Vaknyugat, Bányavakság, Tél, Szigorúan ellenőrzött vonatok, A gát, Rivaldafény, A vágy villamosa – Bérczes László lelkünkben mély nyomot hagyó kaposvári rendezései. Most újra a Csiky Gergely Színházban rendezett. Egy Nobel-díjas kortárs norvég író, Jon Fosse Őszi álom című drámáját vitte színre. A premier előtt készült vele beszélgetés.

– Egyik korábbi beszélgetésünkkor, amikor a Szkéné Színházban rendezte Háy János az Elem című novellája nyomán készült előadást – egy idős házaspár hétköznapjait kísérhetjük figyelemmel benne –, azt mondta, nem rendez többet idehaza, jöjjenek a fiatalok. Örömünkre elállt korábbi kijelentésétől. Mi motiválta? S miért éppen ez a temetőben játszódó darab? Azért, mert az élet értelmét adja a halállal szemben?

Hogy újra rendezek, bizonyítja, hogy nem szabad végérvényes kijelentéseket tenni, nem tudhatjuk, mit hoz az élet. Most azt hozta, hogy egyik kedvenc szerzőm, a tavaly Nobel-díjat elnyerő Jon Fosse „Őszi álom” című drámájához, aminek színpadra állításáról évtizedek óta ábrándozok, ideális szereposztás kínálkozott. Az Anya szerepére sikerült megnyerni Udvaros Dorottyát, akit nem is kellett különösebben biztatni, hiszen már két kiváló korábbi kaposvári munkája hívószó lehetett számára. Talán a kíváncsiság is hozta, hogy „milyen lehet ez a Bérczes?”, akivel két évvel ezelőtt véletlenül Torontóban találkozott, és azt látta, hogy Kanada egyik legtekintélyesebb színházában rendezek. Mészáros Sárával pedig sok szép közös előadás köt össze bennünket, ha nem félreérthető, úgy fogalmaznék, hogy ő az „én színésznőm”, legalábbis nagyon értjük-érezzük egymást. Nyári Szilvivel a „Bányavakság”, Serf Egyeddel a „Vágy villamosa” gyönyörű munka volt. Fándly Csabával először dolgozom együtt, de régóta figyelemmel és tisztelettel követem azt az utat, amin ő egy tehetséges fiatalemberből komoly, jelentős színésszé érik.

– Nyugtasson meg, hogy egy régi vágyáról van szó, de nem hattyúdalról, ugye?

Óvatos vagyok immár a „végérvényes” kijelentésekkel… De ahogy korábban sem izgatott a biztonságos lebonyolítás, most is csak az számít, szíven üt-e valami, amit nem lehet nem megcsinálni. És csak az tud szíven ütni, ami személyesen megszólít. És abban bízom, hogy ami engem megszólít, megszólít mindenkit, hiszen társak vagyunk az időben. Mert az Őszi álom középpontjában maga az Idő áll. Ilyen szempontból mellékes, hogy temetőben játszódik, mert mi, akik élünk, csak az életet ismerjük, legalábbis abban vagyunk, arról tudunk beszélni. 

– Az kiderül, hogy „második Ibsenként” vagy „a 21. század Beckettjének tartott szerző mit szeretne elmondani e művével, de Ön mit nyomatékosít benne?

Nem szeretek „nyomatékosítani”, mert az azzal a veszéllyel jár, hogy valamiféle „üzenetet” fogalmazok meg a nézőnek, amitől kiráz a hideg. Fossét azért szeretem nagyon, mert „szemmagasságból” szemléli hőseit – azaz nem felülről, nem onnan, ahonnan embertársaira lenézve megmondaná a tutit. Fosse a közös nemtudásból fogalmaz: tudjuk, mert éljük a félelmet, fájdalmat, örömöt, szorongást, de nem tudjuk a megoldást. De hát az életet nem megoldani, hanem élni kell. Tehát ha mégis elfogadom a kérdésben használt szót, az árnyalatokat, az emberi természet kiismerhetetlen gazdagságát szeretném nyomatékosítani. 

– A próbák már májusban megkezdődtek, Fándly Csaba játssza a Férfit, Mészáros Sára a Nőt, a volt feleség Nyári Szilvia, az Apa Serf Egyed lesz. Az Anya szerepére a Kossuth-díjas Udvaros Dorottyát kérték fel, aki korábban emlékezetes alakítást nyújtott Erzsébet királynőként is a Csikyben, de játszott az Augusztus Oklahomában című darabban is. Amikor megfogant gondolatai között e mű színrevitele, összeállt már fejében a szereposztás is?

Ahogy mondtam, több, mint húsz éve ábrándozok az Őszi álom színre állításáról. A szerencsés csillagállás ezt most lehetővé tette. Még zajlanak a próbák, de annyit nyugodtan kijelenthetek, hogy ezen az öt színészen nem fog múlni. Annál nagyobb persze a felelősségem, hogy ezt az egyszeri lehetőséget kihasználjam. Hogy szorgalommal, alázattal és valami kegyelmi ajándékkal megtörténjen az előadáson az, amit Fosse így szokott emlegetni: „angyal megy át a színpadon”. Magyarországon hallotta annak idején ezt a kifejezést, azóta emlegeti, mint a színházcsinálás értelmét. 

– A Jászai-díjas Mészáros Sára – nem titkoltan – nagy kedvence; olyannyira, hogy legújabb kötetében a Kötőszavakban többször is visszatér a neve, mint a hazai színjátszás egyik csillaga…

Olyan csillag, akinek be kéne ragyognia a jelenlegi magyar színjátszást, és nincs ezzel egyedül. De ebben a vízfejű országban a kereskedelmi televíziók celebjeinek talmi fénye árnyékolja be többek között a nagyszerű vidéki színészek munkáját. 

– A bemutató szeptember 28-án lesz, s már a hónap elején elfogytak rá a jegyek, de lesz még bőven játszási lehetőség. A rendező mikor elégedett?

Ez egy finom, összetett, szép szöveg: elégedett akkor lehetek, ha képességeimhez mérten a maximumot kihozom a szövegből. De ez mégis kevés: nekem fontos a néző, és igazán elégedett akkor leszek, ha minden egyes néző úgy éli meg az előadást, hogy az róla szól. Ehhez persze rá is szükség van: a figyelmére, az empátiájára, önmaga komolyan vételére. De hiszen ezért élünk, nem?

– Az Ördögkatlan Fesztiválhoz is az Ön neve fűződik. Kipihente az ideit? 

Nem a pihenésen jár az eszem. Ahogy megvan a bemutató, Kiss Mónival, aki „mellesleg” az Őszi álom dramaturgja, állandó munkatársam, a Katlan társigazgatója, már a következő, 18. Ördögkatlant szervezzük. 

– Az idén Kaposváron rendezett Országos Színházi Találkozó zsűritagjaként hogy summáz? Miben erősítették meg a látott produkciók?

 Ez egy másik beszélgetés témája lehetne. Röviden azt tudom mondani, hogy a kaposvári találkozó minden gyerekbetegségével együtt abban erősített meg, hogy az ilyen fesztiválokra, a színház ünnepére feltétlenül szükség van.

– Újabb rendezés, netán újabb kötet van kilátásban? Vagy mindez csak álom még, őszi álom?

Most csak az Őszi álomról tudok álmodni. Majd ha az kiköltözik az álmok közül és emlékké válik, kiderül, tudok-e még álmodni.

Fotó: Memlaur Imre

Szerző: LŐRINCZ SÁNDOR / Mértékadó

Köszönet a szerzőnek!