A Most vagy soha! Szendrey Júliáját alakító fiatal színésznő, Mosolygó Sára a Színművészeti Egyetem egyik épületfoglaló osztályának tagja volt, így már egyetemistaként szembesült a színházi és filmes világot szétszabdaló politikai megosztottsággal, s azzal, hogy bármilyen szakmai döntést hoz, annak morális és politikai értelmezése is lesz. A Jelen kérdezte.

A teljes interjú a Jelen 2024.04.26 – 44,45,46,47. oldalán olvasható.

A kérdésre, hogy tetszett a film, amelyben szerepel, Mosolygó Sára elmondta:
„Bár a művészfilmek közelebb állnak hozzám, a maga műfajában rendben van, igazán magas színvonalon készült.”

Arról szólva, gondolkodás nélkül elvállalta-e Szendrey Jólia szerepét, kifejtette:
„Semmit nem vállalok el gondolkodás nélkül. Ezen pedig különösen sokat gondolkodtam, szerintem egyértelmű, hogy miért. Féltem attól, milyen következménye lesz, mennyire zárom el esetleg magam olyan alkotóktól, akikkel szeretnék a jövőben még együtt dolgozni. Sok emberrel beszélgettem erről. Zsámbékival, Zsótérral, Fullajtárral, Jákfalvival, Bodóval, Mohácsival konzultáltam, akik számomra szakmailag nagyon fontos emberek. Kérdeztem a véleményüket. Volt, aki egy lehetséges döntés következményeit vázolta, de nagyrészt azt a reakciót kaptam, hogy ezt a filmet el kell vállalni, nem tehetem meg, hogy negyedéves színészként egy ekkora lehetőséget, egy negyven napos forgatást visszautasítsak egy ekkora produkcióban. Nem megyek sokra azzal, ha majd elmondhatom tíz év múlva, hogy „na, ez az a film, amit én nem vállaltam el”. Zsótér mondta, hogy rendkívül gyorsan elöregszünk mi, színészek, és ha otthon ülök szerepekre várva, akkor nem lesz belőlem színész, hiszen ezt a szakmát fiatalon állandóan gyakorolni kell, úgy tudok csak tanulni. A színésznő arca a film esztétikája. Imádom a színházat, de azt érzem, jelenleg filmezni szeretnék inkább, és valóban rengeteget tanultam ebből a forgatásból. És igen, tele voltam kételyekkel, de szakmailag egy pillanatig sem bánom, hogy elvállaltam, sokat köszönhetek ennek a filmnek.”

Azt is hozzátette:  „Fájó, ami történik a film körül, megvisel. A filmről nincs objektív vélemény. A megszólalók vagy azt mondják, hogy ez egy rakás hulladék, vagy pedig teljesen felmagasztalják, akár megnézték, akár nem.”

Az egyetemi éveidből nagyjából másfél év zajlott zökkenőmentesen, aztán jöttek a lezárások és az úgynevezett egyetemi modellváltás. Mosolygó Sára elárulta, milyennek élte meg ezt az öt évet: „Rendkívül összetett ez. Nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy „úristen, milyen fantasztikus volt”. Ne feledjük, hogy egy színműsnek megszűnik az egyetemen kívül mindenfajta élete, és 0-24-ben együtt, összezárva dolgozunk.”

Elmondása szerint a lezárások és a modellváltás miatt minden megváltozott: „Maradtunk együtt, mert együtt akartunk maradni, ez a legfontosabb. Többen közülünk diákhitelből éltek, s mi, tizenöten az osztályban, közösen hoztunk döntéseket. A tanáraink közül páran azért maradtak velünk, hogy tanulhassunk – az ő védelmező „bástyájuk” mögött tudtunk dolgozni. Erre érdemes koncentrálni, erre a történetre érdemes figyelni. Azokra, akik velünk maradtak. (…) Akkor is, most is úgy látjuk, hogy az egyetemfoglalás egyik útja a kilépés, a másik azonban a maradás, az ellenállás, a szakmaiság folyamatos jelzése.”

Mosolygó Sárát is nagyon megviselte a modellváltás: „Szerintem még mindig nem dolgoztam fel. Ha elmegyek az Ódry Színpad mellett, gyomorgörcsöm van, azt érzem, nem akarom felfogni, mi történt, hogy elvették az osztályfőnökeinket, a tanárainkat és azt, hogy nekünk normális egyetemi éveink lehessenek. Iszonyatosan vágytunk rá mindannyian, hogy az SZFE-re felvegyenek, ott legyünk színészek, ott tanuljunk, ott nőjünk fel. Ezt a fájdalmat majd talán át tudom fordítani egy munkára, egy történetre, meglátjuk. Most túl közeli.”

A teljes interjú a Jelen 2024.04.26 – 44,45,46,47. oldalán olvasható.