Mucsi Zoltán és Bérczes László most megjelent beszélgetőkönyvükről, az SZFE-ről és a libernyák pékekről is nyilatkozott a Magyar Hangnak.

A könyvnek sajátos aktualitást adhat a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli harc, különösen azok után, hogy Mucsi is őrt állt az intézménynél. A kérdésre, kiállása befolyásolhatja-e a kötet fogadtatását, elmondta: „A könyv kapcsán meghívtak az ATV-be, ahol természetesen a Színház- és Filmművészeti Egyetem témája is előkerült. Elmondtam a véleményemet Vidnyánszky Attila hozzáállásáról, amelyet rengeteg helyen átvettek, de azt sehol nem tartották fontosnak hozzátenni, hogy mellesleg megjelenik ez a könyv. Elsőre bosszantott, most már csak mosolygom rajta.”

Bérczes László hozzátette nyíltan beszéltek a társadalmi feszültségekről, de ügyelve az arányokra, hiszen a kötet mégiscsak Mucsi Zoltán életútját mutatja be.

„Zsigerileg pacifista vagyok, betegesen konfliktuskerülő, így természetesen nem találom a helyem a háborúban, ami jelenleg zajlik. Egy háborúban nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem hogy ki tudja legyőzni a másikat. A mindenki igazságát felmutató színház ezzel semmit nem tud kezdeni – kiszolgálhatja egyik vagy másik oldalt, de ennek semmi köze a művészethez. A létezés felszínét mozgósító politizálás ma felülír mindent. Itt nekem semmi dolgom. Egy dolgot viszont határozottan állítok: a felelősség azé, aki megengedheti magának, hogy nagyvonalú legyen. Erre lehetősége mindig a hatalomnak van, a nagyvonalúság azonban nemlétező fogalom ma, Magyarországon. (…) A meggyőzés épít, a legyőzés pusztít.” – nyilatkozta Bérczes László.

A kérdésre, lát-e esélyt párbeszédre a közéletben, Mucsi Zoltán azt felelte: „Sok olyan színházi emberrel ültem már le beszélgetni, akivel nem értettem egyet, és normálisan tudtunk vitatkozni. Nem az igazságot akartuk megtalálni, hiszen a színházis éppen arról szól, hogy nincs egyetlen igazság. Rossz színház az, amelyik mindig tudja a válaszokat.”

„Ki a fenét érdekelek én?” – olvasható visszatérően a könyv szövegében. Arról, elmúlt-e ez a kétely most, hogy megjelent a könyv, Mucsi Zoltán elmondta: „Most már nem kétely van, hanem tehetetlenség. Elérkeztünk a folyamat végéhez, most várjuk, hogy mi történik.”

Bérczes László pedig arról beszélt: „A kérdés műfajtól függetlenül az, hogy sikerül-e egy emberi sorsot általános érvényűvé tágítani. Kicsit közhelyesen fogalmazva: meglelem- e a fűszálban a kozmoszt? Ha nem, akkor Mucsi Zoltánról megtudunk ugyan különféle érdekes vagy kevésbé érdekes információkat, de ha Zoli sorsa, életútja nem csillantja fel bárki más életének történéseit, annak hasonlóságait és különbségeit, akkor ez a könyv mint alkotás nem tölti be szerepét, hiszen az olvasó nem találkozik önmagával.”

A felvetésre, miszerint a nagyközönségben élő Kapaképet alaposan felforgatja a könyv azzal, hogy egy gyötrődő, önmagában folytonosan kételkedő Mucsi Zoltánt állít elénk, Mucsi Zoltán kifejtette: „Felelősségteljes munka, amit csinálok, még a legegyszerűbbnek, legviccesebbnek tűnő jelenet is komoly odafigyelést igényel. Nem mondom, hogy ne lett volna olyan alakításom, amelyik jól sikerült, de a kétely mindig bennem van. Főleg, ha komoly döntéseket kell hozni. Kétkedő emberként állandóan úgy érzem, mindig mindent lehet még jobban csinálni. De ha mindent addig csinálnék, amíg tökéletes nem lesz, akkor ez a könyv leghamarabb ezer év múlva jelenhetett volna meg, és egy-egy színházi bemutató nem nyolc hét alatt készülne el, hanem tizennyolc év alatt. Erre a jelenlegi helyzetben sajnos nincs lehetőség.”

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható. 2020.09.25 – 24,25. oldal