A nyelvészprofesszor, költő az elmúlt 30 évben kéttucatnyi klasszikus színművet és Dante Isteni színjátékát fordította magyarra. Mindeközben számos buktatóval kellett szembenéznie. A HVG kérdezte.

Arról szólva, el lehetett-e lesni műfordítói fogásokat az édesapjától, aki rendezői munkája mellett librettókat is átültetett magyarra, kifejtette: „Otthon azt láttam, hogy ez egy mesterség, nem kell félni a szövegtől. Hogy a szavakkal, szótagokkal lehet játszani, cserélgetni őket, és akkor egyszercsak jobban cseng a mondat. Hogy egy zenei szövegben a nagyon magas vagy hosszú énekhangnál lehetőleg „á” magánhangzó legyen, még szebb is, mintha „ü”-vel volna. „Az én szívem oly hű”, ezt sokkal nehezebb énekelni, mint azt, hogy „az én szívem úgy vár”. Szükség esetén érdemes tehát eltérni az eredetitől, ahogy a szabó is azt mondja, hogy ebből az anyagból már olyan nagy gallért nem tudok kihozni. Apám otthon egymás mellé tett fordításokat, a saját régijeit vagy másokét, és ez nagyon tanulságos volt.”

Arról is faggatták, a fordítás miért avul el: „Talán azért avul el, mert lehet újat csinálni. Miért mondjak ma valamit úgy, ahogy Babits Mihály száz vagy Vörösmarty kétszáz évvel ezelőtt, bármilyen szép is a szövegük? Ők kiválóan dolgoztak, de Shakespeare 1600 körül született műveihez képest mind modernizáció. Az eredeti műnek valószínűleg olyan súlya van, ami stabilizálja.” 

Azt is elárulta, miért készített a Bánk bánból magyar-magyar fordítást: „Katona szövege eredetileg is sűrű volt, de az idő múlásával több helyen homályossá, félreérthetővé vált. Hogyan értelmezzük például azt, hogy „házas vagyok, de nincs feleségem”? Kommentekkel és az eredeti mellé tett mai prózai fordítással igyekeztem világossá tenni a drámát. Most hasonló kiadásra készülök Vörösmarty Csongor és Tündéjéből.”

Az interjúban megemlítette, ha olyan viccre bukkan egy műben, ami csak régebben lehetett tréfás, vagy az angol humor tipikus terméke, gátlástalanul el lehet rugaszkodni az eredetitől: „A Szentivánéji álomban megállapodnak a szerelmesek a mesteremberek ostobácska darabjában, hogy a régi király, Ninus sírjánál fognak találkozni. A szerencsétlen munkás színjátszónak ez ismeretlen név, és helyette folyton az ütődött, hülye jelentésű ninny szót használja. Ezen akkoriban gurultak a nevetéstől. Hogy legyen ez magyarul? Hát, gondoltam, mondja azt: „A Nílus sírjánál találkozunk.” Aztán magyarázzák neki a többiek, hogy a Nílus egy folyó, annak nincsen sírja. Szabadjára engedett komédiázás, mert ezt akarta a szerző.”

Nádasdy Ádám önként is állandóan tatarozza a fordításait: „A Shakespeare-ek megjelentek nyomtatásban, és a kiadó mindig megkérdezi az újabb utánnyomás előtt, hogy van-e változás. Hajaj, de még mennyi! Ahogy olvasgatom, lapozgatom a szöveget, magam is módosítom. Máskor a nézőtérről figyelem az előadást, és észreveszem, hogy a színész véletlenül változtatott valamit, és ez jobb, mint amit én írtam, és arra javítom át.”

Forrás:

Nyelvi trükközés

HVG 2021.12.02 – 38,39,40. oldal