Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Nagy Ervin Vidnyánszky Attila szavairól: „Ez vicckifli, már bocsánat”

    2023. december 24., vasárnap 09:42

    Az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset is szóba került. Nagy Ervin az interjúban emlékeztetett rá, hogy amikor novemberben két színész lezuhant a díszletről,  a budapesti színházigazgatók diszkréten viselkedtek, nem firtatták Vidnyánszky Attila vezérigazgató felelősségét. 

    „Mindenki szolidáris volt, senki nem kezdett ugrálni, és nem kiáltott bitófáért, hanem csendben voltak, mert érezték, hogy a történteknek az emberi súlya is borzalmasan nagy. És nagyon nehéz lehet vezetőként végignézni, hogy véresen fekszenek a színészeid a lábaid előtt. És senki nem állt bele” – mondta Nagy Ervin.

    Nem sokkal ezt követően viszont Vidnyánszky Attila viszont “páros lábbal” szállt bele Máté Gáborba, amikor úgy nyilatkozott, hogy “nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményt ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak”. Nagy Ervin Vidnyánszkynak az ezzel kapcsolatos megszólalását “minősíthetetlennek” tartja.

    (Mint ismert, a Katona nem ajánlott fel kedvezményt a DK-nak, hanem a DK a Katona honlapján mindenki számára elérhető csoportos kedvezményt érvényesítette és erre hívta fel a figyelmet saját hírlevelében. A szerk.)

    Amikor pedig Vidnyánszky a Nemzetiben történt baleset kapcsán azt mondta, hogy “a színház veszélyes üzem, a színészeknek pedig meg kell tanulniuk egy-egy díszletet használni”, azzal Nagy Ervin szerint az igazgató elárulta a színészét, aki akár meg is halhatott volna. “Deformálódott a jelleme”– mondta Nagy Ervin Vidnyánszkyról. 

    “Hogy tudja a politika így deformálni a lelkedet, hogy kitalálod, hogy tulajdonképpen a színész volt az óvatlan? Ez vicckifli, már bocsánat” – fejtette ki a véleményét. 

    Nagy Ervin szerint, még ha az igazgató vissza is vonja a lemondását, legalább “nem tolja rá a színészekre”. Hozzátette, hogy ezzel még nincs vége az ügynek, hiszen még lesz egy munkaügyi per, még a rendőrségi nyomozás sem zárult le.

    A beszélgetés során szóba került a Molnár Áron noÁr és Krúbi közötti nyilvános vita. Ismert, Molnár azt vetette az őt kínos palinak nevező rapper szemére, hogy ha nem tüntet, áll bele a rendszerbe, akkor megélhetési megélhetési ellenzékivé válik, aki ebből akar meggazdagodni.

    Nagy Ervin ennek kapcsán úgy fogalmazott, ezeket a vektorokat egymás mellé kéne állítani (sic!), és jó lenne, hogy ha ezek az emberek, akik jelentős hatással vannak a környezetükre, „egymás vitorlájába fújnák a szelet, s nem elvennék onnan”.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram