A járvány idejére a Jurányi Latte, a Jurányi interjúsorozata is átalakult.

A következő hetek interjúalanyai ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak, mint például hogy mi hiányzik számukra a legjobban a kényszerszünet előttről, mire jut végre idő a négy fal között, de olvasni- és néznivalót is ajánlanak nekünk. Ezúttal Molnár Gusztáv színész válaszolt.

– Hogy vagy? Hogy telnek a napjaid?

Fura időszak ez nekem, és szerintem sok színész kollégám így van ezzel. Nyilván nyári szünet, bizonyos fokú leállás szokott lenni nekünk is, és volt olyan nyár, amikor kevesebbet játszottam, de olyan, hogy másfél hónapig ne legyen előadásom, még nem fordult elő az utóbbi 15 évben, mióta végeztem. Elmondhatom, hogy az egyetem óta szinte folyamatosan dolgoztam. Volt, hogy kettőt-hármat próbáltam egyszerre, közben forgattam. Kibírok egy hetet úgy, hogy nem alszom. Őszintén szólva nem bántam a kényszerszünet első két-három hetét, hogy végre tényleg van időm saját magamra. Most az utóbbi két hétben kezd felgyülemleni bennem a szorongás, mert elkezdtem megérteni ennek a helyzetnek a hosszútávú hatását. Most az emberek megszokják, hogy nem fognak kezet, nem jó tömegben lenni. Ezek után mennyire lesz létjogosultsága a színháznak? Ha fel is oldják a karantént, vajon egyből berohannak az emberek a színházba előadásokat nézni? Egyébként a napok a távoktatással telnek, ugyanis a fiammal tanulok, aki most első osztályos, mellette még ott kell ülni. Neki most nemcsak az apja vagyok, hanem a tanára, a játszópajtása is, ahogy a többi szülő is. Komoly feladat. 

– Mi hiányzik az életedből jelenleg a legjobban?  

A kiszámíthatóság. A független színészekről talán azt gondolják, hogy egyik napról a másikra élnek, de nem. Hosszasan építed az utad. Mikor felmondtam Miskolcon hat éve, akkor persze az utána következő egy év bizonytalan volt, de azóta felépítettem egy rendszert, mondhatjuk karriernek is. Ha le is veszik az egyik előadásomat, tudom, hogy jön helyette másik. Már négy-öt éve fixen ugyanannyit játszom. Most minden felborult. Bizonytalanságban vagyok, rajtam kívül álló okok miatt. Ez nem jó érzés. 

– Hogyan él tovább számodra a színház a kényszerszünet alatt?    

Vannak projekt ötletek (pl.: tantermi színházi előadás) a fejemben, amiket hosszú hónapok, évek óta dédelgetek, ezeket most végre elő tudom venni. 

– Milyen szép élményt tudsz kiemelni az elmúlt időszakból?  

Kaptam olyan órákat, napokat a fiammal, amire korábban a munka miatt nem volt lehetőség. Ez megfizethetetlen. 

– Öröm az ürömben: mi az, amire végre most van időd?   

Végre kicsit szusszanok. Itthon edzek, olvasok. Eddig az életem nagy részét a munka tette ki, most pedig lett egy társaságom: önmagam. 

– Milyen könyvet, filmet, sorozatot, online programot ajánlanál az olvasóknak?

Például a Futottak még című angol vígjátéksorozatot, ami főleg a filmes szakmára reflektál, és a Berry című sorozatot, ami egy bérgyilkosról szól, akinek meg kell ölnie egy színészt, ezért beépül egy amatőr társulatba és színészkedni kezd. Ami a könyveket illeti: legutóbb Spiró Györgytől olvastam a Fogság és Az Ikszek című regényeket. Illetve Dosztojevszkijt vettem elő. Sok mindent olvasok, amire eddig nem jutott időm. 

– Miben változtatnál az életeden az elmúlt hetek tanulságaként, ha vége lesz a karanténnak?

Arra jöttem rá, hogy jó dolog közösségben dolgozni. Mindig azt mondtam magamról, hogy nem vagyok csapatjátékos, azért nem tudok leszerződni egy társulathoz, nem tudok hosszútávon ugyanabban a közösségben játszani, működni. Most a magányban ezt átértékeltem. Szerencsés vagyok, mert szabadúszóként csupa jó előadásban játszok, remek kollégákkal, de mégis kevés ember van, akit fel tudok most hívni. Lehet, hogy ezek után leszerződnék valahova.