Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Művészeti programokra írt ki pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia

    2021. március 9., kedd 06:29

    A pályázat célja − ahogy a korábbi években is − anyagi támogatást nyújtani a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez.

    A támogatás a pályázó által megjelölt, 2021. január 1. és 2021. december 31. között megvalósuló, a kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújt vissza nem terítendő támogatást.

    Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 500 ezer forint, felső határa 1 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges. Az MMA az elmúlt évekhez hasonlóan 200 millió forint összegben hirdeti meg nyílt pályázatát az alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

    A rendelkezésre álló összeget az MMA tagozatai között egyenlő arányban osztják fel, a pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram