Naftalin – Hargitai Iván rendezése a József Attila Színházban látható
2024. február 21., szerda 12:26
Heltai Jenő Naftalin című bohózatát mutatták be szombat este Hargitai Iván rendezésében a József Attila Színházban.
Terka, az unatkozó ügyvéd feleség Pannónia utcai műtermében látja vendégül a fotózkodni vágyó esküvői párokat, s ezzel az ürüggyel fogadja ott rendszeresen szeretőjét is. De kitör a nyár, az ügyvéd úr saját botlásait leplezendő, egzotikus nyaralásra viszi a nejét. A megüresedett szerelmi fészekre egyből sok jelentkező akad…
Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.
„Két generáció van jelen a színpadon. Az idősebb, Szabó Gabi, Quintus Konrád, és ugyanabban a családban a fiatal pár, Lábodi Ádám és Kónya-Merlin Renáta. Szintén fiatal, a színésznőnek készülő, de valójában csoportos szereplő Patkány Etus, akit Horváth Csenge alakít. A darabban megjelenő ledér hölgyeket színházunk sztárjai játszák: Fehér Anna, Kovalik Ágnes, Pikali Gerda. A szerető, a gaz csábító, az örökös csókkirály, Lukács Dániel. Fontos szerepe van a történet alakításában az elegáns házmesternek, akit Chajnóczki Balázs alakít. A végkifejlet drámai pillanatában megjelenik a csábító két barátja, Blazsovszky Ákos és Horváth-Sebestyén Sándor” – írta a https://cseppek.hu.
Hargitai Iván a Magyar Nemzetnek elmondta: „Heltainak ez az abszurd komédiája rendkívül inspiráló volt számára. Szokványos bohózati elemek találhatók benne, mint szerető, férj, feleség, megcsalás, elbújás, csak az abszurditást az izgalmas őrületig fokozza.”
„Az öncsalás története, amiben nem az a kérdés, hogy minket átvernek, hanem az, mi hogyan verjük át magunkat” – veti fel a rendező. „Azt mutatja meg, hogyan vagyunk képesek arra, hogy a végtelenségig ne akarjunk hinni a saját szemünknek, hanem inkább higgyük el azt a látszatvilágot, amivel át akarnak verni minket. Kicsit keserédes, virtuóz módon megírt darab” – mondja Hargitai Iván.
Majd a kiváló színészi játékkal kapcsolatban megjegyezte, hogy egy bohózatban nagyon fontos a jó színészi munka. Mint mondta, Kállai Ferenc vagy Sinkovits Imre nemcsak jó színészek voltak egy drámai szerepben, hanem zseniális komédiások is, fantasztikus humoruk volt. Véleménye szerint minél bonyolultabb egy színész tehetsége, annál több színt tud.
Bemutató: Nagyszínpad, 2024. február 17.
További előadások: február 17., 18., március 19., 31., áprolis 11., 19.
Fotó: Kállai-Tóth Anett