„Most is átizzanak a képei” – Zolnay Zsuzsára emlékezünk
2022. február 18., péntek 06:28
90 éve, 1932. február 18-án született Zolnay Zsuzsa Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Zolnay Zsuzsa 1932-ben született Budapesten. Művészi pályafutását nagymértékben meghatározta a versek szeretete. Pályakezdése például egy olyan Országos Középiskolai Szavalóverseny 2. helyezettjeként indul, amelyen az 1. díjat – némileg szabálytalanul -, az akkor már a Műszaki Egyetemre járó Latinovits Zoltán nyerte el. Később a Radnóti Szavalóverseny 1. díjasa lett.
1951-ben többezred-magával jelentkezett Színház-és Filmművészeti Főiskolára, ahol a háromfordulós felvételi vizsga után kilencvennyolcan kezdhették el a tanulmányaikat, közülük a diplomáig csak tizenhatan jutottak el. Zolnay Zsuzsa 1955-ben végzett Földi Terivel, Kállai Ilonával, Schubert Évával, Horváth Gyulával, Nagy Attilával együtt, Rádai Imre, Sulyok Mária és Básti Lajostanítványaként. Később Básti Lajos felesége lett, akivel közösen készített pódium műsorokat. Emellett rengeteg verset mondott a Magyar Rádióban, és többször is végigjárta Magyarországot, majd a határokon túli magyarlakta területeket, Erdélytől a Vajdaságig önálló estjeivel.
Friss diplomával a zsebében és a Nemzeti Színházhoz szóló előszerződés birtokában egy szezonra Miskolcra szerződött, 1956-tól a Nemzeti Színház művésznőjeként dolgozott, 1989-től örökös tagja volt. 2000-től – a névváltoztatás után – a Pesti Magyar Színház művésze.
Jellemformáló készségét, sokoldalúságát főként karakterszerepekben és hősi alakok nagy ívű megformálásában kamatoztatta.
Játszotta Évát Madách Az ember tragédiájában, Antigonét, Szakhmárynét Móricz Zsigmond Úri murijában, Titániát Shakespeare Szentivánéji Álom című darabjában, Madame Pernelle-t MoliéreTartuffejében, Jokasztét Seneca Oidipus rex című darabjában, Capuletnét Shakespeare Romeo és Júliájában, Kossuthnét Illyés Gyula Fáklyalángjában.
Filmen kevesebbet láthatta a közönség, de szerepet kapott a Mici néni két élete, Az örökös, a Déryné, hol van, és a Szeleburdi vakáció című filmben. Zolnay Zsuzsa művészi munkáját 1974-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, az epizodistáknak járó, Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat 2001-ben kapta meg.
„A mi kapcsolatunk egészen különleges volt… Különlegesen intenzív és bensőséges. Egy házban laktunk, annak minden előnyével és hátrányával. Rengeteget vitatkoztunk, súrlódtunk, veszekedtünk, de csüggtünk egymáson, imádtuk egymást. Én akkoriban azt hittem, hogy nem engedett el soha, mindig pici gyereknek tartott, és nem engedett igazából felnőni. Én emiatt dohogtam. Ma már látom, hogy ez abszolút kölcsönös volt, és lelkem mélyén mindig gyerek maradtam. Azóta sokkal jobban rálátok az addigi életünkre, és megértem az ő annyira talányosnak érzett helyzetét a világban. Mindössze 45 éves volt, amikor apám meghalt. Ott állt élete virágjában, és elvesztette azt az embert, akihez rendeltetett. Ez katasztrófa volt számára. Miközben nyüzsögtek körülötte a rajongók, akik csak egy biztató szemvillanásra vártak, és hanyatt-homlok rohantak volna, anyu elzárkózott minden közeledéstől. Ugyan ki is jöhetne neki Básti Lajos után?! Akit imádott, akiért rajongott, akinek szinte alávetette az életét” – mesélte egy interjúban a leánya, Básti Juli.
„Akkoriban, még huszonéves fejjel nem értettem, vagy nem akartam érteni, hogy miért gubózik be, miért belénk kapaszkodik, és miért nem próbál egy új, önálló életet kezdeni, de ma, ötvenes éveim közepén túljutva már pontosan értem. Értem, hogy mit jelent egy társ, élete nagy, meghatározó férfija. Már megértem ezt is, mint oly sok minden egyebet, ami miatt hebrencs fiatalként dohogtam” – tette hozzá a színésznő.
Zolnay Zsuzsa azt vallotta: sorsa azzal teljesedett ki, hogy Básti Lajos felesége lehetett, és ennek a tudata bearanyozza az életét. A kérdésre, szerinte ez tényleg így volt-e, nem bántotta-e, hogy nem futott be olyan pályát, ami kijárt volna neki korának egyik legnagyobb színésznőjeként, Básti Juli azt felelte: „Nehéz kérdés… Én évtizedek múltán is fel vagyok háborodva, hogy nem kapta meg azokat a lehetőségeket, amelyek méltóak lettek volna a képességeihez, elhivatottságához! Szenzációs színész volt. Láttam fotókat azokról a miskolci előadásokról, amelyek akkoriban országos feltűnést keltettek. Most is átizzanak ezek a képek, mélyek, szenvedélyesek, átéltek, manír nélküliek ezek az alakítások. És mindegyiken álomszép anyu! Őrjöngött érte a közönség! Aztán a hasába pottyantam én, feljött Pestre, az akkori Nemzetibe, és innentől nem kapta meg az őt joggal megillető művészi lehetőségeket.”
Azt is elárulta, Zolnay Zsuzsa soha nem harcolt egy szerepért, ha kiírták, és közben más kapta meg helyette, azt is zokszó nélkül tudomásul vette. Nem volt bejáratos egyetlen igazgatóhoz, nem haverkodott befolyásos rendezőkkel, nem járt a szája, nem könyökölt… Közben mindenki tudta, hogy korszakos színésznő, amiben csak játszott, sikert aratott, mégis szép lassan háttérbe szorult.”