gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Most már csak előre nézek” – Interjú Oberfrank Réka táncművésszel

    2021. március 25., csütörtök 06:25

    A MU Színház közösségi és befogadó színház, melynek arculatát független alkotók sokszínű tehetsége határozza meg. Interjúsorozatukban őket kérdezték arról, hogyan, mivel töltik a kényszerű bezárások időszakát. – A kérdésekre ezúttal Oberfrank Réka táncos válaszol.

    Változott-e a színházi munkához való hozzáállásod a jelenlegi helyzetben? Ha igen, miben?

    Ha olyan alapvetések felől közelítem meg ezt a kérdést, hogy fontosnak tartom-e, hiszek-e még benne, motivál-e, akkor ezzel kapcsolatban nem változott a hozzáállásom. Ami viszont nagyon új jelenség, az a készenléti helyzet, amiben bármi változhat és változik is egyik napról a másikra. Ez lelkileg is megterhelő, és igényel egy nagyfokú flexibilitást. 

    Min és hogyan dolgozol a Covid idején?

    Nagyon érdekes ez az év abból a szempontból, hogy ennyire még soha nem álltak össze a dolgok. Életemben először láttam már nyár végén egy egész évadot egyben. Októberben a Flying Bodies&Collective Dope: You are the flow című előadásával mentünk szabadtérre, ezzel párhuzamosan a Tünet Együttessel is dolgozni kezdtem, ami egészen 2021 január végéig egy közös intenzív időszak. Ezzel párhuzamosan kaptam meghívást Rab Alexandra és Kelemen Patrik kutató munkáiba is. Közben pedig veletek – a MU Színházzal -, valamint a Műhely Alapítvány támogatásával és a SÍN Művészeti Központ segítségével egy háromállomásos évadban tudunk gondolkodni, ahova Molnár Csaba és én hozzuk el munkáinkat. Ennek első állomása december 4-én volt nézők nélkül, ahol én egy szólót mutattam be. Majd márciusban egy trióval jövünk, ami szintén nézők nélkül lesz bemutatva, valamint májusban a trió tovább gondolásával, egy csoportos munkával érkezünk. Soha ennyi dolog nem jött össze nekem egy évadon belül, de érdekes paradoxon, hogy közben meg nem tud úgy látszani, mint normál esetben. Ezt is nehéz volt feldolgozni, de most már csak előre nézek, és dolgozunk, és abban bízom, hogy nem hiába, van értelme, és el fog jönni az a pont, amikor élőben is megoszthatom ezeket a munkákat a közönséggel. 

    Tervezel-e reflektálni a járvány okozta társadalmi jelenségekre?

    Az említett szólóm, melynek címe a Top X Vol. 1. Dear 21st century! reflektál néhány helyen, de csak nagyon keveset. Ellenben erre a témára kifejezetten nincs ötletem vagy tervem egyelőre.

    Mit gondolsz, hosszú távon változtat-e a Covid a színházba járási szokásokon, és ha igen, hogyan?

    Én azt gondolom, hogy ha lesz is még olyan, hogy egymás mellett sokan, akár több százan ülünk majd, lehet, hogy évek múlva, vagy talán soha nem jön el már az, hogy nem fordul meg a fejünkben, hogy vajon X,Y mellettem egészséges-e? Vagy, hogy ne lenne biztonsági okokból nálunk egy maszk és kézfertőtlenítő. Illetve könnyen el tudom képzelni, hogy oltottság mellett lehet majd csak színházba járni és színházat csinálni is. 

    Az interjút készítette: Stermeczky Zsolt Gábor / MU Színház,
    Fotó: Takács Ramóna

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram