra, hiába nem fizet, gond nélkül megcsinálom” – fejtette ki az RTL-en látható A Dárga örökösök – A visszatérés sorozat színésze.

Más pályát is választhatott volna, de abban találta meg önmagát, hogy a színészi játékot a lehető legkomolyabban tudja venni.

„A drámatagozaton egyértelmű volt, hogy ez az utam. Amikor az egyetem után védőháló nélkül kikerültem a világba, lehetőségem nyílt választani. Nem vágytam hierarchiára, ezért az alternatív színház jó ugródeszkának bizonyult: voltam díszítő, jegyszedő, jelmezes, aztán eljött az ideje, hogy sminkben és jelmezben, nézők előtt igazi színpadon, színészként szerezzek tapasztalatot. Később a Thália Színházban szépen lépkedtem a lépcsőfokokon, de jött a Sándor Pál által rendezett Vándorszínészek című film, és ultimátumot kaptam: színház vagy forgatás. Úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy nem vállalom el a filmet, ezért eljöttem a teátrumtól. Nem bántam meg a döntésem, jó tapasztalás volt a forgatás, varázslatos emberekkel dolgoztam, és ez elindított egy úton. A szabadúszás előnye, hogy nem ragadok bele egy közegbe és folyamatosan megújulhatok. A szerencse a tenyerén hordoz. Jó érzés, hogy a saját lábamon is megállok, de teszek is érte. Fontosnak tartom, hogy az ember ne csak várjon, hogy bekopogtassanak az ajtaján a lehetőségekkel, hanem vegye a kezébe az irányítást és hozzon létre olyan dolgot, amellyel ő kopogtathat be másokhoz. Egy barátommal egy podcasten dolgozunk és írtunk egy sorozatot is, amely kiadásra vár. Aktív időszakot élek, a színészet és a forgatókönyvírás mellett rendezői ambícióim is vannak.”

Azt is hozzátette: „Sosem álmodtam nagyot, de nem azért, mert ne lennék ambiciózus, hanem azért, mert számomra a múlt és a jövő olyan fogalom, amivel nem igazán tudok foglalkozni. A vesszőparipám az aktív létezés, a jelen megélése, és az, hogy értékeljük, amink van. Ha séta közben kisüt a nap, megállok, és felé fordulva arra gondolok, milyen jó, hogy ezt megkapom. A pozitív, életigenlő hozzáállásom genetikus. A nagyszüleimtől kaptam, és hálás vagyok érte, hogy nem elégedetlenségekkel fogalmazom meg a napjaimat, hanem boldog pillanatokkal.”