Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    MOST FESZT 2023 – Ők a díjazottak

    2023. március 27., hétfő 12:58

    A 2023. március 23. és 26. között zajló MOST FESZT 2023 négy napja alatt nyolc előadást (négy monodrámát és négy stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.

    A stúdiószínházi előadások között a VISSZHANG (Tandem Színház), a Darázs (Delta Produkció), a Körtükör (KVTársulat) és aMit csináljak, hogy jobban érezd magad(TÁP Színház) című produkciók voltak láthatók.

    A monodrámák között ShirleyValentine(Jászai Mari Színház,  Garázs Színház), aNagymamával álmodtam (Staféta, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Színműhely Alapítvány), a POKOL(Orlai Produkció, Katona József Színház) és a Szindróma című előadásokat láthatták a nézők.

    A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva 2023-ban is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki. Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómia programmal is kiegészült. Az ITT ÉS MOST KONCERTmárcius 25-én került megrendezésre, azÖNésÖN zenekar „Tegnapról mára” című albumának lemezbemutató koncertje volt hallható a fesztiválon.

    A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2023 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethették meg magukat. A háromtagú zsűriben Göttinger Pál, rendező, Turbuly Lilla, kritikus és Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője foglaltakhelyet. 

    A MOST FESZT 2023 díjazottjai

    A szakmai zsűri díjai

    Legjobb monodráma előadás

    Dedovity Tomity Dina – SZINDRÓMA        
    tragikomédia​
    Rendezte és játssza: Dedovity Tomity Dina​

    Legjobb stúdiószínházi előadás

    Bíró Zsombor Aurél – MIT CSINÁLJAK, HOGY JOBBAN ÉREZD MAGAD
    A TÁP Színház előadása
    Rendező: Kizlinger Lilla

    Legjobb alakítás különdíja

    GYABRONKA JÓZSEF – a POKOL c. monodrámában nyújtott teljesítményéért.
    Fordította: Nádasdy Ádám​​
    monodráma​
    Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása
    Játssza: Gyabronka József
    Az előadás létrehozásában közreműködött: Kocsis Gergely és Török Tamara​

    A közönségzsűri díja

    A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik nyolc előadásos, azaz a MOST FESZT 2023 valamennyi előadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Dankóné SalzmannJudit közgazda, Deák Katalinépítészmérnök és Krüpl Edit környezetvédelmi technikusképviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.

    BALSAI MÓNI A SHIRLEY VALENTINE c. MONODRÁMÁBAN NYÚJTOTT HITELES ALAKÍTÁSÁÉRTmely a társas magány mindig aktuális kérdését veti fel, 

    a MOST FESZT 2023 közönségzsűrijének díját kapta

    Willy Russell: SHIRLEY VALENTINE
    Fordította és rendezte: Ujj Mészáros Károly​​
    lírai komédia​
    A Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közös előadása​
    Játssza: Balsai Móni
    Rendező: Ujj Mészáros Károly​

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram