Szendrey Júlia megformálása után most éppen nem próbál új szerepet, így jut ideje a filmes cégével foglalkozni, amit két osztálytársával alapított. Sokat vállalt azért, hogy eljusson idáig, és színésznő lehessen. Gáti Katalin Teodóra kérdezte Mosolygó Sárát.

A teljes interjú itt érhető el.

„Anyukám arra nevelt, hogy mindig mondjam el a véleményemet, ezért – bár furán hangozhat – már gyerekként is felnőttnek érezhettem magamat. Érdekelte a szüleimet, hogy miről mit gondolok, én pedig a mai napig azt képviselem, hogy normális keretek között jogom van elmondani az őszinte véleményemet. Azt vallom, hogy hallgassuk és értsük meg egymást. Egyre többször érzem, hogy nem tudunk értő figyelemmel egymás felé fordulni, ezt nehezen viselem a túlzott igazságérzetem és hirtelen haragú természetem miatt” – fejtette ki a fiatal színésző, aki 17 évesen költözött Pécsről Pestre.

„Gyorsan lépek, ha valami nem jó, úgyhogy otthagytam a Leőweyt, és a pesthidegkúti Waldorfba mentem. 17 évesen Pécsről Pestre költöztem. Utólag visszagondolva nem is értem, hogyan vághattam bele, mert a fővárosban nem volt hol laknom. Pár hétig a keresztanyáméknál voltam, aztán mindig más család fogadott be az iskolából. A Waldorfban támogató és szoros közösségünk volt, így ez nem jelentett gondot. (…) Ha nagyon szeretnék valamit, azért mindent megteszek. Óriási új világ nyílt ki számomra a Waldorf-iskolával, ezért szimplán úgy voltam vele, hogy ennek ez az ára, és hálás voltam érte, hogy idegen emberek támogattak. A Waldorfban is jártam színjátszó csoportba, mert miután pár hónapot kihagytam, rájöttem, mennyire hiányzott. Éreztem, hogy ez valami olyat ad nekem, amit sehol máshol nem tudok megtapasztalni. Jó visszajelzéseket kaptam, és a tanáraim javaslatára a színműre mentem, most pedig már végzős vagyok a Zsámbéki– Fullajtár–Tárnoki–Jákfalvi osztályban” – mesélte.

A Petőfi-filmben (Most vagy soha!) megkapta a női főszerepet: Szendrey Júliát kelti életre. Ráadásul rövid időn belül ez már a második filmszerepe: „Szerencsésnek érzem magam az eddigi lehetőségeim miatt, nagyon nehéz ma kezdő színésznek lenni. Egyelőre szinte senki sem tudja az osztályból, hova szerződik, mi lesz vele a jövőben, a pálya megosztottságáról nem is beszélve. Engem inkább ez a része rémít meg.”

Azt is elárulta: „Minél több és nehezebb kihívásra vágyom. Egyszóval mindent is szeretnék. Közben azonban ügyelni akarok arra, hogy ne csússzam bele abba a színészbetegségbe, hogy éjjel-nappal dolgozni kell, és ha éppen nem hívnak, akkor úgy érezzem: nem kellek. Nekem a futó darabjaim mellett most nincs új munkám, és ezt egyelőre tudom élvezni.”

A teljes interjú itt érhető el.