A Radnóti Színház az évad harmadik bemutatóját már nem tudta megtartani a járványhelyzet miatt, de a Don Carlos rendezője, Nagy Péter István bizakodó a folytatást illetően. Jászay Tamás kérdezte a Revizor oldalán.

A felvetésre, miszerint a Radnóti felkérése az ő pályája illetve a színház szempontjából is elég vagány dolog, úgy reagált: „(…) Bármilyen apró a tér, mégis nagyszínpadi produkcióról van szó, ráadásul egy kis színházban, ami azt jelenti, hogy mindvégig összpontosult figyelmet kaptunk.”

Azt is hozzátette, mindig fontosak a kapcsolódási pontok a mához és egy klasszikus dráma esetében talán még lényegesebb megtalálni ezeket: „(…) Schiller darabja egyszerre családi tragédia és politikai dráma. A szerző saját definíciója – Egy hercegi ház csoportképe – elárulja, hogy közszereplőkről beszélünk, akik a világ legnagyobb birodalmának sorsáról döntenek, ugyanakkor egy család tagjai, akik sokszorosan terhelt személyes kapcsolatokat próbálnak menedzselni és túlélni. A szereplők egyéni küzdelmeinek forrása a sorsuk széttagoltságának felismerése: ebben a darabban képtelenség a vágyakat összehangolni a kötelességgel.”

Annak kapcsán, hogy Schiller hitt a színház társadalomformáló erejében, kifejtette: „Az, ami például a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történt, ahogy a diákok ellenállása megszületett és ma is működik, okot ad az optimizmusra. Azt hiszem, ma már nem kell a világban azt keresni, hogy megnézünk egy előadást, utána pedig kitör a forradalom. Lassabb építkezés van, melynek során összeadódnak erők, gondolkodásmódok. De hát Posa márki is erről beszél: nekifeszül a hatalmi struktúrának, mert azt hiszi, a világ azonnal megváltható, majd belátja, hogy tévedett. Rájön, hogy a generációk összefogására kell alapozni, hinni abban, hogy az utánunk jövők tovább viszik a lángot. Az SZFE kapcsán a sok alkotó energia összeadódhat, és ezek formálják majd a gondolkodásunkat. Egyszer talán odáig is eljutunk, hogy áttörjük a falakat.”

A teljes interjú itt érhető el: revizoronline.com