Csaknem nyolc hónap után bemutatóval nyitott újra a Rózsavölgyi Szalon, Isabelle Le Nouvel drámáján keresztül idézve meg Greta Garbo és Winston Churchill alakját. A Garbót alakító Nagy-Kálózy Esztert kérdezte a Fidelio.

A teljes interjú ITT érhető el.

Arról szólva, milyen érzés volt ennyi idő után újra találkozni a közönséggel, ráadásul egy olyan intim térben, mint a Rózsavölgyi Szalon, Nagy-Kálózy Eszter elmondta: „Több szempontból is ünnepi volt a premier. Legfőképpen azért, mert újra játszhattunk. Közönség előtt. Először szerepelek a Rózsavölgyiben, először Hegedűs D. Gézával, és talán először játszom ilyen pici térben. Nagyon szeretem. Kicsit film, kicsit színház, de a nézők ott vannak, és ha jók vagyunk, érezni, ahogy jönnek velünk, ahogy befogadják a történetet.”

A bezárás alatt is folytatódott a munka a színházakban, hiszen számos előadás készült a virtuális tér számára. A férjével, Rudolf Péterrel a Madách Színház számára forgatták az Örökké fogd a kezem című, kifejezetten képernyőre szánt darabot, amelyet Csehov és Olga Knyipper levelezéséből írtak. Erről szólva úgy fogalmazott: „Rettenetesen izgultunk, hiszen csak az előadás után tudtuk meg, a közönség hogyan fogadta ezt a rendhagyó színházat. (…) Először furcsa volt, nekünk is át kellett gondolnunk, hogy ez mivel fog járni. Nem is a lakás átrendezése miatt, inkább azért, hogy mi nem leszünk-e zavarban attól, hogy a saját közegünkben nemcsak létezünk, hanem játszunk is. De ahogy kialakítottuk a teret és elkezdtünk próbálni, onnantól csak a feladatra koncentráltunk.”

A kérdésre, másféle megközelítést igényel-e egy olyan személy megformálása, aki valóban élt, a színésznő elmondta: „Minden szerep – szerep. Amikor egy fiktív alakról van szó, a rendezőben és bennem megrajzolódik egy karakter a külsőre, belsőre vonatkozó gondolatokkal, tervekkel. A néző ott, akkor találkozik vele először. Amikor egy valós személy a szerep, tudnom kell, hogy a nézőknek igenis van valamilyen személyes viszonyuk hozzá. Ma, az internet világában már minden szinte egy kattintás, és az emberek a filmekbe is azonnal belenézhetnek. Nekem fontos, hogy külalakban megteremtsük az illúziót, és a néző azonnal elfogadhassa, hogy most én játszom azt a bizonyos valakit, és rögtön rátérhessünk a lényegre, a történetre. Mert mégiscsak az a legfontosabb, miért játszunk el egy színdarabot. Engem is abban a pillanatban már csak az érdekel. A többit megteremtettük az öltözőben.”

Nagy-Kálózy Eszter arról is beszélt, sokszor úgy érzi, mára függőjévé vált annak az érzelmi hullámvasútnak, amit a színházi létezés és szerepek jelentenek: „A próbák során végigjárt út, a megszületett pillanatok egy-egy sikeres előadásban hosszú időre velünk maradnak. (…) Egy-egy beszélgetés, egy könyv, egy pillanat az utcán, akár mind-mind fontos pillére lehet az életünknek. Persze ehhez mi magunk is kellünk, hogy észrevegyük, megértsük egy-egy történet jelentőségét. A pályám során sok színházban játszottam. Örülök, és elégedett vagyok azzal, amerre a sors vetett engem, vagy én magamat. Minél több a találkozás, annál több a tapasztalat, és talán annál inkább látszanak a lényeges, fontos dolgok az életben.”

A teljes interjú ITT érhető el.