Molnár Piroska élete a színház, a díjait felsorolni is nehéz lenne, a szerepeit meg még nehezebb, hiszen több mint kétszáz figurát alakított. Hogy hogyan csinálta, csinálja, azt Szegő András interjújából kiderült a Nők Lapjában.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
“Örülök, hogy hetvenhét éves koromban még úgy-ahogy egészségesen dolgozom, hogy kellek még, hívnak, hogy játszhatok… Kicsit talán sok időt is töltök a színpadon” – mondja Molnár Piroska.
A felvetésre, ha ránézel a fényképeire nem vetődik-e fel benne, hogy vajon a szépségekből mennyi valósult meg, mennyi remény, mennyi ígéret, azt felelte:
“Tudod, én nem vagyok elégedetlen, nem kérek számon semmit a sorstól. Mindig inkább csúnyának tartottam magam, egyáltalán nem úgy gondoltam magamra, mint valami szépségre. (…) Mindig fontosabb volt számomra a hivatás. Igaz, hogy mindent oda is adtam érte. Mondhatnám nagy szavakkal is, hogy beáldoztam az életemet, hogy föláldoztam mindent a pályának. (…) Lehetett volna másképp, hogyha társként egy embert választok, és őt szolgálom. Ez valahogy nálam úgy alakult, hogy az a férfi nem tudta ezt az önfeláldozást elfogadni tőlem. Mert úgy érezte, mások a feladataink. (…) Fel kellett volna adnom mindent, de nem biztos, hogy képes lettem volna rá. De még ha rá is állok arra, hogy őt szolgálom, akkor meg ő nem tudta tőlem elfogadni, mert azt mondta, nem bírja nézni, hogy nem azt csinálom, ami az életem.”
A kérdésre, mi foghatta meg a színészetben, elmondta: “Nem tudom. Gyerekkoromban egyszerűen éreztem, hogy erre születtem. Az ember ezt valahogy tudja. Amikor először láttam filmet, és anyámtól azt kérdeztem, kik mozognak ott a vásznon, mondta, hogy a színészek. Kérdeztem, hogy ebből meg lehet-e élni. Igen, válaszolta. Na, mondom, akkor én színész leszek! Rengeteg film készült akkoriban, és mindet megnéztük. Kétszer kettő néha öt, Fel a fejjel, és persze a Mágnás Miska… Később aztán el is játszottam Alföldi Robi rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon a kleptomániás nagymamát. Ezek mind fontos élmények voltak gyerekkoromban, ami után természetesnek éreztem, hogy igen, én színésznő lennék, én ezt kérem.”
“Emlékszem, még a tanárom, Pártos Géza is mondta a felvételi után, hogy “maga biztos volt benne, hogy elsőre fölvesszük”. Volt bennem valamiféle öntudat, hogy erre a pályára vagyok nevelve. Hála a jóistennek, hiszen még most is két kézzel adja vissza a pálya azt, amit az ötvenvalahány év alatt csináltam. A miskolci Cinefest fesztiválon életműdíjat fogok kapni. Utánanéztem, nyolcvan filmben szerepeltem. Ilyenkor az ember megdöbben, nem is hiszi el! Hogyan, mikor?!” – tette hozzá a Nemzet Színésze.
“Ha néha az ember el tud menni nyaralni, pár nap múlva már izgatott, már nem tud csak úgy feküdni a napon. Bessenyei Ferencnek volt egy csodálatos mondása erről, hogy “kinek nyaraljak?”. A színészben van egy ilyen vágy. Bár most már egyre több időt el tudok tölteni azzal, hogy csak olvasok, vagy rejtvényt fejtek, zenét hallgatok, esetleg csak nézek ki a fejemből” – árulta el Molnár Piroska.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.