Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Mundruczó Kornél: „Abban hiszek, hogy a művészet kizárólag szabad lehet”

    2021. július 28., szerda 06:46

    A rendezőt a Cannes-ban bemutatott új filmje, az Evolúció kapcsán kérdezte az Index a film gyors elkészültéről.

    A teljes interjú itt olvasható.

    A rendező az interjúban többek közt arról beszélt, mennyire elégedett a mindössze fél év alatt elkészült filmmel: „Úgy érzem, a nagy sietség dacára is teljes verzió jött létre. Igazán élveztem a berlini munkát, amikor hetekre bevetettük magunkat a stúdióba. Be kellett fejezni a fényelést, a hangutómunkát, illetve a zene komponálását is, amin egy nagyszerű orosz zeneszerzővel, Dasha Dauenhauerrel dolgoztunk együtt… Az utómunkán kívül csupán a film plakátját kellett megtervezni. Nagy öröm számomra, hogy ez Magyarország egyik legfantasztikusabb festőművésze, Szűcs Attila munkája lett. Nagyon hálás vagyok neki, hogy hajlandó volt kitérőt tenni a mi kedvünkért. A kép egy olyan ölelést ábrázol, amelyből hiányzik a másik fél.”

    Padme Hamdemir, Láng Annamária, Mundruczó Kornél rendező, Wéber Kata, Monori Lili és Goya Rego (b-j) az Evolúció című film bemutatójának alkalmából tartott fotózáson a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 12-én Fotó: Caroline Blumberg / MTI / EPA

    „Az Evolúció rekordsebesség alatt készült el, még soha nem csináltam így filmet, de nagyon élveztem. Bergman és Fassbinder is készített fél év alatt filmeket. Érdekes, mert úgy láttam, az alkotás örömén kívül ilyenkor egyfajta dinamika is hat ránk, a készítőkre. Egy magyar film finanszírozása rendszerint egy-két év alatt áll össze, így volt ez nálam is a Delta vagy a Fehér isten esetében. Ezúttal igazán erősen motivált az is, hogy Monori Lilivel szerettem volna dolgozni, ő a film egyik főszereplője, és a történetben a legidősebb generáció képviselője. A másik főszereplő Láng Annamária, aki a bécsi Burgtheater tagja, itt magyarul és németül játszik. 

    Fotó: Yorick Le Saux

    A forgatás mindössze 13 nap alatt zajlott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, a legnagyobb covid-járvány és a szigorú német szabályozások közepette, volt tehát kihívás és megoldandó feladat. Wéber Kata december végén fejezte be a forgatókönyvet, januárban még nem állt össze a film finanszírozása, vasárnap este pedig Cannes-ban vetítették. Számomra nagy élmény volt újra európai filmet csinálni, ez ugyanis sokkal nagyobb szabadságot ad, mint egy amerikai mozi, ahol kőkemény produceri rendszer van és minden befektetett fillérnek meg kell térülnie. Az európai film – mivel kulturális terméknek számít és így is finanszírozzák – lehetőséget ad az intimebb műhelymunkára.”

    Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata az Evolúció című film bemutatójának alkalmából tartott fotózáson a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 12-én. Fotó: Caroline Blumberg / MTI / EPA

    Mundruczó szerint a művészetnek reagálnia kell az aktuális fejleményekre, de nem hisz a művészet direkt politizálásában: „Abban hiszek, hogy a művészet csak és kizárólag szabad lehet. Úgy gondolom, a személyes meggyőződéseimnek az elmúlt 15-25 évben nagyon sokszor hangot adtam, mint ahogy elkészítettem életem első filmjét, a meleg témájú Nincsen nekem vágyam semmit is. A művészetnek az alkotói és a befogadói igényekre kell reagálnia, kizárólag a maga tiszta, költői módján. A filmnek nem politikát kell csinálnia. Ha most csinálnék egy melegfilmet, csak azért, hogy megszülessen, az épp annyira hamis volna.”

    Az Index teljes interjúja itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram