Nagy sikerrel zárult magyar részről a cannes-i fesztivál, Mundruczó Kornél már a 8. alkalommal szerepelt a világ legrangosabb filmfesztiválján, ezúttal az Evolúció című filmjét láthatta a szakma. Ennek kapcsán kérdezte az ART7.
A teljes interjú ITT érhető el.
A felvetésre, miszerint a lapok a cannes-i úttal voltak tele, de utána egy másik fesztiválon is “megálltak”, Mundruczó Kornél elmondta: “Igen, Franciaországban, azon beül is Avignonban, és valóban erről kevesebbet lehetett hallani, valamiért kiesik a köztudatból, ami abszurd, mert a legjelentősebb színházi fesztiválról beszélünk. (…) (Avignonban a Pieces of a Woman Lengyelországban elkészített színházi változatával vendégeskedtek. A szerk.) Nagy siker volt, a lapok zöme ezt hozta ki a legjobb előadásnak. (…) Érdekes megfigyelni, hogy a magyar társadalom hogyan fogadja a sikert. Kicsit megvetően. Ez egy olyan attitűd, ami nem visz semmit sem előre. Talán egy rossz reflex, ami velünk él” – vélekedett az alkotó.
A kérdésre, miben méri a sikert, elárulta: “A valós siker egy alkotó életében az az állandóság. Legalábbis én abban mérem. Csinálsz egy filmet, és nem kell szorongva azon gondolkozni, hogy lesz-e következő.”
Mundruczó Kornél arról is beszélt, nem hiányzik-e egy állandó hely, ahol alkothat: “Ami nagyon hiányzik – bár most megoldódni látszik –, az az, hogy egy városban felkeljen az ember, és ott dolgozzon. A gyerekek miatt pár évre gyökeret kellett verni, hogy az iskola mehessen, és most van az első olyan fázis, hogy a két nagyobb gyermekem már kirepülőfélben van, így most Berlinben lesz az előbb említett hely, ahol felébredek reggel, és dolgozom. A filmezés pedig egyébként is vándorélet, nekem az mindig olyan érzés, hogy elmentem valahová filmezni. A színház pedig egy egészen más műfaj, racionálisabb, egy szűk közösségnek szól, egy városnak, egy adott nyelven, amit ott beszélnek, és kialakul egy helyi sztárokkal teli szexi világ, mert mások is ugyanebbe a színházba járnak, és ez a valami – közös. Ez így van Antwerpentől Varsóig, Berlintől Budapestig. Nagy dolog. A film pedig egy magányosabb és uniformizáltabb dolog a színházhoz képest. (…) A színházban is a filmes vagyok; a színházi produkcióim esztétikai végeredménye is abból fakad, hogy idegen vagyok a színházban. “
Új filmje, az Evolúció kapcsán úgy fogalmazott: “Traumáinknak van egy genetikai és egy pszichológiai aspektusa. Mi az, amit hordozol, nagyobb szavakkal szólva mi ez az egész, amit sorsnak hívunk? Ezzel a csomaggal talán nem dolgozunk elég reflektíven, ez nem csupán a pszichológiai kérdések feltárása, hanem hogy tudd, az előző generáció vágya, álma, kudarca, benned egyesül, és a te felelősséged, hogy ebből mit adsz tovább. Ezt sokkal tudatosabban kellene kezelni. Manapság sok szempontból széthullik az identitás, mert azt sulykolják, találd meg önmagad, sorold be magad: melyik piaci réteghez tartozol, melyik fogyasztó vagy, de még azáltal is meghatároznak, hogy mit eszel, mit veszel. Ott van a politika is: válassz oldalt, legyél primitív, ne gondolhass kétfélét. Tehát az identitás kérdése sokszor nem belülről kezd tisztázódni, hanem gyakorlatilag a piac és a politika akarja megvásárolni. Közben ott van az internet világa, facebook-profil, insta-profil, ez is, az is te vagy, de ki vagy valójában? Ekkora nyomás feloldja tehát az identitást, ugyan érthető, miért nem könnyű feladat megtalálni magad. Az Evolúció nem holokausztfilm, hanem a 21. századi szétzuhanó identitás kérdésével foglalkozik.”