Liszt Ferenc-, Magyar Örökség díjas és Kriterion-koszorús világhírű székelyföldi bariton az elmúlt közel húsz évben körbeénekelte a világot, s a legjelentősebb színpadokon lépett fel. A többek között a New York-i Metropolitan, a londoni Covent Garden, a bécsi és a müncheni Staatsoper, a párizsi Opéra ünnepelt művésze úgy véli, hogy neki a Kárpát-medence a küldetése, s visszatérve a hazáját kell szolgálnia.

A kérdésre, mik voltak tavaly a legmeghatározóbb események az életében, azt felelte: „Mozgalmas és emlékezetes éven vagyok túl. A moldvai csángók között kezdtem az esztendőt, ez erősítette meg a küldetéstudatomat. Májusban mint a Mária-út világi védnöke spirituális utazás és imamisszió keretében részt vettem a csíksomlyói búcsún. Máriapócsról indulva több száz kilométert gyalogoltam Csíksomlyóig, ahol a zarándokok előtt felszólalhattam és énekelhettem. Elképesztő élmény volt; zarándoklatomat a nemzet egységéért ajánlottam fel. (…) Most, hogy teljes egészében itthon maradtam, talán az első olyan esztendőm volt a tavalyi, hogy nem léptem fel külföldön, és ez nem is hiányzott. Erős magyar karaktereket formálhattam meg a színpadon, így a Bánk bán hősiességétől A kékszakállú herceg vára lelki mélységéig bejártam a magyar operairodalom néhány remekét. Közben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével szerepeltem a Toborzó előadásban, az Erkelben Koppányt énekeltem, és elkezdtük a munkákat Fodor Sándor Csipike, az óriás törpe című művével, melyből háromrészes operát készítünk. Szintén felejthetetlen élmény volt, hogy a Békemeneten is énekelhettem.”

New Yorktól Japánig bejárta a világot. Arról szólva, miért tartotta fontosnak meghozni azt a döntést, hogy visszajön, úgy felelt: „Rossz tendenciának tartom, hogy vannak, akik elhagyják az országot. Hiszek a nemzetünkben, és szeretném bebizonyítani: az igazi értékek itthon is tudnak érvényesülni. Érzem, hogy amit tudok s aki vagyok, arra itthon nagy szükség van. Nekem a Kárpát-medence a küldetésem, a hazámat kell szolgálnom. Egy dolgot szeretnék csak kérni: hagyjanak dolgozni és minőséget teremteni.”

Azt is hozzátette: „Ahogy a leghatékonyabb tudnék lenni, és több nemzeti értéket lennék képes alkotni, úgy még sajnos nem. Megtanultam, hogy a kultúrát nagyon tudatosan és hozzáértőn kell művelni. Sok helyen tapasztaltam külföldön a felelős operavezetést és annak teremtő, csodálatos hatását. A minőség a kultúrában felelős világpolgárt, józan gondolkodású hazafit és bölcs új generációkat teremt. A kultúrharcot a világban csak igazi tehetséggel, szenvedéllyel és nemzeti tisztasággal szabad vívni, hiszen így garantált az egyéniség. Az itthoni munkásságom eddig szakaszos volt, de most már megváltozik. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen hatalmas sikerrel létrehoztunk egy ének szakot, amely beindított egy komoly folyamatot a jövő generáció életútjában. Döbbenetes, milyen értékeink vannak, s milyen magyar talentumok akarnak kibontakozni. Az általam szervezett mesterkurzusok és a nézeteim nagy érdeklődést váltanak ki a tehetségeinkből. Örülök, hogy a magyar kormány igyekszik segíteni, s látja, hogy erre a munkára szükség van” – fejtette ki Molnár Levente.

Arról is beszélt, hogy színházi vezetői ambíciókat dédelget: „Már be is jelentkeztem, hogy hazamennék Erdélybe, és a Kolozsvári Magyar Operát szeretném igazgatni. A kérdés az: hagyják-e, hogy a tehetségemhez, az adottságaimhoz méltó pozíciót töltsek be, és sikerre vigyek otthon egy elhanyagolt műfajt. Ehhez minden elképzelésem, energiám megvan, s az önbizalmam sem hiányzik.”

A teljes interjú a Figyelőben olvasható.

Figyelő 2022.03.10 – 78,79. oldal