Molnár Áron színész, rapper, aktivista, férj, patrióta, a noÁr projekt alapítója. Az In Style interjújában beszélt a karantén hatásairól és arról, bánja-e, ha eltávolodik a színháztól. Lapszemle.

A teljes interjút az In Style-ban olvashatja.

A kérdésre, milyen hatással volt rá az elmúlt néhány hónap, Molnár Áron elmondta: “(…) Volt időm átgondolni a dolgaimat. Született is egy szám Ti vagytok a hősök címmel azokról, akik a pandémia alatt a frontvonalban voltak, mentők, orvosok, szociális munkások, rendőrök. És a karantén alatt még egy fontos probléma előtérbe került, mégpedig a gyermekbántalmazás, így született meg a 116-111 című klip – a címben szereplő szám a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ingyenesen, 0-24 órában hívható száma. (…) Plusz csináltunk Szabó Győzővel és Lendvai Zoli séffel egy Toxikomák konyha nevű projektet, amelynek keretében nélkülöző családoknak készítettünk és szállítottunk ételt. Az ételosztásból idővel, reméljük, tehetséggondozás lesz, az első lépés egy tábor megszervezése. (…) Közös táborban lesznek a Hős utcai gyerekek és a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola tanulói: a tematika pedig az lesz, hogy mit jelentenek nekik a hősök, kik a hősök, mit jelent hőssé válni – igazivá, nem Pókemberré vagy Supermanné.”

Áron a Mellékhatás mellett tavaly leforgatta a Szabó Győző heroinista időszakáról szóló önéletrajzi filmet, a Toxikomát, amelyben Győzőt alakítja. Arról is beszélt, bánkódik-e, hogy eltávolodik a színháztól: “Nem, egyáltalán nem! Egyrészről azok a problémák, amelyekkel a noÁrral foglalkozunk, számomra kinőtték a színház falait. Jelen időben, E/1-ben és közérthetően kell fogalmazni, minden csatornát erre használni. Ez az én életem, én döntésem, egyik színésztől sem várom el ugyanezt, de buzdítom őket. Az elégedetlenségüket, dühüket fordítsák át kreatív energiává, írjanak róla posztot, szerepeljenek olyan filmben, ami erről szól. Válasszanak ki egy jó ügyet, ami mellé szívvel-lélekkel odaállnak. Másrészről most, hogy csillapodott a járvány, én is kezdek ugyanabba az őrületbe visszacsöppenni, amiből már éreztem előtte, hogy menekülnék.”

„A magyarok élete ott folytatódott, ahol karantén előtt: áll a dugó mindenhol, de ha közelebbről nézed, látod, hogy az egész körúton felfestették a bringasávot. Ez már valami! Ez a haladás útja! (…) Az én egyetlen félelmem, hogy nem teszek eleget az országért. (…) Meggyőződésem, hogy a zene, a költészet, az oktatás és a tettek erejével szabadabb és nyitottabb társadalmat tudunk felépíteni a noÁrral. Fontos, hogy mi magunk alakítsuk a közbeszédet, és mindig valami mellett álljunk ki, és nem valami ellen. Kedvenc mottóm egy írótól, hogy a pesszimista embereknek gyakran van igaza, viszont az optimista emberek változtatják meg a világot. Eszerint akarom folytatni a munkámat!” – tette hozzá.

A teljes interjút az In Style-ban olvashatja.