gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Molnár Piroska: „A fiatalok közelsége mindig megújulást jelent”

    2022. október 30., vasárnap 10:11

    A magyar színjátszás e kétségtelen nagyasszonyával ezúttal generációk találkozásáról, életösszegzésről, a kaposvári évekről, beszélgetett a Magyar Narancs. Lapszemle.

    Forrás: Magyar Narancs 2022.10.06 – 28,29,30. oldal, szerző: Czenkli Dorka

    Legendás és lankadatlannak tűnő a munkabírása. Most épp kilenc futó előadása van, közben forgat is. A kérdésre, hogy bírja, Molnár Piroska elmondta: „Most éppen egyre fogy az energiám. De talán ez a korán jött ősz is hozzájárul ahhoz, hogy az ember kicsit elkedvetlenedjen. Már nagyon várom a napokat, amelyeket végig tudok pihenni, és legfeljebb este van dolgom, vagy akkor sem. Nincs mese, az életkor meghatározza az ember fizikai és állóképességét.”

    Molnár Piroska azt is elárulta:

    „Néha szívesen megállítanám az időt, de nem lehet még csak lassítani se. És most nagyon gyorsan múlik. Nyomasztó a 80-nak a közelsége. Sok olyan kollégámat látom sajnos, akikkel együtt voltam fiatal, és a mai napig jó viszonyt ápolunk, hogy egyik is, másik is küzd valamivel. Én még csak örülhetek a térd- meg a kis derékfájásomnak, hogy ennyivel megúszom.

    De a fiatalok közelsége mindig megújulást jelent. Nagyon élvezem, hogy egyívásúnak tekintenek, és nem kezdenek el bálványként tekinteni rám, hanem kollégák vagyunk, és kész. Ezt szeretem, mert csak így lehet jól dolgozni. Ha az emberhez hozzá se mernek szólni, akkor az nem működik.”

    Arról is faggatták, nem szegi-e kedvét, hogy a mai politikai rendszerben nehéz bármit érvényre juttatni: „Dolgozni kell, és ha az ember nem veszti el a józan eszét, és gondolkozik, mielőtt bármit mond vagy cselekszik, akkor olyan nagy baj nem lehet. Gondolkodás nélkül vagdalkozni, vagy nem gondolni át a dolgokat, nagy hiba. Magam általában kerülöm a szélsőségeket. Bernstein Candide című musicaljének befejező sorai jutnak eszembe, Eörsi Pista fordításában: ‘Míg jő a vég, kutassuk még, mit súg a józan ész! Bár jók, se tiszták nem vagyunk, ne sújtson ránk a vád! Míg áll a ház, hol lakhatunk, a kertben munka vár!'”

    Forrás: Magyar Narancs 2022.10.06 – 28,29,30. oldal, szerző: Czenkli Dorka

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram