Hordtam az irhámat címmel szórakoztató és bölcs életképeket felsorakoztató kötetet állított össze Nádasdy Ádám nyelvész, műfordító, költő. Ennek kapcsán kérdezte a HVG.

Újabb nyelvi leleménnyel szolgál a mostani kötetének címében: Hordtam az irhámat. Ezt a szókapcsolatot inkább dühös felszólításként szoktuk használni: „Hordd el az irhádat!” Ennek kapcsán kifejtette: „Kicsit kicsavartam a szólást, mintha azt mondanám valakinek, légy szíves, mozgasd a füled botját. Arra utalok, hogy jártam egyik helyről a másikra, folyton mozogtam. Sokszor költöztem életem során, ez általában örvendetes volt, mert jobb, szebb vagy megfelelőbb lakást kaptam, de hát amikor elváltam, szinte elölről kellett kezdeni. Most Londonban megint szedhetjük a sátorfánkat, mert eladják azt a kis lakást, amit eddig béreltünk.”

Bepillanthatunk egy nagypolgári család „ostrom utáni” életébe, mert a felszabadulás szót ki nem ejtették volna. Láthatjuk, mennyire befolyásolja egy kisgyerek szocializációját a társadalmi környezet, és azt is, hogy a rendszer elleni tiltakozásul kezdett Karádi Katalin dalaiért rajongani. Arról szólva, mondhatjuk-e memoárnak az időutazásnak is tekinthető kötetet, Nádasdy Ádám elmondta: „A szövegei és a stílusa lehangoltságot, reménytelenséget sugall, egy csomó száma arról szól, hogy megette az egészet a fene. A szocialista propaganda viszont rettenetes optimizmust sulykolt. Emiatt a barátaimmal szívesen használtuk jelzőként a „fáradt” szót. Például: „Bementünk egy fáradt vendéglőbe.” Ez sokszor csak azt jelentette, hogy normális volt az a hely, és nem jellemezte az a kényszeredett jókedvűség, amit a KISZ-táborban kellett mutatni. Ilyen értelemben Karádi érdekesen fáradt és enervált, vagyis vonzó volt a szemünkben. Kicsit valóban memoár helyett van ez a könyv, mert azt én nem tudnék és nem is akarok írni. Naplót se vezettem soha. Mostanában számos kortársam adja közre az emlékeit, és ezek értékes dolgok. Ehelyett én olyan írásaimat gyűjtöttem össze, amelyek arról szólnak, amit eddig láttam, megéltem.”

Azt is elárult, hogy fogadják az emberek Londonban, amikor megtudják, hogy magyar: „Sajnálkozva néznek az emberre. „Igen? Magyar? És mondja, nagyon nehéz ott maguknak?” Hát, mondom, de a kávé nagyon finom. Mit mondjak? Tényleg nem olyan nehéz, mint amikor nagyon nehéz volt. A kinti megváltozott fogadtatásunk oka a Fidesz és főleg Orbán Viktor kötekedő fellépése. Az emberek nem értik, mi van itt, miért csinálják, vagy mit akarnak. Valójában én se nagyon értem. Az oroszbarátságot nézik nagy ijedelemmel. Gondolom, Orbán Viktor fontoskodik, és azt szeretné, hogy az ő hangja minél messzebbre elhallatsszon. Hallatszik is, csak nem nagyon szép. Nem válik hasznára Magyarországnak. (…) Mindig minden hatalom megrongálja az embert, a lelkét. Vagyis soha nem ártatlan, aki a magas tisztséget gyakorolja. Ez a baj most Magyarországon is.”

A MOME-n tartott diplomaosztó beszédében elmondta, hogy egyszer rakodómunkás volt, és ott megtanulta: dobozolni emelt fővel kell, parancsolni pedig alázattal. Erről most így beszélt: „(…) Útravalót akartam adni nekik, mert szerintem attól kevésbé félnek, hogy nem lesznek sikeresek, mint attól, hogy felelős pozícióba kerülnek.”