Nagy Bandó András az SZFE ügyéről: “A világ sokízű és sokszínű, ezt nem bírják elfogadni”

Lánya, Nagy Natália színész lett, ami nyilván nem csupán a véletlen műve. Nagy Bandó Andrást, a leginkább humoristaként ismert írót a Magyar Hang kérdezte többek közt a Színművészeti ügyéről.

Nagy Bandó András arról számolt be, hogy figyelemmel kíséri-e az egyetem körül zajló eseményeket.

Azt is elmondta, humoristaként mit szól ahhoz, hogy egy gépesített lövészezredest küldtek az SZFE-re kancellárnak és hogy felelős magyar értelmiségiként miként vélekedik az ott kialakult – barikádépítő – helyzetről:
“Elszomorító, hogy lassan tényleg nem marad olyan területe a magyar kultúrának, amibe a hatalom nem tenyerel, nem tipor bele”.

Azt is hozzátette: “A világ sokízű és sokszínű, s benne mi, emberek is sokfélék vagyunk. Ezt nem bírják elfogadni. Bennem ott munkál a katolikus hagyomány éppúgy, mint a liberális eszmeiség. Ide születtem, nem Indiába vagy Kínába, ahol másféle kultúra formált volna valamilyenné. Egészséges konzervatív jobboldali énem is van, és szociálisan érzékeny lelkületem is, amelytől még nem leszek kommunista, csak érzékenyen érint az emberi szenvedés és kiszolgáltatottság.”

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.
Magyar Hang 2020.10.09 – 18,19. oldal