Nyáron kezdődött és november végén fejeződött be a FOMO forgatókönyvírója, Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmje, az Együtt kezdtük forgatása. A film generációs történet, melyben 9 fiatal találkozik újra, tíz évvel az érettségi után. Mucsi Zoltán egy morcos örömapát alakít, aki tornatanár volt a gimiben. Ennek kapcsán kérdezte az Index.

A teljes interjú ITT olvasható.

„Olyan típusú figura, aki nagyon jóindulatú, nem szereti a közvetlen konfrontációt, szeret oldalvízen haladni, kicsit sunyi. Közben persze úgy gondolja, hogy nagyon pontosan látja a világot, és akik másképp gondolják, mint ő, azok egyáltalán nem szimpatikusak számára. Van ilyen embertípus. (…) Velem is megtörtént, ahogy mindenkivel, hogy az iskola után belekerültem az életbe, és rájöttem, hogy az nem olyan, ahogy Móricka elképzeli. Előtte persze az apámék hülyék voltak, meg mindenki, aki nálam tíz évvel idősebb, és akkor találkoztam a dolgokkal. Mindenkinek meg kell tanulnia kezelni a világot, közben nyilván követ el hibákat. Nekem a közvetlen szeretteimre van rálátásom, tehát ha ők hibáznak, az az egyetlen dolgom, hogy biztosítom őket a szeretetemről. A fenntartás nélküli szeretetemről irántuk. Amiben tudom, támogatom őket, de vannak olyan dolgok, amiket nekik kell megoldaniuk. Az én időm nagyon más idő volt. Nekünk nem volt mobilunk, most meg mindenkinek a zsebében a világ, annak minden előnyével és szarságával” – mesélte a karakterről szólva Mucsi Zoltán.

Arról is kérdezték, mit gondol a magyar társadalom és azon belül a színházi szakma szétszaggatott állapotáról: „El kellene fogadni, hogy más is van, olyan vélemény is létezik, ami nem egyezik a mi véleményünkkel, és mégis tudunk egymás mellett élni, és lehetséges egymást tiszteletben tartani. Azt hiszem, ez kulturáltság kérdése, és a mindenkori értelmiségnek, a politikai vezetésnek kutya kötelessége lenne ellentétek szítása helyett az elfogadás, tiszteletben tartás kultúráját értékké tenni. Annak idején annyira akartuk a rendszerváltást, hogy legyen demokrácia, többpártrendszer, most meg azt érzi az ember, hogy aki hatalomra kerül, azt mondja: aki nem minket akar, az nem méltó arra, hogy éljen, egy szar ember – ami nem így van. (…) Ami engem illet, igyekszem kordában tartani az indulataimat, amikor beszélek, úgy élni, hogy elfogadó legyek. Nyilván ez is nehéz kérdés. Hol van a határ? Vannak szélsőségek, amiket nem lehet elfogadni” – szögezte le a színművész.

Azt is hozzátette: „Az SZFE-n történteket például nem tartom helyénvalónak. Bármilyen építő szándék előzte is meg, borzasztó, ahogy megtörtént. Ez mindenkire hat, aki benne volt a dologban. Nyilván erről is beszélni kellene, meghallgatni a másikat is, de úgy tűnik, hogy erre most nincs lehetőség. Vagy csak nekem nincs rá lehetőségem. (…) Nem gondolom, hogy minden helyrebillenne egy beszélgetéstől, ez nem így történik, de valami talán történne” – tette hozzá Mucsi Zoltán.

Azt is elárulta, mennyit dolgozik mostanában: „A pályám első 42 éve alatt még nem sikerült megtalálnom az áldott középutat, hogy beosztva és megfelelő mennyiségben. Időnként nagyon sok, máskor kevésbé van munka. Ez a legrosszabb időszak. (…) Össze is sűrűsödnek a dolgok, illetve a pandémia kikezdett mindenkit. Kikerültél egy rendszerből, amihez hozzászoktál. 40 év alatt megszoktuk, hogy van egy nyári szünet a színházban. Hat-nyolc hét legföljebb, akkor esetleg filmeztél, de ekkora szünet sohasem volt. Ez nem tett jót, legalábbis nekem. Kicsit olyan, mint a sportban, hiába veszik le a gipszet, nem tudsz azonnal visszaállni, fel kell építeni az izmokat. Ez a felépítés a szerepek esetében sem könnyű, ráadásul nagyon kevés idő jut rá.”

A teljes interjú ITT olvasható.