Nádasdy Ádám nyelvész, tanár, költő, műfordító HVG-nek nyilatkozott.

„Akkor tudtam verset írni, miután tisztában lettem a melegségemmel” – első verse 35 éves korában jelent meg. Az 1984-es bemutatkozó kötetét azóta további nyolc követte. Tizenhárom Shakespeare-fordításán kívül G. B. Shaw és Oscar Wilde darabjait is az ő szövegével állították színpadra. Dante Isteni színjátéka után pár évvel Katona József Bánk bánját is lefordította mai magyarra. Költői-fordítói munkásságát 1990 óta díjak tucatjával ismerték el, pár héttel ezelőtt neki ítélték az előző év legjelesebb szépirodalmi művéért járó Aegon Irodalmi Díjat.

Három nyelvet kapott von Haus aus. A kérdésre, hogy a német, az olasz és a magyar után hogyan és mikor került képbe az angol, elárulta: „Az angol volt az a nyelv, amit senki sem tudott a családban. Mindenki tanult franciául és tűrhetően beszélték is, ahogy egy közép-európai, középpolgári családban természetes. A szüleim tudtak olaszul, mert zenészek voltak. A nagypapa emlékezett egypár elrontott angol szóra, ő ugyanis tagja volt a Szingapúri Lovaspóló Klubnak, amikor 1904-ben mint fiatal tengerésztiszt ott állomásozott. De sose hallottam senkit angolul beszélni: ez vonzóvá tette a szememben, romantikus kalanddá.”

Arról szólva, hogy ő volt az első ismert ember Magyarországon, aki „előbújt”, úgy fogalmazott: „Hosszú folyamat volt, először saját magamnak kellett bevallanom, az is eltartott egy ideig, holott mindig tudtam, hogy meleg vagyok, de erős volt bennem a vágy, hogy olyan legyek, mint a többiek, így sokáig sikerült elnyomni magamban. Aztán a magánélet megoldódása után úgy gondoltam, nekem, akinek nincs mitől félnem, beszélnem kell mások helyett is róla, hiszen még a kilencvenes években is alig volt erről diskurzus. (…) Egy fotókiállítás megnyitóbeszédében mondtam ki először nyilvánosan. De azért is, mert csupa extrém kinézetű melegekről készült fotó szerepelt ott, és úgy éreztem, el kell mondanom, hogy a legtöbben éppolyan unalmasan nézünk ki, mint ahogy például én is.” 

Arról, tudja-e, ki olvassa a verseit, egyáltalán: verseket, elmondta: „Ezt pont ilyenkor kérdezi, amikor sok-sok ember gratulál a verseimhez? És látszik, hogy olvassák is őket. És ha engem, akkor más költőket is. Ez a magyarul tudóknak kis része, de hát ez mindig így volt. Aki szeret leülni egy verseskötettel, az most is megteszi. Hogy kik ők, azt nem tudom. Lehet, hogy csupa nyugdíjas könyvtárosnő? „

Arról szólva, hogy ebben a mostani ketrecbe zártságban mi hiányzik a legjobban, kifejtette:”Pesten vagyok, önkéntes karanténban, miközben a párom Londonban dolgozik mint orvos. Nem panaszkodom, a családom ellát ennivalóval. Sok munkám van, nem unatkozom. Skype-on és telefonon ki-be járnak az emberek a lakásunkban. Leginkább a színház hiányzik”.

A kérdésre, szerinte változik-e valami a járvány után, magunkba szállunk-e, elmondta: „Ahhoz ennél nagyobb baj fog kelleni, például a tengerszint emelkedése meg a szárazság.” 

Nádasdy Ádám szerint visszakapjuk a belátható jövőben korábbi, test közeli életünket: „Én bízom benne. Június 8-ára vettünk repülőjegyet, megyek vissza Londonba, remélem, addigra túl leszünk a nehezén. Üzenem a vírusnak: június 8-ára laposodjon el!”

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.

HVG 2020.05.21 – 58. oldal