Az Európai Színházi Unió 20. fesztiváljának kiemelkedő programpontja a szolnoki Szigligeti Színház A fösvény című előadása volt, melynek főszerepét Mucsi Zoltán színművész formálja meg. A művészt a maszol.ro oldalán kérdezte Forró-Erdős Dóra.

A teljes interjú itt olvasható.

„`79-ben felvételi volt a szolnoki Szigligeti Színházban segédszínészi állásra, ami ahogy szoktam mondani, a statisztának az úri neve. Nagyon örültem, hogy felvételt nyertem. Előtte egy pár esztendőt egy amatőr csoportba jártam, ott kerültem közelebbi kapcsolatba a színházcsinálással, aztán egy professzionális társaság tagja voltam, és jelentkeztem háromszor a Színművészeti Főiskolára. Mind a három alkalommal a második rostán kiestem, és a színházban folytattam a munkát, ahol egy mondat elkezdett több mondat, majd még több mondat lenni, majd jöttek a szerepek és a nagyobb szerepek” – mesélte Mucsi Zoltán, aki tizenöt évet töltött Szolnokon.

„Akkor úgy gondoltam, hogy meg kellene mérettetni, hogy ez a 15 év száz kilométerrel odébb milyen súllyal bír. Akkor volt szabadúszás, létrehoztunk egy remek Szentivánéji álmot, ami nagyszerű, kultikus előadás lett, amiből született a Bárka Színház. A Bárka Színháztól néhány év után eljöttem, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kezdetben gondoltuk. Majd újabb szabadúszás, és jött a Krétakör. Néhány fantasztikus év volt. Ez volt talán a legerősebb társulat, ahol voltam. Majd visszatértem a Bárkára néhány évre. Most pár helyen vendégszerepelek. Kaptam a tavalyi évadban felkérést a szolnoki Szigligeti Színháztól, ahová hosszú idő után visszamentem” – részletezte a színész.

A kérdésre, miért volt fontos számára ez a világ és hogy mit gondol, mi a színészet és a színház célja, azt felelte:

„Nyilván ha nagy szavakat akarok használni, akkor azt gondolom, vagyis inkább hitem szerint, a színház jobbá teszi a világot néhány órára. 

A színház válaszokat keres dolgokra, amikről úgy látja, hogy nincsenek rendjén, vagy úgy látja, hogy megoldást ugyan nem tud adni, de felteszi a kérdéseket, hogy aztán arra próbáljunk meg megoldást vagy választ találni. Abból még nem volt baj, ha gondolkodik az ember. Van olyan előadás, amely humorral reflektál a helyzetre, ami ha fájdalmas is, de ha már tudunk nevetni rajta, közelebb járunk valamiféle megoldáshoz, annak a helyzetnek az elviseléséhez. Valami ilyesmi lehet a célja.”

Arról szólva, mit gondol arról, hogy a legtöbb ember úgy ismeri, mint egy görbe tükröt tartó színészt, elárulta:

„Egyrészt a humor rendkívül fontos az élethez és a létezéshez. Ha már valamin nevetni tudunk, meg van öniróniánk, akkor a létezés elviselhetőbbé válik. A humor az olyan, hogy egy kicsit csípni kell, egy kicsit fáj, de nem megbántani vagy megalázni kell vele. Nyilván erre vannak törekvések, és remélem, hogy sikerült is úgy megvalósítani ezeket az adott jeleneteket, hogy senki számára nem megalázók.”