Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nagy Ervin: „Törőcsik Mari egyfajta kulturális aranytartalék volt”

    2021. április 16., péntek 19:54

    Nagy Ervin egy évekig futó színdarabban szerepelt együtt Törőcsik Marival, akitől anyai tanácsokat kapott, sőt, úgy érezte, ő az anyakirálynő egyik kedvenc unokája – számolt be a 24.hu.

    Még több nyilatkozat ITT.

    Nagy Ervin úgy nyilatkozott: „Végtelenül szomorú vagyok. A Szent György és a sárkány volt az egyetlen olyan munkám vele, amiben szorosan együtt voltunk, de hála az égnek, éveken keresztül játszottuk ezt a darabot. Ez alatt az idő alatt kialakult egy nagymama-unoka viszony, amit a darabban is alakítottunk. Amit a Facebookon is írtam, hogy elment a harmadik nagymamám, komolyan gondoltam. Volt egy művészetszerető, csodálatos nagymamám, akire nagyon emlékeztetett.

    Óvó tekintettel kísért – általában a Katona József Színház bemutatóin – és anyai tanácsokkal látott el a következő években. Három-négy éve játszhattuk már A félkegyelműt, amikor bejött a színházba és csak annyit mondott: »Édesem, higgyen már magában, hát beszéljen már a saját hangján«. Ez nagyon mélyre ment, de közben végtelenül jól esett, hogy ennyire figyel rám. Segített rátalálni a saját hangomra. A 75. születésnapján engem is meghívott a Nemzeti Színházba. Olyan volt ez, mint egy ki nem mondott szeretetkör. Ő határozta meg, hogy milyen darabbeli gyerekei, unokái mehetnek el a születésnapjára. Emlékszem, nagyon közel álltam hozzá, és azt éreztem, ez azt jelenti, hogy az anyakirálynő egyik kedvenc unokája vagyok. Nagyon jó érzés volt.”

    „A magyar művészet anyakirálynője távozott el ma közülünk. Azt gondolom, hogy nála meghatározóbb, nagyobb volumenű színésznő nem volt az elmúlt száz évben. (…) Nekem mindenképpen az az érzésen támadt, hogy most aztán tényleg vége, már nem lehet majd kihez fordulni. Kicsit elanyátlanodva érzi magát a szakma. (…) Egyfajta kulturális aranytartalék volt, jó volt tudni, hogy létezik, hogy köztünk van” – nyilatkozta Nagy Ervin.

    Még több nyilatkozat ITT.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram