Azt vallja, a játékosság a lényeg a színházban, akkor is, ha drámai szerepet játszik. Nagy Cilit, a Weöres Sándor Színház tagját, a Kaszás Attila-díj idei egyik jelöltjét kérdezte a Kultúra.hu.

Papp Tímea elsőként arról kérdezte, mesterként tekint-e a Színikritikusok által életműdíjassá választott Ecsedi Erzsébetre, akit a díjátadóm olyan színésznőkkel együtt köszöntött, akik a zalaegerszegi színház stúdiójából indultak:

„A mester olyan hivatalosnak és csak a szakmára érvényesnek hangzik, Ecsitől viszont sokkal többet tanultam, szinte észrevétlenül, a színház mellett az életről is. Érettségi után kerültem a stúdióba, Ecsi talán egy évvel később érkezett vissza Kecskemétről Zalaegerszegre. A kislánya, Csenge egészen pici volt. Sokat vigyáztam rá, amikor Ecsi játszott. Rengeteg időt töltöttünk együtt, Ecsi a pótanyám lett, vigasztalt, tanácsot adott, ha kellett, mert én mégiscsak egy kései kamaszlány voltam akkoriban. Az biztosan az ő hatása, hogy rengeteg növényem van és szépen fejlődnek a gondoskodásomtól. Sok a közös bennünk: a nyitottság, a természet és az emberek szeretete. Azokban az években valójában ők voltak a családom.”

Zalaegerszeg, az egyetem, a Nemzeti, társulati létet jelentett. Arról is beszélt, hogyan élte meg azt a rövid időszakot, amit szabadúszóként töltött:

„Nagyon rosszul. Alföldi Róbert nem hosszabbította meg a szerződésemet, viszont a darabjaim felét megtarthattam. Muszáj volt munkát keresni és tényleg mindent elvállaltam, amit csak bírtam, hogy fenntartsam magam. Egyik munkából zuhantam a másikba. Amellett, hogy a sehova nem tartozás is megviselt, abban a két évben szakmailag sem igazán fejlődtem. (…) Szakmailag légüres térben éreztem magam, a magánéletemben is pont történt egy nagy változás, ráadásul egyáltalán nem éreztem jól magam Budapesten. Vidéki lány vagyok, Balaton-felvidéki, nekem túl nagy város Budapest, túl sok benne a feszült ember és túl kevés a zöld. Egyértelmű volt a döntés” – mondta Nagy Cili arról, hogy végül Szombathelyre szerződött. (…) Jó lehetőségeket kaptam játszani és rendezni is. Két-három év kellett, míg beilleszkedtem a társulatba, mert inkább introvertált alkat vagyok, ennyi idő kellett, hogy belelazuljak. Amióta pedig van egy lakásom, amit imádok, azóta teljesen otthon érzem magam Szombathelyen.”