SZFEThália SzínházTóth IldikóSzinetár MiklósArtusMészáros MártaHuszár Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2020. szeptember 26., szombat

    Mundruczó Kornél: “Az ellenállásom az értékrendem része”

    2020. augusztus 4., kedd 06:36

    Mundruczó Kornél elkészítette első teljes egészében amerikai filmjét brit és amerikai főszereplővel, ennek apropóján kérdezte a 24.hu kulturális alappillérekről, versenyszellemről, a Proton Színházről és a Színművészeti ügyéről.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Arról szólva, hogy aPieces of a Womana velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütál, a rendező úgy fogalmazott: „Ez egy nagyon kompetitív év, mert rengeteg filmfesztivál – köztük a cannes-i is – elmaradt, így az onnan kieső filmek mindegyike megpróbált Velencébe átkerülni. Plusz ez a fesztivál offline, és még tegnap is megerősítették, hogy az is marad, azaz hagyományos formában meg lesz tartva. Ez óriási dolog, mert most az egyetlen ilyen. Meg persze –

    bármilyen hülyén hangzik is – bekerülni egy ilyen múltú és rangú filmfesztiválra önmagában is nagy dolog. Igazán boldogok vagyunk.”

    Mundruczó Kornél munka közben : Fotó- Szemerey Bence

    Arról is mesélt, hogy a Fehér Isten és a Jupiter Holdja után sokáig tanakodtak, hogy mi lehetne a következő: „Akkoriban Wéber Katának volt egy jegyzetkönyve, amiben volt egy cím – „Pieces of a Woman” –, mellette pedig dialógrészleteket lehetett olvasni. Annyira megindító volt a szituáció és a szöveg is, hogy rögtön rávágtam: ez legyen a következő. Be is adtuk, de sajnos elutasítottak. Így lett belőle lengyel színdarab, amely azonban meglepetésünkre megnyert mindent, amit abban az évben meg lehetett nyerni Lengyelországban.

    Aztán jóval később a Deeper című, meg nem született amerikai film egyik producere mondta, hogy csináljunk egy másik filmet együtt, így elküldtem neki ezt a szöveget. Ő mondta, hogy szuper, vágjunk bele, csak írjuk át Amerikára. Szóval egész egyszerűen utat talált magának az anyag, én meg mentem vele.

    (…) Ez egy napjainkban játszódó történet egy tragikus otthonszülésről és az azt követő gyászfeldolgozásról. Egy harmincas évei közepén járó nő és a családja állnak a középpontban.  A mi főszereplőnk nem úgy gyászol, mint ami az elvárás lenne, és a történet során az ebből adódó konfliktusokban éljük meg választásai igazságát. Tulajdonképpen ez egy túlélő film. Sok adrenalin van benne és nagyon sok, remélhetőleg felemelő szívizom-gyakorlat.”

    Pár éve a Színház Online (akkor még Színház.org) interjújában beszélt arról, hogy lassan döntést kell hoznia arról, hogy akkor színház vagy film, Magyarország vagy külföld, letelepedés vagy vándorlás. Ennek kapcsán kifejtette: „Nagyon szeretnék magyar filmet is csinálni, ez ugyanúgy fontos nekem, mint ahogy fontos az itteni Proton Színház is. Nem, ez igazán nem olyasmi, amit az ember maga mögött akar hagyni. De tény, hogy egyre többet dolgozom külföldön, és Berlinben élek. (…)

    Petrányi Vikivel a kezdetektől dolgozunk együtt, minden pozitív és negatív előjelű eredményt együtt értünk el. Tudjuk, hogy milyen a bukás, tudjuk, hogy milyen a nagy siker, végig hullámvasutaztuk ezt hat filmmel.

    És amikor ennyi erőfeszítés után felmerült, hogy akarunk-e még fél tucat hasonlót, akkor nagy levegőt vettünk és azt mondtuk, hogy nem, vagy nem csak azt akarjuk. Így amikor volt rá lehetőségünk, hogy saját anyagot vigyünk külföldre, belevágtunk. Úgy éreztük, hogy itthon fogy a levegő körülöttünk, és járt utat a járatlanért érdemes otthagyni, kihívást kerestünk.”

