Nagy-Bakonyi Boglárka hat éve játszik a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. A Kultúra.hu interjújában eldobált mondatoktól, a szerepre való rácsavarodásig sok mindenről beszélgetett vele Seres Gerda.

„Bennem mindig volt egy – bízom benne – jó értelemben vett kifelé fordulás vagy megmutatkozni vágyás. Nagyon szerettem kisebb performanszokat szervezni, táncokat tanultunk be közösen, ezek klasszikus szárnybontogatások voltak. Gyerekként gyakran történeteket találtam ki, kicsit konfabuláltam. Időnként a fejemben elképzelt sztorik egészen valóságosnak tűntek, és eszerint viselkedtem. Ezek sosem voltak súlyos hazugságok, inkább apró, szórakoztató játékok” – mesélte a szombathelyi társulat színésznője.

Azt, hogy a Színművészetin Novák Eszter osztályába került, a csillagok szerencsés együttállásának tartja: „Számomra meghatározóak voltak ezek az évek, és hogy zenés osztályba jártam, azt máig kamatoztatom a szakmai életemben” – fogalmazott Nagy-Bakonyi Boglárka.

Arról szólva, miért éppen Szombathelyet választotta, kifejtette:

„Keresgéltem Pesten is, mert az ember nyilván ott kezd körbenézni, ahol él, de nem volt számomra prioritás, hogy a fővárosban maradjak. Amikor negyedévesek voltunk – ez a 2017/18-as évad –, akkor már lehetett látni, hogy ez a szakma borzalmasan tele van. Közben újabb színészosztályok indultak, a tanodák is színészeket képeztek, szóval nem volt egyszerű a helyzet. Amikor hívtak Szombathelyre, nem is volt kérdés, hogy éljek-e  a lehetőséggel. Aztán egyrészt elkezdtem magam nagyon jól érezni ott, másrészt pedig azt tapasztaltam, hogy elkezdtek rám építeni.

Azonnal mély vízbe kerültem: a Sztárcsinálók főszerepét játszottam, aztán jött Mohácsi János Revizorja, ami úgy lett egyre nagyobb szerep, ahogyan általában Mohánál egy figura a próbák során alakul. Tudtam, hogy ha számítanak rám, akkor hülye lennék elmenni máshová.”