Mucsi Zoltánt a 24.hu kérdezte a Színművészeti ügyéről, meetoo-ról és hitről.
A teljes interjú ITT olvasható.
Mucsi Zoltánt elsőként arról kérdezték, miben van igaza Vidnyánszky Attilának: „Semmiben. Ugyanis igazság diktátummal nem érkezhet. Hiába az akár javító szándék, az nem tárgyalás, hogy „eddig így volt, eztán meg úgy lesz”. Vidnyánszky úgy robbant be az elképzeléseivel, hogy a régiek közül senkit meg nem kérdezett, a kuratóriumba senkit be nem vett az SZFE-ről. Ócska ürügy, hogy szakmailag gyönge a képzés, a valóság az, hogy szimpla kultúrharc zajlik. Ráadásul gyávák, mert ahelyett, hogy ezt nyíltan felvállalva kirúgnák az úgymond liberális tanári kart, és felvennének egy „nemzeti” garnitúrát, inkább ködösítenek. (…) Amikor még Kárpátalján, Beregszászon volt színházigazgató, és kiállt mellette a komplett magyarországi „libernyák” színházi világ, mi is meglátogattuk őt és a társulatát a Mulatság című Mrożek-darabbal. Csuda jót beszélgettünk. Folytathatnánk.”
Mucsi arról is beszélt, nem érti, hogyan kerül politikai minősítés egy művészeti ág elé: „A liberalizmus egyet jelent a szabadsággal, és mivel játszani csak szabadon lehet, illiberálisan játszani nem tudok. És jobboldaliként sem tudok játszani, és baloldaliként sem tudok játszani. A kapott szerepnek minden oldalról keresem az igazságát, és ha megtalálom, akkor jól játszom, s ha a társaim is megtalálják, akkor ők is jól játszanak, és jó színházat csinálunk, ha pedig nem találjuk meg, akkor rosszat.Nemzeti színjátszás?! Hazafias színház?! Ezeknek a kifejezéseknek egész egyszerűen nincs értelmük. Jó, igaz színház van, és rossz, hamis színház. Az én hazafiságomat az jelzi, hogy családapaként felneveltem négy gyereket, és színészként negyven éve a tőlem telhető legmagasabb színvonalon űzöm a szakmát. Attila, mármint Vidnyánszky, nemzeti színjátszásról és egyesítésről beszél, de valójában megosztja a szakmát: aki beáll a rendszerébe, az jó ember, jó színházi ember, aki más véleményen van, az nem jó ember, nem jó színházi ember, hanem Soros által átmosott agyú idióta. (…) Nem a képzés modernizálása ellen van kifogásom, mindenen lehet javítani, de nem így.”
Schilling Árpád szerint már Vidnyánszky előtt is „felfokozott tekintélytisztelet és mesterkultusz”, merev alá-fölérendeltségi viszony jellemezte az SZFE-t, ami „sokáig a megújulás kerékkötője volt”.
Erre úgy reagált a színművész: „Én sose éreztem káros mesterkultuszt ebben a szakmában. Sokkal inkább azt, hogy istenem, micsoda áldás, hogy olyanokkal dolgozhatok, mint például Jancsó Miklós, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Máté Gábor. Fantasztikus színházcsinálók, akik jó néhány generációnyi további fantasztikus színházcsinálót neveltek föl, köztük Bodó Viktort, Tarnóczi Jakabot és magát Schilling Árpádot.”
A zaklatási ügyek kapcsán kifejtette:„Én rendezői atrocitás nélkül is képes vagyok megrogyni. Elég, ha a próbák során nem találom a kulcsot a figurához, s ilyenkor, ha csak picit is emelt hangon szólnak rám, rém tehetségtelennek érzem magad. Emlékszem, a Tartuffe-fel rettenetesen küszködtem, nem egyszer úgy kullogtam haza, hogy másnap nem kéne bemenni a színházba, holott senki nem bántott, sőt, Fodor Tamás rendező minden erejével igyekezett kirángatni a gödörből.”
Hitéről is vallott Mucsi Zoltán: „A templomba járás ugyan elmaradt az életemből, de csak kívülről. Belül megmaradt. Az isteni erények mindig követendőek voltak számomra. Persze az élet folyamatos próbatétel, állandóan megméretsz, hogy hogyan működsz apaként, férjként, barátként, a munkádban. És nem mindig azt teszed, ami az etalon, de törekszel.”