    A metoo mozgalomról szólva elmondta: “Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert

    egyfelől a művészetnek szabadnak kell lennie, limit nélkülinek, nagy szavakkal végtelen zuhanásnak. Mindemellett kontrollálhatóvá kell tenni azokat az alkotói folyamatokat, amik visszaélésre adnak lehetőséget.

    Most a történelmi kor meg a társadalmi érzékenység szerencsére ott tart, hogy ami a múltban sztenderd volt, sőt, jóformán elvárás, azzal leszámol. Szerintem nagyon fontos megkülönböztetni a konkrét bűneseteket a rossz attitűdöktől a művészeten belül. (…) A kulcskérdés az, hogy hogyan lehet a berendezkedést úgy megváltoztatni, hogy közben a témáinkkal nem bánunk szégyenlősen. Mert

    ha csupán korrekt filmek és színházi előadások jönnek létre, de nem törik át a falakat, az baj, ha pedig vissza kell menni a megalázom-leordítom állapotig, az maga a katasztrófa. Ezt végleg hátra kell hagyjuk”

    – fejtette ki Mundruczó Kornél.

    A felvetésre, miszerint elég hamar különutas megoldásokat választott, jött a saját társulat, aztán a saját filmes gyártó cég, úgy reagált: “Mindkettő válaszként alakult ki: az első filmemet nem mi gyártottuk, és nagyon vágytunk az önállóságra. A Proton Színház meg válasz volt a hazai színházi közegre. Egy nagyon örömteli free jazz band, csodálatos, hogy ennyit utazunk, és minden előadás egy ajándék, de ez gyakorlatilag mégis egy fantom társulat. Vagy létrehozzuk a saját szigeteinket, vagy nem létezünk. Ez mindkettőre igaz.

    És nekünk a függetlenségünk nagy értékké vált időközben. Megtanultuk élvezni minden nehézségével együtt. Persze ez néha magánnyal is jár: engem Magyarországon nem tekintenek színházi embernek.

    Teljesen mindegy, hogy mit teszek le az asztalra, vagy hol vannak előadásaink, teljesen mindegy, hogy a Proton Színház az utóbbi tíz év abszolút meghatározó társulata külföldön…”

    A Színnűvészeti ügyéről szólva úgy vélekedett, kicsi országban sok mindenből csak egy van, kevés a bástya, abba sok ideig kapaszkodunk: “Az egyetem egy olyan múlttal, olyan tradícióval rendelkező intézmény, amit nagyon veszélyes szétverni, mert nem lehet tudni, hogy melyik részébe nyúlunk bele a nagy kulturális tradícióknak. Ez érzéketlen és vulgáris, hogy nem lehet megtenni, csak úgy, hogyha nem ismered azokat a falakat. A Hagia Sophia esete nincs távol ettől. Hogy az SZFE megérett-e bizonyos változásokra? Persze. Más színházi attitűdre megérett? Persze. Modernizáljuk? Persze. De ez nem lehet összehasonlítani azzal, ami történik.

    Az SZFE kezéből kicsavarták az önállóságot, és a frissen megalakult kuratórium összetétele arról árulkodik, hogy semmilyen módon nem próbálják megőrizni a számukra ismeretlen tradíciót, vagy fenntartani bárminemű dialógust az előző korszakokkal.

    Arrogáns és kirekesztő ez a hozzáállás, és sajnos tökéletesen szakmaiatlan. Persze, láttunk már ilyen erőszakos átalakításokat, de mikor vezettek jóra? Tudvalevő, hogy aki mindent felfal, könnyen elronthatja a gyomrát.”

    Azt is hozzátette, az acsarkodó politizálással nehezen azonosul a művészetben, “mert az előbb vagy utóbb bohócot csinál belőled, és hát azt tudjuk, a királynak szüksége van bohócra”.

    “Úgy szeretek ellenálló lenni, hogy az ellenállásom az értékrendem része. Minden egyes Proton-előadás megpróbál provokatív lenni, de egyúttal bárminemű politikai populizmustól függetlenül” – szögezte le Mundruczó Kornál.

    Azt is hozzátette: „Akár a világot, akár az országot nézzük, csomó olyan irracionális dolog történik körülöttünk, ami állandó feladatot ad az embernek. Alkotó emberként nem lehet nem kiállni bizonyos morális igazságokért, nem lehet nem újra és újra meghatározni, kik vagyunk, és mit tartunk fontosnak.”

    A teljes interjú ITT olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -