Május 14-én Moszkva-Peking Transzszimfónia címmel mutat be dokumentumabszurdot a Katona József Színház.

Novák Eszter rendezésében Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Mészáros Béla, Rajkai Zoltán, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Szacsvay László, Ujlaki Dénes alakítja a főbb szerepeket.

„Moszkvában, itt kezdődik a sín. Tedd rá a füled! Ha jól fülelsz, hallod, ahogy a túlsó végén zúg a Csendes-óceán. Gyertek, szálljatok föl! Nyolcvanhét városon fogunk keresztül robogni, átszelünk tizenhat óriási folyót, hét időzónán vágtatunk át, és közben elúszik mellettünk a sztyeppe, a tajga, a mocsarak, a lápok, a földgolyó dübörögve elfordul alattunk…”

2017 májusában magyar-német színházi idegenlégiósokkal felszálltunk a transzszibériai expresszre. Az egész Bodó Viktor ötlete és mániája volt, de hazatértünk után a darab megírásához szabad kezet adott. Frankfurtban volt az ősbemutató. Másfél jelenetet Vennegyikt Jerofejev Moszkva-Petuskijából loptam, de azonkívül minden egyes szó elhangzott a vonaton, és minden megtörtént – minden, csak nem úgy. Valahol Novoszibirszk és a Bajkál-tó között az ember idegei csattogva szétszakadnak, és a képzelet elszabadul. A darab műfaja: dokumentumabszurd.

(Kárpáti Péter)

„Egy sajátos műfajú darab lett a Moszkva–Peking Transzszimfónia: dokumentum-abszurd. A jelenetek alapja mind-mind dokumentum, kivétel nélkül. Nagyon sok olyan mondat szerepel benne, ami konkrétan úgy hangzott el, ahogy most a darabban van, csakhogy minden más, ironikus, leleplező vagy akár horrorisztikus kontextusba került” – magyarázza Kárpáti a HVG-nek adott interjúban.

Az egyik főszerepet, egy pravadnyicát (kalauzt-háziasszonyt-vagon urát) játszó Pelsőczy Réka szerint „olyan a darabban bemutatott vagon, mint egy olvasztótégely: mindenféle alak van benne, közben látjuk az életet, a halált, a poklot, és persze a teljesen hétköznapi dolgokat is, minthogy el tud-e valaki menni a vécére. Közben gyerekek születnek, emberek halnak meg, zajlik az élet. Van ennek az útnak egy fontos lenyomata a közép-kelet európai világról.”

Konkrétan egy német férfi, Moritz útját követjük végig: ő azért jött a vonatra, hátha történik vele valami. „Egy férfi, aki kicsit hasonlít Bodó Viktorra. Egzisztenciálisan legalábbis mindenképpen. Az út során Viktor folyamatosan azt kérdezgette tőlem: miért utazik ez a csávó? Én meg visszakérdeztem: miért, te miért akartad ennyire ezt az utat? Kereste a választ, nehéz volt megfogalmazni, hogy miért volt számára fontos ez a kilépés. Ahogy, most a főszereplőnk is keresi erre a választ. Nyilván valamilyen válságról van szó, és ahogy az életben, sokszor az embernek fogalma sincs arról, hogy mi az, ami olyan tűrhetetlen a számára. Keresed, kutatod, hessegeted, próbálsz hazudozni önmagadnak.

Moritz az úton találkozik nőkkel, akik lehetnének a barátnői, vagy lehetnének a feleségei. Hol könnyebben, hol nehezebben érteti meg magát a nyelvi nehézségek miatt, és van még két utas, akikkel ott ismerkedik meg a vonaton.

„Két link alak, akiknek igazából a legnagyobb problémájuk az, hogy mikor tudnak dohányozni, mikor áll meg a vonat” – teszi hozzá Pelsőczy Réka.

Az ő karaktere, Olga, tehát nem csak egy klasszikus kalauz, sokkal több annál. Ő a vagon felelőse, etet, itat, takarít, reggelit, ebédet tálal, mindent ő csinál, ugyanakkor nem csak kiszolgálja az utasokat, hanem egyben a vonat élet-halál ura is. És – Pelsőczy szerint – erősen korrumpálható: ha például vesznek tőle egy plüss bajkáli fókát, esetleg elnézi még a dohányzást is.

„Azt szoktam mondani magamról, hogy én egy ilyen csehszlovák fejű valaki vagyok, és úgy látszik, hogy ez a karakter az én archetípusom: a magányos, de erős kezű nő. Bizonyos értelemben a Portugálban játszott karakterem, Masni egy idősebb alakja. Ráadásul a Portugálban azt mondom, hogy 24 éves vagyok, itt meg kiderül, hogy 24 éve vagyok a vonaton. És én amúgy tényleg 24 éve vagyok a vonaton, amit úgy hívnak, színház. Szerintem mindannyian ismerjük az Olga Fjodorovna-féle karaktereket. Van benne egy kicsi Parti Nagy jegykiadónőjéből, Sárbogárdi Jolánból. Egy jobbra vágyó, egyszerű asszony, aki tíznaponta megy haza, és mindig az Irkutszk és Moszkva közötti vonalra osztják be, a Csendes-óceánhoz soha nem jut el” – fogalmaz Pelsőczy Réka.A HVG cikkét itt érhetik el.

Az utazásról azt szoktuk gondolni, megváltoztatja az életünket – nyilatkozta Novák Eszter a Fidelio-nak.

– Messzebb kerülünk egy problémától, ami a távolság segítségével megoldást nyerhet. Ilyen hiú reményeket táplálunk ilyenkor, ám gondjainkat ez nem oldja meg. De engem – a darabot olvasva – nem az utazás, hanem az elveszettség, a világba vetettség érzése érdekelt. Mélységes egyedüllétünk, amiért ebbe az univerzumba bedobtak minket, ahol megszámlálható időn belül föl kellene fognunk valamit az életből. Miközben elveszünk az információ-áramlat zajában és a körülöttünk zajló globális események sodrásában. Az emberi világ a káosz birodalma. Néha tudunk benne egy kis rendet csinálni, de igazából mindig csak a belső harmóniát lehet megpróbálni megteremteni újra és újra. Ami, ha valamiért meggyengül, akkor elveszettek, árvák vagyunk ebben a világban. Akkor is, ha a szüleink még élnek. Engem Péter szövegében ez a szorongás érdekel.

A fidelio.hu interjújában megszólal a főszereplő, Mészáros Béla is. A beszélgetés itt olvasható.

Forrás: Fidelio, Színház Online, Katona József Színház, Magyar Hang