Molnár Piroska, a Nemzet Színésze mesél emlékezetes nyarakról, a kaposvári időkről és az „el nem engedéséről” a Glamourban Molnár Karesznek.

Piroska több mint fél évszázada lép estéről estére színpadra. A kérdésre, megmaradt-e az izgalom, Molnár Piroska elmondta:
„Persze, együtt jár a pályával, egy sportoló is izgul a megmérettetés előtt. Ha felkészültem és biztos vagyok a dolgomban, az egy előre vivő izgalom, ha úgy érzem, valamivel nem számoltam, akkor pedig hátráltató.”

Arról szólva, jut-e a sok munka mellett olvasásra, a színésznő kifejtette:
„Minden este játszom. Az olvasás is éjszakára marad, és néha szöveget is kell tanulni. A szabadidő mindig a nyáré. A tengerpart minden évben nagy vágyam, az mindig tervben van, de már annyira délre nem utazom, mint régen. (…) Az orosz klasszikusokat van, hogy előveszem. A varázsheggyel is így vagyok, néha ismét elolvasom. Mást jelent minden életkorban. Az ember korán elolvassa, akkor még egészen más, mint később. Nagyon érdekes nyomon követni, hogy ahogy az életem változik, mit gondolok ugyanarról a műről. Ilyen a József és testvérei vagy a Krúdy-regények is. Érdekes szembesülni, hogy régen mi olyat nem láttam meg ezekben a könyvekben, amiket ma már természetesnek tartok. De igyekszem az újdonságokkal is megismerkedni.”

Tavaly a nagy vágy teljesült egy velencei kirándulással:
„Drága segítőmmel, Gergővel betettük az autóba az összecsukható tolókocsit, ott elővettük, és gyakorlatilag végigtolt Velencén. (nevet) Nagyon örülök, hogy rávettem magam, mert előtte soha nem voltam ott. Más filmen látni, mint élőben. Hatalmas élmény. A lagúnák… A szállodának, ahol laktunk, saját lagúnakikötője volt. Boldog vagyok, hogy elmondhatom, hogy láttam Velencét.”

A felvetésre, miszerint ebben a szakmában sok barátság van, de kevés és ritka a mély barátság, Molnár Piroska úgy nyilatkozott:
„Igen. Sajnos Csomós Mari is itt hagyott bennünket. Ez annyira közeli, hogy nem tudom őt elképzelni holtan. Még mindig emelném a telefont, hogy ezt vagy azt elmeséljem Marinak. Aztán… (csend) így vagyok Benedek Miklóssal is. Egy zeneszerző kollégával beszélgettük a minap arról, hogy az édesapja. Benedek Tibor fellépett az Arizona mulatóban. Elakadt a szavam, mert eszembe jutott, hogy felhívom a Micut, hogy tudja-e. Annyira velem vannak. Nem csak azok, akik most mentek el. A régiek is. Nem szeretem ezt az engedd el dolgot. Szerintem ez egy marhaság. Miért engedjem el? Boldog vagyok, hogy itt vannak velem. Amíg én emlékszem rájuk, mindannyian léteznek.”

Annak kapcsán, hogy sokan emlegetik mind a mai napig a legendás kaposvári társulatot. A kérdésre, mitől lett legenda, elmondta:
„Fiatalok voltunk. Egyet akartunk: dolgozni, jól. Egyivásúak voltunk remek vezetőkkel, akik törődtek velünk, társulatban gondolkodtak. Számon tartották, hogy egy-egy színészüknek mi legyen a következő lépése, ami a legjobbat tesz neki. Csúnya szóval gazdálkodtak velünk, mindenkire gondoltak. Nagyon odafigyeltek, színészközpontú színház volt. Ma ez kicsit háttérbe szorul, ritka a vezetőség és társulat ilyen viszonya. Vannak remek társulatok, ide sorolom a Thália Színházét is, aminek már több mint tíz éve a tagja vagyok. Úgy látom, egyre inkább megvan az összetartás, előre gondolkodás. Bár én már kifelé megyek belőle.”

interjú: Molnár Karesz

Forrás: A mában élni (Különszám – Book)
Glamour 2024.10.04 – 64,65,66. oldal